Este fess a pesti nő

A Május 1. Ruhagyár kiállításának záróakkordjaként szervezett eseményen Legát Tibor, a könyv szerkesztője, Maróy Krisztina, a Glamour főszerkesztője, Simonovits Ildikó divattörténész és Süle Katalin stílustanácsadó mesélt az album fotóinak hátteréről.

A Fortepan folyamatosan bővülő, szerkesztett online gyűjtemény, ahol szabadon böngészhetünk és tölthetünk le archív fényképeket. Jelenleg több mint százezer, főként 1900 és 1990 között készült képet lehet megnézni és ingyenesen letölteni az időrendi sorrendbe szerkesztett adatbázisban. Nyáron jelent meg a Fortepan-sorozat első kötete, az Elfeledett Budapest, amely a főváros gyermekkoráról mesél. A mostani könyv témája pedig a pesti divat.

A könyvbemutató résztvevői elmondták: a 30-as években Budapest valóban divatváros volt, a korabeli divatlapok Párizs, London és Berlin mellett említették fővárosunkat, ám 1945 után eltűntünk a divat térképéről. A szocializmus idején Budapest úgy volt a divat fővárosa, hogy azt az illetékesek eldöntötték. Az 1960-as években azonban a hazai ruha- és textilipar komoly fejlődést ért el, tehetséges magyar tervezőink nemzetközi hírnévre is szert tettek. A tervek közül sajnos csak kevés valósult meg, de például a légikisasszonyok Malév-egyenruhái, amelyet ?a magyar Pierre Cardinnek? is nevezett Tankó Judit tervezett, rendkívül sikeresek voltak.

A pesti sikk visszafogottabb volt, mint a párizsi, a lehetőségek pedig jóval szűkösebbek, a pesti nőknek a fotók bizonysága szerint mégis sikerült csinosan öltözködniük. Ez a hiánygazdaság szülte kreativitás eredménye: az áruházakban ugyan nem volt nagy választék, de sok nő megtanult varrni, és a Burda magazinból bármit elkészített magának.

A könyv nem divattörténeti összefoglaló, a képek java a 60-as, 70-es, 80-as évekből való, a válogatás pedig tematikus rendszert követ. Még meztelen hölgyeket bemutató fejezete is van. Mai szemmel nézve ártatlannak tűnnek ezek az aktok, de annakidején meglehetősen botrányosnak számítottak, ezért többynire titokban készültek.

A fotósok és a modellek egyaránt amatőrök voltak, ami különös bájt kölcsönöz a képeknek: profinak akarnak látszani, a modellek pózolnak, a fotósok pedig beállításban gondolkodnak, a végeredmény mégis kedvesen esetleges. A manökenek nem képzett modellek voltak, azokat a lányokat léptették fel a szocialista luxusszállodák dísztermeiben tartott divatbemutatókon, akik épp kéznél voltak: varrónőket, vasalólányokat.

1968-ban aztán elindult az első manökentanfolyam, és az amatőröket lassan profik váltották fel.