Közel ötven éve ellopott szobor kerül vissza a templomba

Az olasz hatóságok visszajuttattak Spanyolországnak 65 festményt, amelyeket egy magángyűjteményből loptak el és egy kasztíliai kisváros templomából származó oltárképet – közölte hétfőn az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű ügynökség, az Eurojust.

A hágai közlemény szerint a spanyolországi Palencia városának templomából 1979-ben ellopott, fából faragott szobrot az olasz hatóságok a múlt hét végén adtak át spanyol kollégáiknak az ügyben lefolytatott eredményes nyomozást követően.

A 15. századból származó szobrot, amely Szent Lukács evangélistát ábrázolja, egy genovai műgyűjtő vásárolta meg, aki – mint a vizsgálat kiderítette – nem tudott arról, hogy az alkotást az eladók lopták. A szobor eredetére 2022-ben derült fény, amikor azt a gyűjtő rokonai árverésre bocsátották. Szent Lukács szobra hamarosan visszakerül eredeti helyére, a kasztíliai Santa Eugenia de Astudillo templomba – tájékoztattak.

Az olasz hatóságok a múlt hét végén egy 65 festményből álló gyűjteményt, közte egy oltárképet is átadtak spanyol kollégáiknak. A lopott műalkotásokat egy elhunyt német gyűjtő és felesége villájában fedezték fel az észak-olaszországi Maggiore-tó partján. A gyűjtő halála után egy alapítvány polgári peres eljárást indított a történelmi jelentőségű festmények megszerzésére, ami felkeltette az olasz hatóságok figyelmét, majd 2023-ban nyomozást indítottak. Kiderítették, hogy a műalkotások Spanyolországból származnak, illetve, hogy tulajdonosaik spanyolok – tájékoztattak.

Ez is érdekelheti

Csak remélni lehet, hogy nem olvasztották be a múzeumból ellopott aranykincseket

Az illetékes holland ügyészség reményét fejezte ki, hogy az asseni Drents Múzeumból január végén ellopott páratlan dák műkincseket nem olvasztották be, azok még érintetlenül a negyedik, továbbra is szökésben lévő gyanúsított birtokában vannak – tájékoztatott a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.

Oroszországban lefoglaltak egy Franciaországban ellopott aranyérme-gyűjteményt

Oroszországban lefoglaltak egy, az északkelet-franciaországi Reimsben található Saint-Remi Múzeumból ellopott ősi aranyérmékből álló gyűjteményt – közölte az orosz belügyminisztérium kedden Moszkvában.

Közel százharmincmillió forintot ért a lyukas dollár

Visszaszolgáltatott Lengyelországnak az ausztrál rendőrség egy, a 19. század elejéről származó nagy értékű érmét, amelyet a toruni múzeumból loptak el a 2010-es években, és amely végül egy perthi gyűjtőnél kötött ki.

Az orosz avantgárd legjaván pereskednek: legalább kétszázmillió dollár a tét

Egy párizsi bíróság 135 ellopott festményt ítélt meg Uthman Khatib palesztin születésű, Izraelben élő üzletembernek, amelyek becsült értéke meghaladja a 200 millió eurót. A szövevényes történetben azonban több mint tízszer ennyi kép a tét.