A kiállítás megvilágítja, hogy a második világháborút követően mit jelentett az Európai Iskola megszületése, valamint hogy a törekvései hogyan éltek tovább, örökítődtek át a neoavantgárdba.
Az Európai Iskola egyedülálló helyet foglalt el a huszadik században született magyar művészcsoportok között: a háború után az alapértékeiben megkérdőjeleződött európai kultúra elé tornyosuló feladatokkal és kihívásokkal nézett szembe. A hozzá tartozó képzőművészek nyugati minták által inspirálódtak, a modernebb irányzatokat képviselték, a szürrealista törekvésekhez kapcsolódtak, és megpróbálták a magyar művészetet a nyugati irányzatokkal szinkronba hozni. Progresszívek voltak, és intenzíven reagáltak az aktuális társadalmi jelenségekre.
A kiállítás első egysége az iskola nemzetközi kapcsolataival foglalkozik, itt a francia alkotók mellett cseh, lengyel, román alkotók egy-egy munkája, finom és érzékeny művek láthatók. Václav Zykmund illusztrációjának gazdag szövete, Corneille szürrealista kompozíciói, Václav Tikal Adóállomás az erdőben című festményének líraisága lenyűgöző, és Miloș Koreček Fokalkjának zsigeri jellege, valamint Paul Păun tollrajzainak szenzitivitása is sokáig leköti a figyelmünket.
A következő tér a kiállítás abszolút csúcsa. A kiállított művek intenzív párbeszéde miatt talán itt érdemes a leghosszabban elidőzni. A művek elég levegőt kapnak ahhoz, hogy mélységükben befogadhatók legyenek. Az egyik falon Rozsda Endre Haláltánca és Lossonczy Tamás Fájdalom és reménye izgalmasan rezdül össze. Mindkettőben jelen van a közelmúlt vészterhes fájdalma, zűrzavara, de az összevisszaságból formálódó egyensúly reménye is érzékelhető rajtuk. A másik ehhez hasonlóan izgalmas műpár Korniss Dezső Tücsöklakodalom című műve és az elé installált Martyn Ferenc-szobor, amelyeket formai egyezések, motivikus hasonlóságok jellemeznek.
Egy beugróban portrék, skiccek, apró grafikai munkák láthatók, amelyek Pán Imre művészboltjára, valamint Az új magyar művészet önarcképe című kiadványra reflektálnak. Továbbhaladva az Európai Iskola művészeit foglalkoztató jelenségek és kérdések kerülnek terítékre. A trauma mint az iskola minden szereplőjének meghatározó létélménye többek között Ámos Imre Síró angyalának és Bálint Endre Hullájának témája. A széteső, darabjaikra hulló arcok és figurák a következő térben új testet kapnak: Korniss, Anna Margit vagy Rozsda Endre kompozícióin a fragmentumaiból újjágyúrt európai ember megszületésének pillanatait szemtanúi lehetünk.
A természet nyílt és rejtett arca című egység megmutatja, hogy az Európai Iskola alkotói miként léptek túl a látvány puszta visszaadásán. Egry József tünékeny kompozíciójában feloldódnak a formák, Barcsay éles kontúrokkal körülhatárolt geometriai formák közé szorítja a tájat, Márffy Ödön pedig ellágyítja és összeolvasztja kompozíciója elemeit. Ebben az etapban azonban talán Szántó Piroska kompozíciói a legizgalmasabbak. „Míg grafikái egy-egy kiemelt, bensőséges hitelességgel megörökített növényi motívum (tormalevél, karalábé) köré szervezik asszociációs hálójukat, pasztelljei furcsa holdfényben fürdő tájaikkal, antropomorf kukoricáikkal szorongató érzéseket keltenek,” fogalmaz a kiállítás szövege.
Izgalmas az Európai Iskola szürrealista emberképét tárgyaló egység is, ahol hibrid lények: ördögök, furcsa és groteszk arcok láthatók. Olyanok, akikben-amelyekben az emberi és az állati, az apollóni és a dionüszoszi egyszerre jelenik meg. Ellentmondásos figurák, ám az intellektus és az ösztön valamiképpen szintézist alkot bennük. Szépen kiegészíti ezt az egységet a Rettenetek és káprázatok című, ahol a világ kavargása, elemeire hullása, majd összerendeződése érhető tetten. Kozmikus víziók, mint például Rozsda Endre Tejút című festménye, vagy olyan szürrealista kompozíciók (például Martinszky János Madarak műve) láthatók itt, amelyek a világ fragmentáltságát jelzik.
A következő nagy tér a nonfiguratívokra koncentrál, akik először az Európai Iskolához tartoztak, majd abból kiválva önálló csoportként tevékenykedtek mindaddig, amíg az absztrakcióvita hatására 1948 végére illegalitásba nem kényszerülnek. Az Európai Iskola „fiataljainak” is ebben a térben láthatók a munkái, köztük Hantai Simon korai alkotásai közül néhány, továbbá Bíró Iván, Megyeri Barna vagy Gerő Éva egy-egy műve.
A kiállítás innentől történetivé válik, a falfeliratokon a csoport első önálló kiállításának, majd önfeloszlatásának sztorijáról olvashatunk. E ponthoz érkezve vizuálisan már annyira telítődünk, hogy csak kiállított munkák közötti szemezgetésre vagyunk képesek. A tárlat végül egy nagyon izgalmas esemény kvázi rekonstrukciójával zárul: Kállai Ernő művészettörténész 1947 februárjában rendezett, Új Ember című kiállítását idézi meg, amelynek kurátora a romantikus természetfilozófia alapján összekapcsolta a természetet és a művészetet, a kiállított munkákat a természeti energiák mélyebb ábrázolásaként értelmezte és a formai analógiákat kereste.
A tárlat július 28-áig látható a szentendrei MűvészetMalomban.
Fotók: Deim Balázs
