Csaknem 300 hazai és külföldi hagyományőrző részvételével, hadtörténész által megtervezett, látványos ütközetekkel, katonai táborokkal, életmód-bemutatókkal, párbajokkal várják az érdeklődőket a rendezvényen.

A rendezvény a pataráról, azaz kapupetárdáról kapta nevét, mellyel 1597-ben gróf Pálffy Miklós komáromi főkapitány egy hajnalon berobbantotta a vár kapuját, majd a meglepetésszerű rajtaütésben a nemzetközi keresztény sereg győzedelmeskedett.

A hadieseményeket az eredeti török kori helyszíneken, a tatai vár védműrendszerében mutatják be, a kísérő rendezvények a Kastély téren és az Öreg-tó partján zajlanak.

A vasárnapi látványos ostromjeleneten kívül számos további bemutató várja az érdeklődőket. A csatajelenetekben pikások, muskétások, janicsárok, azabok, seymenek és pattantyúsok mutatják be harci tudományukat és a korabeli taktikákat.

Múltidéző kiállítások, lovasbemutatók, korhű fegyverek, törökkávé-kóstolás és hastáncos-bemutatók is várják a látogatókat. A vásári forgatagban mutatványosokkal, tűzzsonglőrökkel és vidám, történelmi színielőadásokkal is találkozhat a közönség.

Aprajafalvában kézműves-foglalkozások, csepűrágók tábora, valamint népi játszótér várja a gyerekeket. A rendezvény részletes programja a tataipatara.hu oldalon érhető el.

Nyitókép: Tatai Patara