Manna Produkció
A nő magának szül, hiába állnak mellette a rokonok
Szülni fogunk, halljuk a felütésben. Ijesztőnek ijesztő a kezdet, különösen úgy, hogy hamarosan kapunk útmutatót, hogy mire számítsunk.
Jön a 33. Thealter, ismét Szegeden találkoznak a függetlenek
Július 25–30. között rendezik meg a 33. Thealter színházi fesztivált Szegeden. Az idén hatnapos rendezvényen klasszikus művek kortárs adaptációit, személyes történeteket, női sorsokat, zenés színházat láthatnak a nézők. De lesznek performanszok és közösségi színházi előadások is.
Jövő héten kezdi az évadot a Manna Matiné a B32-ben
A Manna Produkció és a B32 Galéria és Kultúrtér közös programsorozata ötödik évadát kezdi október 17-én két előadással, melyek hagyományosan délelőtt a gyermekekhez, este pedig a felnőtthez szólnak a bábok nyelvén. A családokat egy modern kori Jancsi és Juliska-történettel várják, a felnőtteket pedig a Dancing On A Grinder című produkcióval, ami a párkapcsolati viszonyrendszert állítja fókuszba.
Anyuci pici fia, avagy Csókol anyád!
Szeptember 27-én láthatja először a közönség a Bethlen Téri Színház és a Manna Találkozások ONLINE tehetségprogram pályázatának előadását, a Csókol anyád! című darabot. A szülő-gyermek kapcsolat néha viccesen komoly helyzeteiről szóló előadás főszereplői Vándor Éva és Szalai Ádám. A YouTube-csatornán követhető előadás rendezője Ivanics Tamás.
A kapcsolati dinamikák néma titkai – Kovács Domokos szólóestje a Bethlenben
A Manna Dancing on a Grinder címmel, szeptember 18-án mutatja be Kovács Domokos legújabb szólóprodukcióját a kortárs tánc és a bábszínház kettőséből született új forma, a fizikai bábszínház nyelvén. Az előadás a párkapcsolati dinamikákra fókuszál, a szerelmesek hierarchiájára vagy egyenrangúságára, mindezt egy életnagyságú báb és egy különleges tehetségű fiatal művész néma táncában megfogalmazva.
„Bárcsak ne az lennék, aki vagyok!” – készül Zeck Julianna monodrámája
Szeptember 20-án mutatja be monodrámáját Zeck Julianna a Bethlen Téri Színházban, Hosszú virágzás címmel, Kovács András rendezésében. Az előadás a nőiség mibenlétével foglalkozik a legmélyebb kérdések boncolgatásával, hátborzongató őszinteséggel.
Kereki – találkozás önmagunkkal
Georgita Máté Dezső első rendezését a Trafó és a Manna közösen mutatják be szeptember 12-én Szabó Zolával és Baradlay Viktorral a főszerepben.
GRANE – Képzelgések a Peer Gynt nyomán
Augusztus 26-án mutatja be hármas koprodukcióban a Manna, a Bethlen Téri Színház és az Attitűd Alapítvány Találkozások Tehetségprogram a GRANE című produkciót Blaskó Borbála rendezésében. A drámairodalom egyik legkülönlegesebb figuráját, a tévelygő Peer Gyntöt ezúttal a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Blaskó Péter, a Nemzet Művésze alakítja, partnerei az előadásban pedig saját fia, Blaskó Bence és Szilágyi Ágota színművésznő.
Tiprás – Online bemutató a Túlélősó nyitányaként
A Manna és a Füge közös ősbemutatójával nyitja a tavaszi fesztiválszezont a szegedi MASZK Egyesület. A Tiprás című darabot Szabó Zoltán írta és rendezte a harmincas generáció útkereséséről. Az előadást több mint két éve tervezi megvalósítani az alkalmi társulat, most online formában végre közönség elé kerülhet, május 14-én pénteken.
Gyakorlati színházi képzés – újra elindul a Manna kurzusa
Az előadóművészeti terület hátterében dolgozók számára hirdet kurzust a Manna immár másodszor.
Minden negyedik
A Manna Produkció november 8-án mutatja be a Minden negyedik című előadást a Radnóti Tesla Laborban, Csábi Anna rendezésében. A darab azokról a nőkről szól, akik megélik a bennük fejlődő élet elvesztését.
A környezetvédelem fontosságára irányítja figyelmünket a Manna Produkció új darabja
A jegesmedvék etetése tilos! bemutatóját szeptember 19-én tartják a Bethlen Téri Színházban, és a darabhoz drámapedagógiai program is készült a diákközönség számára.
Kortárs magyar szerzők műveivel készül a Manna Produkció
A bábelőadások után a darabokat ihlető könyvekkel és azok szerzőivel is megismerkedhetnek a gyerekek.
Mit tennél, ha ma meghalnék? – a Thealter Fesztiválon
A Mit tennél, ha ma meghalnék? című előadás újra látható lesz a Thealter Fesztiválon Gergye Krisztián rendezésében augusztus 19-én.
A magyarság, a mozdulatlanság és a földhöz való viszony
November 22-én mutatják be a Szkéné Színház és a Manna közös Staféta-nyertes előadását, a Rozsda, avagy Minden vérünk benne szárad című előadást.