Jelentős hagyatéki anyag érkezett adományozás útján a pécsi Janus Pannonius Múzeumba.

Jakab Antal (1929–2019) a legsokoldalúbban és a legalaposabban dokumentálta egykori munkahelye, a Pécsi Bőrgyár történetét. Özvegye, Lőrincz Mária jóvoltából felbecsülhetetlen eszmei értékű eszközök (fényképezőgépek, negatívok, filmek) és iratok (levelek, okiratok, bőrgyártó receptúrák stb.) kerültek a múzeumhoz.

Jakab Antal 1929-ben született Kadarkúton. Ott nőtt fel, majd Kaposváron végezte el a négy polgárit. Édesapja nyers- és készbőr kereskedő volt, így hamar megismerte a bőripar titkait. A könyvkötést még a polgári iskolában tanulta, és nem érte be a folyamat elsajátításával, saját eszközkészletet szerkesztett, illetve szerzett be a munkához.

Ahhoz, hogy a tudását tökéletesítse, antikváriumban vásárolt könyveket kötött újra. Már a katonai szolgálata során megtanult térképet olvasni, a tudását ezredírnokként kamatoztatta.

Húszévesen, 1949-ben került a Pécsi Bőrgyárba, ahol inasként kezdte, de kiemelkedő szaktudása miatt hamarosan már ő oktatta az újoncokat. Később volt vegyszer-adagoló, bérelszámoló, aztán évtizedeken keresztül normásként tevékenykedett, s ennek köszönhetően a gyártástechnológiát teljes keresztmetszetében megismerhette. Bárhol, korlátlanul fotózhatott is, négy évtized alatt négyezer fotótekercset készített.

Jakab Antal nevéhez 18 könyv kiadása fűződik. Számos, a helyi bőripar történetében is fontos adatot gyűjtött össze és publikált ezekben a kötetekben. E könyveket saját maga nyomtatta, másolta és kötötte, bolti forgalomba azonban nem került egyik sem, csak jó barátok, ismerősök, szakmabeliek kaptak ajándékba tőle egy-egy példányt. Utolsóként megjelent Magyarország bőrgyárai című könyve betekintést nyújt Pécs bőrfeldolgozó ipartörténetébe, számos pécsi polgár életútját is elénk tárja. Hosszú évtizedekig a Mecseki Fotóklub aktív, megbecsült tagja volt. Több neves fotóipari cég (pl. Ilford, Kodak) kért tőle személyesen szakvéleményt új filmjeikről, a megtisztelő felkéréseknek a legrövidebb időn belül eleget tett.

A Janus Pannonius Múzeum örömmel biztosítja e különleges hagyaték külső kutatók számára való hozzáférhetőségét a JPM Várostörténeti Múzeumában. Az aktuális kiállításokban pedig jól hasznosíthatók lesznek a bemutatott gyűjteményi egység értékes darabjai.