Erdei tündérek lepték el a Szigetet

Дeva és a Napfonat szombat délután 40 fokos hőségben lépett fel a Szigeten. A közönség a színpad által vetett árnyékba húzódva nézte a produkciót, de aztán egyre többen és többen érkeztek, így volt, aki a napon állt már a koncert közepén, ám még ez sem zavarta, mert lenyűgözte a hangzásvilág és a látvány. 

A koncert egyetlen fix díszleteleme egy, az énekesnő mögött elhelyezett fatulipán volt, amely bézs és barna színeivel harmonizált Дeva ruhájával. A ruhát Aponyi Enikő tervezte az énekesnő számára bézs, barna és pasztellszínekben – olyan volt benne, mint egy erdei tündér a Szentivánéji álomból.

Дeva, vagyis Takács Dorina zenéjét gyakran elektro-folk vagy ethno-electronic stílusként kategorizálják. A magyar népzene hagyományos dallamait és ritmusait ötvözi modern elektronikus elemekkel, például ambient vagy deep house alapokkal. Zenéjében a népdalok polifonikus harmóniái és spirituális hangulata keveredik a kortárs elektronikus zene minimalista, atmoszférikus textúráival. Gyakran használ házi stúdiójában készített loopokat és rétegzett vokálokat, amelyek egyedi, meditatív hangzást kölcsönöznek dalainak. Csillag című albumán például a népzenei motívumok modern basszusokkal és ambientes effektekkel egészülnek ki, hipnotikus, kulturálisan gazdag hangzásvilágot hozva létre. Még mélyebb, Avar című albumáról pedig idén ezt írtuk:

„Bár a Csillag sem volt az a klasszikusan »vidám« anyag, az Avar valamivel sötétebb tónussal bír. Nem kifejezetten vészjósló az album egésze. Mégis az ősi(nek ható) dallamok és a népdalokból ismerős archetípusok, motívumok, fordulatok kísérteties elegyet alkotnak. Talán épp a folk és a modern zenei eszközök sajátos egymás mellé helyezése, összefonása az, ami ezt kiváltja: minél vastagabban szedettek a népi motívumok, annál több mélységet kapnak az elektronikus zenéből kölcsönzött fogások.”

A Napfonat 2018-ban alakult a cappella együttes, amely öt énekesnő – Szalay Henriett, Szarka Anita, Tóth Eszter, Tóth Orsolya és Volkova Krisztina – egyedülálló hangjával forradalmasítja a világzenét. Kulturális hátterük (felvidéki, erdélyi, orosz gyökerek) és zenei múltjuk (jazz, népzene, könnyűzene) sokszínűsége adja zenéjük vibráló karakterét. A magyar és más népek népdalait polifonikus hangzással, ütőhangszerekkel, kongával vagy épp marimbával ötvözik, gyakran kórusra emlékeztető erővel, máskor lágy szólóhangokkal, Dead Can Dance-szerű atmoszférával. Ha két ilyen markáns zenei világ találkozik, az pedig hihetetlen lehetőségeket tár fel. 

A szombati szigetes koncerten számos jól ismert dal csendült fel – de egészen ismeretlen formában.

Az énekesnő ráadásul énektechnikákat is váltogatott: hol népdalénekes volt, hol a kórus egyik mezzója, hol pedig operaprimadonnaként vágott neki a magas regisztereknek. A konga az alapokat tette egészen nemzetközivé, a fuvola pedig gyakran mint társénekes szólalt meg Дeva mellett. A koncert során az elektronikus alapokra helyezett közismert és kevésbé ismert, de a Csillag vagy az Avar című albumról már ismerhető népdalokat a közönségből sokan énekelték együtt az előadóval. A koncerten időnként megjelenő vizuál  - egy óriási szem – Jankovics Marcell János vitézét idézte. Három táncos is gazdagította a látványt, akik hatalmas, szárnyakra emlékeztető, bambuszvázra feszített drapériákat mozgattak hihetetlen koncentrációval – és erővel.

A setlisten szerepelt a Napfonat egy-egy dala is, majd érkeztek a közös produkciók: a Napfonat énekelt Дeva dalaiban, és Дeva alapokat varázsolt a Napfonat énekesei alá. A koncert végén a felfokozott hangulatban a női vokálok erősen idézték a  Dead Can Dance fénykorát – azzal, hogy mai elektronikus alapokon és magyar dallamokat használva épül fel ez a különleges zenei világ – hasonlít, de mégis más és teljesen egyedi. És úgy tűnik, eltalál valamit: Дevát és a Napfonatot nagy tapssal díjazta a közönség a nagyszínpados koncert végén – melyet az énekesnő szerényen és kicsit meghatottan  köszönt meg.

Fotó: Hegyi Júlia Lily / Kultúra.hu