Elsőrangú politikai kérdés volt Erdélyben is a jobbágyság felszabadításának lezárása. Hiszen ott a jobbágyok nagyobb része román volt, s már 1848-ban is súlyos feszültséget okozott. A nemzeti ellentétek kiéleződése is arra vezethető vissza, hogy késve került sor a felszabadítás kihirdetésére. A polgárháború elmúltával sem szűntek meg a konfliktusok, úr és paraszt ellenségként tekintett egymásra. Jó egy évvel a magyarországi után, 1854-ben jelent meg a felszabadítást részleteiben szabályozó császári nyílt parancs. A lényeget tekintve megegyezik a magyarországival, illetve az 1848. évi törvénnyel. A rendezés azonban Erdélyben nehezebb volt, nem létezett olyan "urbárium", mint amilyen Magyarországon még Mária Terézia uralkodása alatt készült. Így nem lehetett biztosan tudni, melyik föld kit illet meg. Hiába állították fel az úrbéri bíróságokat, a tisztázás lassan ment, 1868-ig az 1774 érintett községből csak 69-ben volt teljes rendezés, 240-ben hozzá sem kezdtek. Az erdélyi jobbágyságból közel 1 millió fő szabadult fel állami kárpótlással, tulajdona lett 1,6 millió kat. h. Ennek 80%-át román parasztok kapták, amivel megszületett a román nemzeti földbirtok. A volt földesurak kárpótlását mintegy 70 millió forintra becsülték, amit évtizedekre elnyúló részletekben törlesztettek.
