Ha valami egyértelműen kiderül Till Attila új filmjéből, az az, hogy az alkohollal mindenkinek problémái vannak – erről a társadalom által veszélyes mértékben elfogadott függőségről ennek ellenére nem készül elég mozgókép. Az És mi van Tomival? központi kérdése nem az, hogy milyen könnyű alkoholistává válni, hanem az, milyen nehéz a „gyógyulás” után józannak maradni.
A film ijesztően magasról indít, a nézőt már az első képkockák arcon csapják. A bábszínész Sándor (Thuróczy Szabolcs) egy jól sikerült előadás után illuminált állapotban tér haza hajnalban feleségéhez (Fodor Annamária) és lányához, Sacihoz (Tóth Zsófia), akik reakciójából gyorsan kiderül, hogy nem egyedi esetről van szó. A levezető pohárkák megtagadása verekedésbe fullad, és az ijedt kamasz lány végül önvédelemből hasba szúrja apját.
A vizuális és színészileg is csúcspontnak számító bevezető után öt évet ugrunk előre az időben. Csak kapkodjuk a fejünket, hogy hogyan lett a lecsúszott Sanyiból az anonim alkoholisták gyűléseinek vezetője, aki az ital szagától is rosszul van. Magánélete rendben van, új szerelme (Sodró Eliza) gyereket vár. Már csak szakmailag kéne visszakerülnie a térképre. És természetesen józannak kéne maradnia.
A feladat nem könnyű, ugyanis a film által bemutatott Budapesten mindenki iszik – a villamosülésen üres üvegek, az ablakból söröző fiatalokat látni, de még a parkok eldugott pontjain is a masszív ivás nyomai köszöntik Sanyit. A frappáns dramaturgiai fogás megfoghatóvá teszi a kísértést, amivel a rövidebb-hosszabb ideje tiszta szereplők minden nap minden percében szembekerülnek. Sanyiékat egy-egy érzelmileg megterhelőbb pillanatban csak a mentális stabilitás, a vasakarat, egy támogató barát vagy egy másik, kevésbé káros függőség – kávé, cigi, energiaital – bevetése óvja meg a visszaeséstől. Olykor azonban ez sem válik be: a liftszerelő Pali (Polgár Tamás) például, miután megsejti, hogy a barátnője megcsalja, botrányos pusztítást végez egy kisboltban. Véhetően hasonlóan járt Tomi (Patkós Márton), aki egy ideje elmaradozik a gyűlésekről, és egyébként is felszívódott, ezért a fiúk elindulnak, hogy megkeressék és megmentsék.
Az alkotás szoros értelemben véve nem szól többről, mint amit a címe ígér: Sanyi és Pali a játékidő jelentős részében a fővárost járja Tomi után kutatva. Ez azonban csak a felszín kapargatása: Thuróczy alkoholistája valójában magát keresi a néhol szinte Budapest-filmmé avanzsáló keretben. A térbeli utazás időbeli migrációval egészül ki, amelyet az immár fiatal anyává vált Saci felbukkanása indít el. Néhány visszaemlékezés felvillantja az elmúlt öt év történéseit, de az itt-ott elszórt flashbackek csak mozaikszerű bemutatásra elegek, a teljes történet rekonstrukciójára nem. A helyenként kissé következetlennek tetsző időrendfelbontó elbeszélés viszont annyit mindenképp elér, hogy az egy nap eseményeit feldolgozó sztori kitágul, és rálátást kínál a hosszú, kínkeserves leszokási időszakra.
A játékidő előrehaladtával Sanyi külső és belső utazása mellett egyre meghatározóbbá válik Saci párhuzamos történetszála, aki fokozatosan újra nyitni kezd édesapja felé. A három jelen idejű sík a már említett flashbackekkel kiegészülve rétegekre bontja az elsőre egységesnek tűnő cselekményt. A rendszeresen felbukkanó tükröződő felületekkel, a szereplők ablakokban és kirakatokban megjelenő képével való játék szép vizuális motívumlánca Sanyi belső zarándoklatának. A férfi nemcsak alkoholbetegségének következményeivel szembesül – azáltal, hogy egykori családja nem értesítette nagyapává válásáról –, de az egyszerre rajongva tisztelt és félt színész édesapa árnyékával, valamint a makulátlannak hitt anya kilengéseivel is kénytelen szembenézni (az utóbbival az egy jelenet erejéig felbukkanó Cserhalmi György és Ujlaki Dénes jóvoltából).
Sanyinak mindemellett meg kell tanulnia szeretni magát annyira, hogy az életét alkoholista barátai elé helyezze. Apaszerepet vállal a leszokófélben lévő fiatalabb barátok mellett, kétségbeesetten próbálja őket megóvni a visszaeséstől. Nem hihetjük azonban, hogy pusztán önzetlenségből vigyáz ennyire Palira és Tomira, tetteit a bűntudat, a lelkiismeret-furdalás is motiválja: ha már a lányának nem tudott jó apja lenni, legalább őket meg akarja menteni.
A film ennek ellenére nem válik a „self love” népszerű kifejezésének közhelyes emlékművévé, ellenben hozzálát az önzetlenség körül kialakult patetikus, önámító felfogás lebontásához, és szolidan felhívja a figyelmet arra, hogy nem bűn néha a magunk érdekeit sorolni az első helyre. További érdeme, hogy nem feltételez oksági viszonyt a családi minták, a transzgenerációs traumák és az alkoholbetegség kialakulása között, hanem egy-egy szituáció vagy elejtett mondat erejéig csupán felvillantja őket. Erős mondásokban egyébként sincs hiány a filmben; Sanyi egyik mélypontján a kisbolt italospolca előtt állva ezt suttogja magának: „Csak ezt a napot kell valahogy kibírnom.” Korábban öt év leszokási időt kért partnerétől az első, kudarcba (és alkoholba) fulladt randevú után. A szóban forgó flashbackben Sodró Eliza figurája így felel: „Öt év? Öt év múlva te már nem fogsz élni.”
A színészi játék az első perctől az utolsóig hibátlan, és noha Thuróczy Szabolcs Sanyija könnyen elvinné a hátán az egész filmet, ki kell emelni Polgár Tamás alakítását, aki az egyszerű lelkű, ám mindig többre vágyó Pali szerepében A Herner Ferike faterja című Háy János-dráma főszereplőire emlékeztető munkás-filozófusként remekel. A liftszerelő, aki egyszer uránbányász, máskor keramikus szeretne lenni, megmosolyogtató elmélkedései során olyan dilemmákat fogalmaz meg, amelyekre korszakos gondolkodók sem találtak kimerítő választ.
Na és mi van Tomival? Köszöni szépen, jól van – már amennyire egy alkoholbeteg jól lehet. Ezen pedig, úgy hiszem, az sem változtatna sokat, ha huzamosabb ideje nem inna, mert a gyógyulás egy függőség esetében sosem végleges. Soha nem lankadó önfegyelemmel, állandó koncentrációval fenntartott pillanatnyi állapot csupán, amelyet a legkisebb hiba is felboríthat, évek munkáját téve semmissé. És noha Sanyi a cselekmény időtartama alatt képes tiszta maradni, ő sem gondol magára másként, mint hosszú ideje tünetmentes beteg emberként. Nem véletlen, hogy a filmben először látható gyűlésen így mutatkozik be: „Sziasztok, Sanyi vagyok, alkoholista.”
