Éremkiállítást ihletett Madách Imre főműve

Egyéb

Madách 200. Jelenetek a Tragédiából címmel nyílt kamarakiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, amely Szabó Tamás ötvös és Szabó Imrefia Béla szobrászművész éremsorozatát mutatja be.

A kamaratárlat megnyitóján L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója elmondta: bár a kiállítás nem nagy, célja a jelzés, amellyel a múzeum kifejezi, milyen fontos számára a 200 évvel ezelőtt született író. Felidézte: az emlékévet Madách Imre életművéből a múzeum balassagyarmati tagintézményében, a Palóc Múzeumban Nógrádból a halhatatlanságba címmel nyílt kiállítással nyitották, s a tárlat egész évben látható. Ugyanehhez a témához kapcsolódik a múzeumnak a Rákóczi Szövetséggel közösen szervezett tanulmányi versenye, amely szintén Az ember tragédiájára fókuszál. E verseny döntője október 22–23-án lesz a Nemzeti Múzeum Dísztermében.

A főigazgató a most nyíló tárlattal kapcsolatban kiemelte: túl Madách és Az ember tragédiája jelentőségén fontosnak tartották ráirányítani a figyelmet a szegedi ötvösműhelyre és pénzverdére, amely Szegeden az elmúlt évtizedekben a legjelentősebb éremműhellyé nőtte ki magát. Az elmúlt évtizedekben kiváló érmék egész sora került ki tőlük a közönség és a gyűjtők elé. Az éremsorozat pedig azért is volt találó választás a Magyar Nemzeti Múzeum számára, mert ez az intézmény rendelkezik a legnagyobb hazai érem- és érmegyűjteménnyel.

Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendező, a Nemzeti Színház igazgatója a kiállítást megnyitó beszédében hangsúlyozta: színházi embernek a magyar művészetben nem lehet nem viszonyulnia Az ember tragédiájához. Ő maga hétszer rendezte már meg, és minden alkalommal újra rácsodálkozik a mű zsenialitására. Mint mondta, hazánk legnagyobb nemzetközi színházi fesztiválját, a MITEM-et is azért nevezték el Madáchról, hogy ezáltal nemzetközi téren is minél ismertebbé tegyék a nevét.

Igari Antal, a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Fejér Megyei Alba Regia Szervezetének elnöke mutatta be az érmeket és mondott köszönetet az alkotóknak. Mint mondta, az éremsorozatot Szabó Imrefia Béla kifejezetten a Madách-évre készítette.

A Magyar Nemzeti Múzeum Madách 200. Jelenetek a Tragédiából című kamarakiállítása Madách Imre legjelentősebb művének kortárs művészeti reflexiójára épül. A kiállításon bemutatott érmeken Az ember tragédiája egy-egy színének jelenetei, a másik oldalon pedig Madách Imre portréja szerepel. Az érméken látható ábrázolások alapját Szabó Imrefia Béla szobrászművész alkotásai adják, aki előbb a rajzait gipszszobrokként alkotta meg, majd Szabó Tamás ötvösművész készített belőlük érmet.

Igari Antal ismertette az alkotók sokszínű munkásságát. Szabó Tamás ötvösművész a szegedi Érem Verde vezetője, eredetileg közgazdászként végzett. Szabó Imrefia Béla indulása is rendhagyó – tanítóként, rajztanárként dolgozott, majd autodidakta módon lett szobrász. Kiemelte, hogy a magyarságtudat és történelemszeretet már a kezdetektől jellemző volt munkáira. Korábban portrékat készített, valamint Magyarországon kihalt madárfajtákat alkotott meg fából. Ezután fordult a kisplasztika, majd az éremalkotás felé.

A kamaratárlaton Jankovich Marcell azonos című rajzfilmjének részletei is megtekinthetők.

Fotó: MNM / Schumy Csaba