Mióta zenéltek, milyen szerepet játszik ez az életetekben?
Lassan három és fél éve, 2015 februárjában alakultunk. A mostani felállásból hárman alapító tagok. Mindenkinek elég fontos szerepet játszik a zene az életében, egyikőnknek sem ez az első zenekara.
Mit vártatok a Hangfoglalótól, milyen az együttműködés a mentorotokkal?
Abszolút jó, Zoli (Maróthy Zoltán ? a szerk.) nagyon jó fej volt, részt vett próbán, ha kikértük a véleményét, akkor mindig valami építő jellegűt tudott mondani. Jól működött, mert volt közünk egymáshoz zeneileg, nem egy műfajilag elrugaszkodott valakit kaptunk. A Hangfoglalóval kapcsolatban nem volt elvárásunk, de örültünk, hogy egyáltalán megkaptuk a támogatást. Azt meg maximálisan sikerült teljesíteni, amit célul tűztünk, hogy mire költjük el a pénzt. Kijött egy lemez, meg tudtuk promózni, lehetett belőle klipeket finanszírozni, amit, ha nincs a program, saját zsebből kell állni. Manapság, ha egy rockzenekarral kiállsz, elképesztően jól kell zenélni. Nem azt mondom, hogy mi olyan elképesztően jól zenélünk, de azzal, amit tudunk, képesek vagyunk eladni valamit, ami sok embernek tetszik és ez jó.
A jövőben hol lehet hallani titeket?
Pesten fogunk játszani ősszel kétszer-háromszor. Tervezünk egy osztrák-olasz turnét szintén ősszel. Ausztriával szerencsénk volt, mert nulla ismeretséggel elhívtak egyszer, csak valaki ránk írt Facebookon. Ott megismerkedtünk egy zenekarral, akik profik voltak. Jóban lettünk velünk, és nem szűnt meg ez a kapcsolat. Építettünk köré egy turnét, és azt hiszem, mind a két zenekar elégedetten fejezte be. A megvetni a lábunkat elég erős kifejezés lenne, de mondjuk, elrúgott egy kavicsot a tóba.
Itthon a stoner rocknak mennyi képviselője van?
Mostanában egyre több. Szerintem, ha eléri valaki a harminc éves kort és metált hallgat, akkor letisztul az ízlése. Ráfekszik ezekre a megjegyezhető, súlyos gitártémákra, amelyekre egy kicsit öregesebben lehet dülöngélni. És akkor csinál egy ilyen zenekart. A közönségben is látszik ez az életkori leosztás, nagyjából húszas közepe felől kezdenek el inkább érdeklődni irántunk. Már sokan képviselnek ilyen stílust, Apey-ék (Apey & the Pea ? a szerk.) is elég hasonló zenét játszanak, csak nálunk sokkal jobban. Meg egy kicsit sötétebbet, súlyosabbat. Ők most a reflektorfénybe kerültek, helyesen.
Zeneileg hogyan tovább?
A második lemezzel mindenképpen ki szerettük volna nyitni valahogy ezt a műfajt. Az első lemez picit faltól-falig típusú lett, nincs benne levegővételnyi lehetőség sem, ami nem biztos, hogy első lemeznél gond. De inkább az érettséget, az érettebb dalírást érzem a második lemezen, aminek örülök. Sokkal jobb a soundunk, jobban összeért az egész. Az, hogy a jövőben merre nyitunk, érdekes lehet. Ezt az új lemezt gyorsnak tartjuk. Minden számnak van lendülete, pedig a műfaj betépős, hátradőlős, lassan gitárpengetős cucc, derékból bólogatós dolog, ami nagyon jó, és talán több van belőle az első lemezen. Lehet, majd visszakanyarodunk errefelé, vagy nem bánnám azt se, ha egy kicsit pszichedelikus irányba vinnénk el a dolgot. De ha ezt a fajta nyitást, amelyet a második lemezen képviselünk, folytatni tudjuk, azzal is teljesen elégedett leszek.
Mit mondanál legnagyobb sikereteknek?
Volt egy pár. Maga az a tény, hogy három és fél éves zenekarról beszélünk. Nyertünk egy Talentométert 2015-ben, ott abszolút nyertesek voltunk, az nagy lendületet adott. Felléphettünk a Clutch előtt, akik ebben a műfajban nagyon-nagyon jók, és telt ház előtt zenéltünk az Akvárium Nagy Hallban. Küldtünk egy e-mailt egy szervezőnek azzal: van-e lehetőség arra, hogy játsszunk előttük. Bármi, ami történik, az azért történik, mert csináltunk valamit. A Hangfoglaló is ilyen volt, sikerült egy ütős bemutatkozó fellépést létrehozni három számból, reggel fél kilenckor. Egy hónap múlva jött a hír, hogy megkaptuk a támogatást.
Kiknek ajánlanád a Hangfoglaló Programot?
