A "honnan nézzük" mérlegelő látószöge és "a múltat meg kell bocsátani, hogy legyen jövő" nem könnyen gyakorolható nagyvonalúsága képezi a darab vékonyka tárgyát. Jámbor tanulságú pasztell vígjáték kedvesen poroszkáló előadását állította a Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdiójának színpadára a kortárs svéd-finn szerző, Bengt Ahlfors elkötelezett híve, a megfelelően működő fordítást is készítő Márton András. A cselekmény az első részben elég vontatottan, ismétlésekkel bontakozik ki, jövendöli meg várható folytatását, majd a második részben viszonylag gyorsan megtisztítja a terepet, továbbra is némi jelenetszervező nehézkesség árán. Nem különösebb próbatétel fogadást kötni: kell-e rettegnie Vera Malmgrennek attól, hogy a szüleikkel hosszú ideje mit sem törődő, hirtelen előkerült, az örökségre pályázó felnőtt gyerekek, az alkoholista építész Robert, a folytonos utódszülésben jeleskedő Annika (és Robert impulzív idegzetű exneje, Ester) kiűzik őt otthonából. Természetesen a komédia játékszabályai úgy kívánják, hogy ne a mama, hanem a három kisstílű konspirátor tűnjék ütődöttnek. Ehhez az író bír is elég munícióval, s mert még három szereplőt jól kapcsol a jelenetek vérkeringésébe, nem különösebben zavaróak a dramaturgiai zsibbadás percei.
Székely László szolid, katonás, halvány zöldes lakásbelsőt tervezett. Tartalmat hordoz az üres unalmasság: az önmagában teljes tér elbeszéli, mennyire nem teljes, petyhüdt lehetett a felesleges ismeretek tudásába bábozódott, önző tábornok és a házasság igájából szabadulni kétszer bátortalanul próbáló feleség közös negyvenhét esztendeje. E közegben egyénítően hat - az általában is találó jelmezegyüttes ékeként - mindaz (főleg, ha a friss gyászhoz legkevésbé sem illően élénkpiros a színe), amit Ruttka Andrea az özvegy ruhatárába sorozott. Tímár Éva különösen utánozhatatlan, kislányos reppenő-táncikáló mozdulataival, a még távlatokat remélő idős, szókimondó nő mosolyos felszikrázásaival karakterizálja a lelkileg fiatalos, megtörhetetlen asszonyt. A férjével (vagyis az urnával, hamuval) folytatott hosszú monologikus diskurzusának sorsismertetőjébe Márton nem túl sok ötlettel avatkozott bele. Rendező és színész összmunkája eredményesebb másutt, amikor azt kell érzékeltetni: Verának helyén az esze, a szíve, viszont a padlópasztás dobozról már könnyen elfeledkeznek meszesedő agysejtjei, és önmagának óne zsenír megbocsátja azt, amit másnak nem. A tábornok tegnap meglelt és elolvasott naplójának fejtörésre okot adó, ajnározott G. M. monogramja érdeklődést keltően ugrik ki az esti - egy kis aquavittel (pálinkával) kísért - morfondírozásból.
A házi Giza nem testvér. Több is, kevesebb is annál: bejárónő, mindenes. Kis szünettel egy egész életet szolgált le a Malmberg-házban. Egri Kati a nagyságos asszonnyal versenyképesen fittnek, felvágott nyelvűnek, a maga sorsa urának mutatja a (hajlott korára az antik nyelvek búvárlásába fogó) Kirsti Lindholmot. Neki is két gyermek adatott, de ő még idejében megszabadult a sokat tintázó Lindholmtól. A Lindholm asszonynév rajta ragadt.
