A lap Keresztes Attilát, a társulat művészeti igazgatóját idézte, aki elmondta, hogy tapasztalatuk szerint ősztől tavaszig a külföldi rendezők nem tudnak Marosvásárhelyen dolgozni a járványügyi korlátozások miatt, ezért ebben az időszakban főleg erdélyi rendezők által színre vitt produkciókat láthat a közönség.    

A Boris Vian regénye alapján készült Piros fű című előadás már az előző évadban elkészült Fehér Balázs Benő rendezésében, de akkor nem tudták bemutatni, ezért ezt szeptemberben láthatta a közönség.   

Jelenet a Piros fű című előadásból. Forrás: Facebook

Az évad első bemutatója a Dálnoky Réka, Székely Csaba és Elise Wilk által írt Nem történt semmi című színmű lesz, amely a marosvásárhelyi Yorick Stúdióval együttműködésben, Sebestyén Aba rendezésében készül. Ennek a témája a kiszolgáltatottság és a #metoo-mozgalom. Ősszel Albu István rendezi Moliere Scapin furfangjai című drámáját.  

Szilveszterre zenés vígjátékkal készül a társulat, az idén Molnár Ferenc Doktor úr című bohózatát viszik színre Keresztes Attila rendezésében. Januárban szintén a társulat művészeti igazgatója állít színpadra egy Ibsen-drámát, majd megkezdődnek Tennessee Williams Orpheusz alászáll című művének a próbái Zsótér Sándor irányítása alatt.   

Az évad végén Fehér Balázs Benő rendezi Maurice Maeterlinck Kék madár című, felnőtteknek szóló meséjét, ami a boldogságkeresésről szól. A tervek szerint készítenek egy gyerekelőadást Fodor Sándor Csipike című művéből, amelyet szintén Keresztes Attila rendez.

A művészeti igazgató közölte, hogy az előző évekhez hasonlóan folytatják a költészeti estjeiket, így szeptember 28-án Hét város címmel Markó Béla-estet tartanak abból az alkalomból, hogy az erdélyi költő szeptember 8-án ünnepelte 70. születésnapját. Hozzátette: tavasszal a magyar költészet napjára egy Tandori-installációt készítenek a társulattal. Emellett folytatják a Benő Kinga színművész által vezetett nagy sikerű, gyerekeknek szóló Csodaházikó-sorozatukat, amely a magyar kulturális hagyományokat, nagy eseményeket, ünnepeket járja körül.

Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója elmondta, a járvány okozta nehézségek ellenére nem szeretnék, hogy csak az online térbe szoruljanak, mert továbbra is vallják: nagyon fontos a közönség, illetve az, hogy a színház be tudja tölteni identitásformáló szerepét, kérdéseket tegyen fel, és próbáljon választ adni ezekre. Gáspárik közölte, hogy műsoron tartanak olyan népszerű produkciókat, mint például a Nyugalom, a Retromadár mindkét előadása, illetve A nép ellensége.

Képek: a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat Facebook-oldala