Compañía Antonio Gades: Carmen

Talán a fesztivál egyik legjobban várt táncprogramja a spanyol Antonio Gades társulatának előadása, amely a legendás flamencotáncos koreografálásával készült, 1983-ban bemutatott, Carmen című táncfilm színpadi változata. A Carlos Saura rendezte mozi az Arany Pálmáért és az Oscar-díjért is versenyben volt a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában, utóbbit el is nyerte.

Saura alkotásában az operaszínpadokon sokszor csupán csábító nőként ábrázolt főszereplő árnyalt, összetett karakterré változik, és ebben meghatározó szerepe van a koreográfiának. Gades Carmenje – a koreográfus szavaival élve – nem férfifaló, hanem szabad nő, aki végtelen szabadságvágyában inkább a halált választja, mint hogy feladja elveit. A Gades által megálmodott koreográfiában a flamenco és a balett, az élő zene, a felvételről bejátszott operarészletek és persze a kivételes erejű táncosok kirobbanó mozdulatai megismételhetetlen elegyet hoztak létre. Az előadás, amely majdnem negyven évvel ezelőtti bemutatóján felbolydította a közönséget, 10 év után lesz újra látható Budapesten.

Duna Művészegyüttes: Szépséges Mezőség

Az 1957-ben alapított Duna Művészegyüttes a nagy sikerű Szerelmünk, Kalotaszeg után egy újabb tájvidékre invitálja a közönséget. Legújabb bemutatójuk az erdélyi Mezőség gazdag népi kultúráját, zenei és táncörökségét idézi meg.

A Mezőség sokszínű népművészete Bartóktól és Kodálytól kezdve Kós Károlyon át Novák Ferencig számos gyűjtő érdeklődését felkeltette, így szerencsére bőséges forrás állt Juhász Zsolt rendelkezésére a darab színpadra álmodásakor. „Az érzéseinket, a tájegység iránti szeretetet, annak szépségeit szeretnénk megmutatni. Multikulturális vidék magyarsággal, románsággal, cigánysággal: ezt az izgalmas együttélést próbáljuk színre vinni” – mondta a koreográfus-társulatvezető egy interjúban. A Mezőség mintegy 300 településén a magyar, a román, a cigány és a szász kultúra összefonódása révén kialakult sokszínű világon kalauzolja majd végig a nézőket az együttes, Navratil Andrea énekszavának és a Gönczöl zenekar játékának kíséretében.

Gyöngyösi Levente: A Mester és Margarita

Bulgakov A Mester és Margarita című regényének szürreális világa – beszélő macskákkal, levegőben repkedő boszorkányokkal és az orosz fővárosban feltűnő Sátánnal – különleges formában kel életre a fesztiválon. Gyöngyösi Levente régi vágya volt egy olyan darabot írni, amelyben a kortárs és a könnyűzene elemei egyaránt hangsúlyos szerepet kapnak, miközben a műfaji korlátokon átlépve, egységes szinergiaként manifesztálódnak a színpadon. Az így született opera-musical pedig minden szempontból megfelel az elvárásnak. Túri Lajos Péter koreográfusnak, Vincze Tünde artistakoreográfusnak, a Magyar Táncművészeti Egyetem egykori hallgatóinak és a Magyar Légtornász Egyesület művészeinek köszönhetően a produkció mozgásvilága is magával ragadó – úgy a földön, mint a levegőben. A előadást online már láthatta a közönség, most azonban az Eiffel Műhelyház színpadán végre mindenkit élőben is elvarázsolhat majd a mű.

Esterházy Péter – Vajda Gergely: Fuharosok / George Benjamin: Into the Little Hill

Esterházy Péter Fuharosok című művét nem lehet egy műfajba beszorítani: lehet szabadvers, lehet regény, de akár drámaként, sőt balladaként is nézhetünk rá. Vajda Gergely is pont ezt a megközelítést alkalmazta, amikor operát írt belőle:

„Művem úgy opera, ahogy az Esterházyé regény”

– mondta. A tavaly tavasszal bemutatott darab olyan szempontból is formabontó, hogy egyetlen szereplője több különböző szerepben is feltűnik: Zsófika, a gyereklány egy személyben hőse és mesélője a történetnek, amely Vajda értelmezésében egy trauma újraélése, újrajátszása, talán gyerekrajzok, bábok, játékbabák, talán kosztümök segítségével. A sajátos elbeszélői perspektíva George Benjamin 2006-ban komponált darabjára is igaz, ami pedig a tánc- és mozgásművészet iránt érdeklődők számára is izgalmassá teszi az estét, az Horváth Csaba rendező-koreográfus és a fizikai színház hazai nagyköveteként ismert táncművészekből álló Forte Társulat részvétele a produkcióban.  

PONT Fesztivál

PONT Fesztiválnak köszönhetően csodálkozhatunk rá arra, hogy az UNESCO világörökségi listájának kincsei hogyan kapcsolódnak össze a velünk élő magyar hagyományokkal. A  fesztivál idén a Kaukázus minden érzékszervünkre ható, különleges világát hozza Budapest utcáira és tereit, többek közt Grúzia és Örményország kulturális kincseit ismerhetik meg a fesztivállátogatók, legyen szó zenéről, gasztronómiáról vagy – hiszen innen sem hiányozhatnak a táncprogramok – a térség tradicionális mozgásvilágáról.

Nyitókép: jelenet a Carmenből. Fotó: Luca di Bartolo

A cikk a fesztivál hivatalos blogján, a lisztunnep.hu oldalon jelent meg.

#lisztünnep