Mosolygó bolygó
Lepkét, lábnyomokat, volt, aki
esténként nyitott ablakok alatt
ácsorogva nevetés gyűjtésére
adta fejét, én a mosolyéra,
Mona Lisa diszkrét derűje óta
annyi, de annyi, lehetne akár
zenemű, Mosoly országa után
Mosolygó bolygó, szobor is,
Mosolygó Buddha, e-mail isteni
csatolmánya, melyben csobog
a teremtés, pirul a pirkadat,
csecsemő ínyéről csurran anya-
Tejút, szeretőknél csók elő-
szobája a mosoly, szem, száj
invitál, nyomj entert, je suis
a beteljesülés nyitánya, fel-
támadás, elfutó Szinva patak,
galaxis-spirál, Einsteinnek
görbült téridőben fut szája fülig,
bezártnak rácshajlító a hold-
mosoly, hegymászóra pagoda-
virág, fenséges függőség
bazsalyog, határokon lövész-
árok heged, lábadozik indulat,
infarktus, ha féllábú leányka
mosolyogni képes, az Egyenlítő
is napkeltétől fegyvernyugtáig,
igazán lehetne akár zenemű,
Mosoly országa után Mosolygó
bolygó, Isten csatolmánya.
Ölelkezés
Csak élteseknek nem lehet talány
a tegnap éjjeli ölelkezés,
habár nappal van álmodban, ahol
egy villanásnyi végtelen kevés,
ki tudja, honnan sütő fénnyel
a szemek kútmélyébe látva,
miféle tűzforrástól gyúlt ki
vén vérben emlékező láva
felitatni derengő orcán
is üdvözítő örömkönnyet,
hogy test és lélek, mintha holdon,
a földiénél hatszor könnyebb,
miként sorvégi áthajlásnál
fordul a sor, a vers folyója,
karolt karod, alig emlékszel,
áttetsző derékra fonódva,
lapockán, bordán, hátgerincen,
akár fehérlő nyírfa törzsén
tekergőzik önkívületben
viháncoló tavaszi örvény,
idegnyúlványok gallya, ága
kulcsolt át, nyalábolt ölelve
kéklő egeken madárröptű
törékenységet az öledbe,
reszkető ujjaid kinyújtva
ocsúdás után is, gyönyörűn,
ó, félhomályba bomló kontúr,
fogózz a semmibe, könyörülj!
Öregek zsoltára
Mit szánva szántak olykor öregeknek,
tördelik kezük érte töredelmek?
Nem vár rég dráma kifejleteként
Büdös barlang, se hegytető szegényt,
kihalt szokás tán méregbor halál,
a méreg mégis vénába talál,
ha infúzió oldata csöpögve
cseréltetik fel korszerű közönyre,
mesterséges intelligencia
száján illan illem, ige, ima,
öregotthonok ólomkapuján
csapódik be táj kódolt nap után,
talán másik a küszöbig sem ér el,
ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel?
Zsongnak, mint honvágyhuzalra kottázva
fekete hangjegymadarak zsoltára,
meddő számvetést hűvös szél kotorna
a padról leejtett emlékmotyókba,
családra váró végső vacsorát
késleltetve se jönnek a csodák,
rapszódia, Allegro barbaro
kihagyó szívbillentyűkön babrál, ó,
amerre földi apropó lejárta
nyomán nihili irreál reálja,
Szentmihály lován is lóhalálában
hátrálna szeretet láthatárába,
bár túli lélek, lelkiismeret
egy atomjára sincsen ismeret,
fejtartás, gesztus beléd öregednek
kitéphetetlen gyöngéd gyökereknek.
