EFA_KekPelikan.jpg

Európai Filmdíjért versenyez a Kék Pelikan

Az elmúlt időszak legjobb alkotásai közé sorolta Csáki László animációs dokumentumfilmjét az Európai Filmakadémia. Ezáltal a Kék Pelikan bekerült az Európai Filmdíjra jelölt produkciók közé a dokumentumfilm kategóriában. A valós eseményeket feldolgozó humoros, nosztalgikus történet a szabadságról és három jó barátról szól, akik az 1990-es években nemzetközi vonatjegyeket hamisítottak.

Az Európai Filmakadémia a kontinens filmművészetének meghatározó alkotásait díjazza; minden páratlan évben Berlinben, minden második évben pedig egy-egy európai városban adják át az Európai Filmdíjakat. A most közzétett válogatásból az akadémiai tagok szavazzák meg az Európai Filmdíj jelöltjeit a dokumentumfilm kategóriában.

A 37. alkalommal megrendezett díjátadó gálát a svájci Luzernben 2024. december 7-én tartják.

Csáki László, a Magyar Filmszemlén és a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon többször díjazott, Balázs Béla-díjas író-rendező éveken át készített interjúkat azokkal az érintettekkel, akiknek az életére sorsfordító hatást gyakoroltak a nemzetközi utazások, melyeket a kék Pelikan indigóval hamisított vonatjegyekkel tettek meg. Ebből készült el az első animációs technikával készült egész estés magyar dokumentumfilm, a hazai mozikban április elején bemutatott Kék Pelikan. Az 1990-es évek vonatjegy-hamisítási botrányát szórakoztató formában feldolgozó, rendszerkritikus és heistfilmes elemeket felvonultató, korabeli magyar slágerekkel teli alkotásban a valós – saját hangjukon megszólaló – szereplők mellett Lévai Norman, Tegyi Kornél, Kenéz Ágoston, Börcsök Olivér, Rujder Vivien, Olasz Renátó, Thuróczy Szabolcs, Csőre Gábor, Trokán Nóra és Csoma Judit is hallhatók.

A rendszerváltás utáni időszak megidézését olyan ismert magyar kultzenekarok biztosítják, mint a Bonanza Banzai, a Kispál és a Borz vagy a Hiperkarma.

A Filmintézet támogatásával készült művet már több mint 21 000-en látták moziban, és továbbra is megtalálható a hazai filmszínházak, kertmozik és szabadtéri vetítőhelyek műsorán.

A Kék Pelikan producere Felszeghy Ádám és Kázmér Miklós. Az operatőr Horváth Árpád, a vágó Szabó Dániel, a zeneszerző Tövisházi Ambrus és Preiszner Miklós. Az alkotás a Filmintézet támogatásával, az Umbrella Entertainment gyártásában készült Temple Réka szakmai támogatásával, a Cinemon Entertainment koprodukciójában. A film forgalmazója a JUNO11 Distribution.

Ez is érdekelheti

Kispál, májkrém és a magyar lelemény

A boldogság kék madarát hozza el egy pelikán képében Csáki László animációs dokumentumfilmje. Az idehaza műfajteremtő vállalkozás a rendszerváltás utáni magyar valóságot mutatja be, s közben nosztalgikus morzsákat kínál az egyik, mítoszromboló magyarázatot a másik generációnak.

„Az évek alatt rájöttem, hogy az alkotói válság a legnagyobb baromság” – Interjú Tövisházi Ambrussal

15 éves Erik Sumo Band, karantén alatt született Péterfy Bori & Love Band-lemez, filmzene Hosszú Katinka készülő portréfilmjéhez és egy fociultrákról szóló dramedyhez, Hangfoglaló programos mentorság – csak pár szelet Tövisházi Ambrus legfrissebb projektjeinek eklektikus garmadájából. Interjú.

Díjazták a magyar anarchizmust Tel-Avivban

Merészsége miatt ítélték a legjobbnak Csáki László animációs dokumentumfilmjét Izraelben az Animix Nemzetközi Animációsfilm-fesztiválon. A Kék Pelikan valós eseményeket feldolgozó humoros, nosztalgikus történet a szabadságról és három jóbarátról, akik a ’90-es években egy kék indigópapír segítségével hamisítottak nemzetközi vonatjegyeket.

A lengyelek és a szlovákok is szeretik a magyar filmeket

A zsűri elismerésében részesült Hevér Dániel Valami madarak című első mozifilmje a hétvégén az 53. Łagów Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol Chilton Flóra Széllel szemben című rövidfilmjét is díjazták. A kassai Art Film Fesztiválon Csáki László Kék Pelikan című animációs dokumentumfilmjét méltatta elismerő oklevéllel a zsűri, Moldovai Katalin Elfogy a levegő című alkotása pedig közönségdíjat kapott.