November 22-én mutatják be a Szkéné Színház és a Manna közös Staféta-nyertes előadását, a Rozsda, avagy Minden vérünk benne szárad című előadást.

A darab ősbemutatóját 2017-ben tartották a Royal Courtban. Ezt követően Longman megkapta a legígéretesebb fiatal drámaíró díját. A szöveg fragmentáltságával és élőbeszédszerűségével remekül illeszkedik a kortárs brit drámai hagyományokba, de érvényessége nem korlátozódik a helyi viszonyokra. A karakterek keserűsége, a nyomor derűs és fájdalmas elviselése közös, generációkon átívelő alapélményünk egész Európában. A fordítói és rendezői munka egyfajta alkotói szembenézés azzal, hogy mit lehet ma kezdeni a magyarsággal, a mozdulatlansággal, a földhöz való viszonyunkkal.

Egy kedves tanárom azt mondta, hogy olyan könyvet érdemes adaptálni, és olyan darabot megrendezni, aminél az az érzésed, hogy bárcsak te írtad volna. Na, itt ez volt az érzésem” – vallja Horváth János Antal rendező a készülő előadás kapcsán.

A történet egy testvérpár, Becky és Anna körül forog, akik a világon semmi máshoz nem értenek, egyedül a birkapásztorkodáshoz. Ez garantálja számukra a társadalomtól való elszigeteltséget, és lassacskán a család is el-elhull mellőlük: ki a halálba, ki a messzeségbe menekül. A legkevésbé sem számítanak arra, hogy a segítség éppen egy csavargótól érkezhet, aki megváltoztatja az életüket – pont eléggé ahhoz, hogy egy kicsit másképp lássák a földet, ami a lábuk alatt, és az eget, ami a fejük felett van.

Horváth János Antal 2018-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmdramaturg szakán, a Rozsda, avagy Minden vérünk benne szárad lesz az ötödik rendezése. A becketti történet testvérpárját Bata Éva és Rainer-Micsinyei Nóra alakítja.

Az előadás a bemutatót követően november 24-én és december 18-án is látható a Szkéné Színházban.

Fotók forrása: Czikeli Anna