Fokozott munkatempóval indítja az évadot a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház

A tavasszal elmaradt előadások bemutatásával, fokozott munkatempóval indul a 2020-2021-es évad a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban.

Urbán András, a teátrum igazgatója kiemelte: amint megszűnt a szükségállapot Szerbiában, a nyári hónapokban elkezdett próbálni a társulat. Mezei Kinga állít színpadra Domonkos István művei alapján egy előadást Szedjetek szét címmel, amelyet már szeptember végén láthat a közönség.

Emellett megkezdődtek a próbái még egy előadásnak, a Dogville című produkciót Urbán András rendezi. A bemutató október végén várható.

Fotó forrása: a Kosztolányi Dezső Színház Facebook oldala

A várakozások szerint még az év vége előtt bemutatják Csehov Három nővérének nem szokványos változatát, amelyet Puskás Zoltán állít színpadra. Szintén december végéig bemutatják a tavaly megkezdett, Szakszervezet munkacímet viselő előadást. Az előadás az Urbán Andrásra és színházára jellemző szabad próbafolyamat eredményeként születik meg, és azt vizsgálja, hogyan válik a hazugság és a rágalom előbb szórakoztatóvá, majd igazsággá, illetve azt mutatja be, hogyan viszonyulnak az emberek a színházhoz.

Az évad második felében Zlatko Pakovic rendez egy szerzői projektet, amely Szabadka szecessziós múltjával foglalkozik. Emellett előadás készül Lovas Ildikó Amikor az Isten hasba rúg című szövege alapján, valamint Kokan Mladenovic és Maja Perovic közös munkáját is láthatja majd a közönség jövőre.

A koronavírus-járvány miatt kérdésessé vált a november végére tervezett Desiré kortárs nemzetközi színházi fesztivál sorsa – mondta Urbán András. A határlezárások és a járványhelyzet függvényében később döntenek erről.

Bizonytalan emellett a Nemzeti Összetartozás Éve programsorozatán belül szervezendő színházi előadássorozat sorsa is, amelynek során külhoni magyar színházak látogatnának Szabadkára.

„Normális” évadra készül a szabadkai Népszínház magyar társulata

Körmöci Petronella, a szabadkai Népszínház magyar társulatának művészeti vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a szerb kormány döntése értelmében szeptembertől újra kinyithattak a színházak, így a szabadkai társulat is felkészült a munkára, már játszanak néhány előadást, és a próbák is megkezdődtek.

Tavasszal vitték volna színre Andrzej Saramonowicz kortárs lengyel szerző Tesztoszteron című darabját, amelynek érdekessége, hogy kizárólag férfiak játszanak benne. A feketekomédia a férfisorsról szól, valamint arról, milyenek a férfiak és – szerintük – milyenek a nők. Az előadás próbái nem fejeződtek be, a remények szerint még decemberig bemutatják a darabot. Az előadást Kovács Dániel Ambrus rendezi, ám a magyar-szerb határon bevezetett intézkedések miatt ő most nem tudna mindig utazni, így a társulat egy másik előadás próbáit is megkezdte. Branislav Nusic Gyászoló család című darabját Andrej Boka állítja színpadra. Ennek a bemutatója októberre várható.

Branislav Nušić: A gyászoló család című darabjának olvasópróbája
Forrás: a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának Facebook oldala

Mezei Kinga rendezésében lesz látható szintén októberben a Klamm háborúja című monodráma, amelyet László Sándor játszik.

Az évad második felét is az előző évadban elmaradt előadás pótlásával indítják. A korábbi tervek szerint amíg a férfiszínészek a Tesztoszteronban játszottak volna, addig a társulat női tagjai a Parti Nagy Lajos által átdolgozott Sógornők című előadásra készültek volna. Ez az előadás tavaszra készülhet el Hernyák György rendezésében.

Az évad utolsó darabját is Mezei Kinga rendezi, ez pedig Molnár Ferenc Játék a kastélyban című műve lesz.

A nyitóképen a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának előadása.