Erdélyi magyar és román alkotók munkájára összpontosít a székelyudvarhelyi 13. dráMa fesztivál, amelyen az idén kültéren is mutatnak be produkciókat.

A szeptember 19. és 25. között tartandó szemle az erdélyi kortárs magyar és román drámák felsorakoztatására összpontosít. Elsősorban erdélyi alkotók munkásságából válogattak, nagy figyelmet fordítva arra, hogy új formákat találjanak, és bemutassák az erdélyi kortárs színházi szférát.     

Dálnoky Réka, a fesztivál főszervezője elmondta: azt tapasztalták, hogy mérhetetlenül izgalmas produkciókat tudtak meghívni ezen a szűk kategórián belül. Mint mondta, a válogatás során kirajzolódott, hogy sok formabontó, újító és kísérletező előadás született, amelyek eltérnek a szövegközpontú, nagyszínpadi előadásoktól. Innen jött az a mottó, hogy „új formák kellenek”. A program sokszínűsége kapcsán kiemelte, hogy auditív performansz, színészi improvizációkból született előadás és „tudományos-természeti” produkció is megtekinthető.

Az előadóterek száma is bővült, ugyanis egy kültéri színtéren is fognak előadásokat és koncerteket tartani, amit a szervezők kocsMának neveztek el. Tucatnyi társulat lesz jelen a fesztiválon, ahol 16 előadást mutatnak be. A fesztivál részletes programja a dráMa – 13 Kortárs színházi találkozó Facebook-oldalán tekinthető meg.

Nyitókép: A sarlatán, a Csíki Játékszín előadása

Fotók forrása: Tomcsa Sándor Színház/13. dráMA kortárs színházi találkozó