A Gyulai Várszínház nyári évadának, idén kéthónapos összművészeti fesztiválprogramjának szerves része az Erdélyi Hét (augusztus 1-7.) elnevezésű színházi fesztivál, amelyet idén már harmadszor rendeznek meg.

A vírusjárvány miatt elrendelt egészségügyi szabályozások következtében az eredeti tervek az elmúlt hónapokban folyamatosan módosultak. A legutóbbi határátlépési szigorítások a már meghirdetett programban is kényszerű változásokat eredményeztek: két előadásról a szervezőknek le kellett mondani, de még így is igen gazdag és tartalmas hét előtt állunk három bemutatóval.

A hét nyitányaként, augusztus 1-jén a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös bemutatójaként láthatják az érdeklődők Visky András: Pornó – Feleségem története című darabját Árkosi Árpád rendezésében, Imre Éva és Sinkó Ferenc főszereplésével. Másnap két előadás is lesz, délután a kamarateremben Bartis Attila: Amikor című művének bemutatója, a marosvásárhelyi Spektrum Színház produkciójaként, Bogdán Zsolt előadásában. Majd este a várszínpadon a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Hattyúk tava újratöltve című előadása következik. Másnap Cári Tibor zenész és színésztársaival ad koncertet A színház zenéje címmel, este pedig a nagyváradi Szigligeti Színház Lila ákác című előadása szórakoztatja a publikumot, azzal a Sebestyén Hunorral a főszerepben, akit augusztus 29-én Hamletként láthatunk majd a gyulai Várszínpadon.

4-én délután Farkas Wellmann Éva és az Evilági együttes Parancsolatok című koncertje lesz látható és hallható az Almásy-kastély kápolnájában. 5-én az erdélyi származású, de játékával a romániai és magyarországi színpadok után Nyugat-Európa legjelesebb színpadait is meghódító Szilágyi Enikő „Ez már feltámadás” – Trianon 100 című zenés előadásának bemutatója következik. Az Erdélyi Hét zárásaként, 7-én a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Eltűntek című előadása az erdélyi szászok XX. századi történetére emlékeztet, Sebestyén Aba rendezésében. Az előadásokra bérlet váltható: aki a nyolc produkcióból, legalább ötre jegyet vált, 25 százalék kedvezményt kap a jegyárakból.

Kiemelt kép: Hattyúk tava