Eredményes évadot zár a Nemzeti Színház

A Nemzeti Színház 425 előadást tartott és több mint 134 ezer nézőt fogadott az idei évadban – közölte a teátrum csütörtökön az MTI-vel.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója beszédet mond a 12. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) ünnepélyes megnyitóján a Nemzeti Színház előtt 2025. április 25-én. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója beszédet mond a 12. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) ünnepélyes megnyitóján a Nemzeti Színház előtt 2025. április 25-én. Fotó: Hegedüs Róbert / MTI

A közlemény szerint az évad végén a társulat több tagja is társulati elismerésben részesült. Szilágyi Ágota a Szeleczky Zita-emlékgyűrűt vehette át, Berettyán Sándor a Sinkovits Imre-díjat, Tóth Auguszta pedig a Szörényi Éva-díjat nyerte el.

Lukácsy György Németh Antal-díjban részesült. A társulat Kulissza díjjal ismerte el a háttérben dolgozó kollégák munkáját, a díjat Hosszu Rita, Krihó Katalin és Lencsés István vehette át Vidnyánszky Attila vezérigazgatótól.

Mint kiemelték, a következő évadra már elindult a bérletértékesítés.

A jövő évad bemutatói között lesz Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művének zenés változata, amely decemberben látható majd Szarka Tamás közreműködésével. Tompa Gábor rendezésében mutatják be Eugene Ionesco Haldoklik a király című művét, az abszurd dráma mesterének egyik legszemélyesebb alkotását. Nichola McAuliffe A szívem királynője című művét Viktor Rizsakov rendezésében tűzik műsorra, Thornton Wilder A mi kis városunk című Pulitzer-díjas darabját pedig Ilja Bocsarnikovsz állítja színpadra.

A Nemzeti Színház nyílt napja szeptember elején kulisszatitkokkal, alkotókkal, közönségtalálkozókkal várja a nézőket, ezt követi az évadhirdető sajtótájékoztató, ahol további premierekről is hírt adnak.

Ez is érdekelheti

Tragikusan fiatalon halt meg Kálloy Molnár Péter

Rövid lefolyású betegségben, 55 évesen december 1-jén elhunyt Kálloy Molnár Péter színész, rendező, író, zenész – közölte a művész családja.

Törőcsik Mari igazi istenadta tehetség volt

Törőcsik Marit igazi istenadta tehetségnek nevezte Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója vasárnap a teátrum legendás színművésze születésének 90. évfordulója alkalmából tartott emlékesten.

Közös nevezőn a Színházi és a Teátrumi Társaság

A Magyar Színházi Társaság (MSZT) elnöksége múlt év végén kezdeményezett közös elnökségi ülést a Magyar Teátrumi Társasággal (MTT) azért, hogy a két szervezet között elinduljon a szakmai párbeszéd. A két szervezet vezetősége a Nemzeti Színházban jutott közös döntésekre október 10-én.

Akiről mindenkinek Pelikán elvtárs jut eszébe – száz éve született Kállai Ferenc

Száz éve, 1925. október 4-én született Kállai Ferenc Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze, akit egyebek mellett A tanú, a Megint tanú, a Katonazene, A hamis Izabella, a Szeressük egymást gyerekek és A három testőr Afrikában című filmekben láthattunk.