Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek megáldotta vasárnap, a Nagyboldogasszony ünnepén bemutatott mise után a Debreceni Virágkarnevál Szent Koronát ábrázoló és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére készült virágkocsiját az esztergomi bazilika mellett.

A bíboros rámutatott: a Szent Koronát ábrázoló kocsi szorosan kapcsolódik Nagyboldogasszony ünnepéhez, hiszen „Szent István a koronáját, vagyis országát és népét Szűz Mária oltalmába ajánlotta”. Erre az oltalomra a mai sorsfordító időkben is nagy szükségünk van. Kitért arra is: a szentségi körmenetekkel a résztvevők Krisztust kérik, hogy védelmezze a plébániát, a várost, az országot, ahol a körmenet elhalad. Ahogy e körmenetek, úgy a Szent Koronát és az oltáriszentséget ábrázoló két virágkocsi is „nagyszerű alakot öltő imádság Debrecentől Esztergomig és Budapestig, hazánkért és egész népünkért” − mondta a bíboros.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton