Ezzel a műfaji kísérlettel, amely a stand-up, a fizikai színház és a kortárs tánc elemeit vegyíti, kívánja megmutatni a művész, milyen fajta függéseknek van kitéve az egyén a XXI. század elején. Juhász Kata értelmezi, milyen összefüggésekben vethető fel egyáltalán a társadalmi lény függetlensége, illetve függetlenségre való vágya a mediatizált és átpolitizált európai kulturális térben.

„Közéleti kérdésekben is nagyban befolyásolják álláspontunkat az érzelmek, melyek mozgásban való megnyilvánulása megnyit egy érzékeny játékteret az elhangzó mondatok változó modalitása és az ezt kísérő mozdulatok között, melyek egymást kölcsönösen értelmezik” – vallja Juhász Kata.

Juhász Kata táncos, koreográfus, pedagógus, pilates oktató és gyakorló háziorvos. Saját társulatát 2006-ban alapította, melyet erősen jellemez a társművészetek – élő zene, mozgókép: non-figuratív animáció és dokumentum betétek, színpadi beszéd, új-cirkusz és multimédia – bevonása. Ez lehetővé teszi, hogy a tánc túllépjen a test tematizálásán és az emberek közötti érzelmi viszonyok megjelenítésén, ehelyett érzékeny társadalmi problémákat hozzon szóba és ezekről társadalmi párbeszédet kezdeményezzen, vagy ahhoz hozzájáruljon miközben továbbra is a tánc nyelvét használja. A térspecifikus előadásait alkalomnak tekinti arra, hogy újrastrukturálja a nézőközönség megfigyelői viszonyát az előadáshoz, és átformálja olyan eseménnyé, mely lehetőséget teremt az aktív részvételre.

Bővebb információért kattints a linkre.

Fotók: Vance Gellert