Amikor a linziek nekiálltak az Európai Kulturális Főváros program előkészítésének, arra jöttek rá, hogy nincs pontosan meghatározva, mit is fed valójában a fogalom, milyen célokat és miféle tevékenységeket, már a Melina Mercouri-féle előterjesztésben is felfedezhetőek ellentmondások. Azt mindenesetre idejében eldöntötték, hogy nem esnek a leggyakoribb tévedésbe, vagyis nem hiszik azt, hogy a kultúra a művészettel volna egyenlő. Ha az ünnepi évben csak művészeti programokban gondolkodnának, azzal szolgálnák a legkevésbé a város érdekeit. Ezért a kultúra legtágabb értelmezéséből indultak ki, az emberek találkozását és az ember kapcsolatát a természettel egyaránt beleértették. A grazi '03-as fővárosi év és mások példájából is tanultak. A Linzhez országos szempontból nézve hasonló méretű és súlyú stájer tartományi székhelyen ugyanis a helyi politika még mindig nem tért teljesen napirendre afölött, hogy az EKF során a látványos sikerek ellenére nem lehetett pozitív összmérleget vonni az év végén.
A linzi taxisofőr is kérdezés nélkül belekezd a turistának, hogy lám-lám, késik a zenei központ épülete, bezzeg az útlezárások még nyáron is tartanak. Az operai és kongresszusi funkciókra tervezett ház tényleg nem épül meg időre. A városban sokan megértették, hogy ha már úgy adta a sors, hogy földrajzilag Salzburg és Bécs között fekszenek, akkor nem fognak tudni sem jelentős fesztiválturizmust, sem hirtelen rengeteg operarajongót Felső-Ausztriába átcsábítani a két világhírű zenei központból.
Osztja ezt a nézetet Peter Androsch, Linz 2009 Európai Kulturális Főváros zenei vezetője, bár ehhez gyorsan hozzáteszi, hogy titulusa nem írja le pontosan, mit is csinál valójában. Androsch volt újságíró, menedzser, zenész, most tanít, és lelkesen dolgozik az EKF egyik legérdekesebb programján. De ez nem a koncertekről, hanem inkább a csendről szól. Persze felhívja a figyelmet a toronyzenére is a főtéren, minden este hatkor, amivel a helyi hagyományt is felelevenítették, meg az új székesegyházban tervezett Bruckner-koncertre, amelyen ezer zenész és énekes közreműködik majd, vagy a valóban nagy jelentőségű, nagy hagyományú Ars Electronica fesztiválra, de ezek az események egy sokkal szélesebb alapon kiötlött koncepciónak csak egyik pillérét képezik. A fenntarthatóság kardinális szempontjuk volt, amikor megkeresték azt a helyi jellegzetességet, amely máshol is érdeklődést kelthet. Ennek egyik eleme az, hogy Felső-Ausztriában, és így természetesen a tartományi székhelyén is, 30 éve minden gyerek tanul hangszert az iskolában. A másik, hogy magas szinten oktatják az akusztikát mint mérnöki tudományt, hiszen Linz mindenekelőtt acélváros volt, a hozzá kapcsolódó infrastruktúrával, és az is maradt. Ennek a két paraméternek a mentén újragondolják a várost mint kulturális teret, vagyis ahol emberek egymással és a természettel találkoznak: mégpedig a hallható dolgok szem-, vagy inkább fülpontjából.
Ugyanis a technikai fejlődéshez képest elmaradt az, ahogyan az akusztikai tudásunkat használjuk: teljesen elhanyagoljuk az akusztikai-építészeti tervezést. Amikor kialakult a motorizáció kezdetleges foka, és az össze-vissza közlekedő emberek baleseteket okoztak, akkor létrehozták a KRESZ-t. Viszont ilyen előrelépés nem történt az akusztikai teret illetően, holott a zajártalom miatt ez éppen olyan veszélyes az egészségre, a gyerekeknél bizonyítottan hiperaktivitást és koncentrációs zavarokat okoz. Azt is mondhatnánk, hogy az akusztikai térben még mindig az ököljog érvényesül.
Arra, hogy egy ember egy csoport másik embernek beszéljen, nem alkalmas egy egyszerű téglalap alaprajzú, párhuzamos falú, csak merőleges síkokból álló terem, mert úgy veri vissza a beszédhangot, hogy arra nehéz odafigyelni. Nem is épült sehol ilyen templom vagy színház semmilyen kultúrában, viszont Európában az osztálytermeinket az iskolában notóriusan épp ilyenre tervezzük. Ez, hivatkozik Androsch különböző felmérésekre, nagyban hozzájárul az iskolai agresszió kialakulásához. Ráadásul a jelenleg leggyakrabban használt építőanyagok, a fém, az üveg, a beton legalább 97%-ban verik vissza a hangot, ami növeli a zajártalmat.
A linziek Akusztikus város kezdeményezése mindezekre előremutató megoldásokat javasol, és Chartát is beterjesztenek ez ügyben az Európai Parlamentben decemberben. Ugyanis az a tapasztalatuk, hogy a helyi, valamint az európai szinten sokkal komolyabban veszik az embereket mindennapjaikban foglalkoztató problémákat, mint a nemzeti parlamentekben. Sok korábbi fogyasztóvédő és ízléstelenség elleni kezdeményezést felkarolva, a linzi program résztvevői piros lapot osztanak azoknak az üzleteknek, szállodáknak, bevásárlóközpontoknak, ahol folyamatosan elárasztják a vendégeket a hangszórókból mindenféle kéretlen reklámmal és primitív zenékkel. A város adottságainak megfelelően akusztikai mérnökképzést indítanak két egyetemen, ehhez is kihasználva az EKF adta lendületet és figyelmet.
A zajártalomra addig is többféle módon hívják fel a figyelmet. Androsch és csapatának érvelése szerint ugyanis a zajártalom nem abból áll, hogy urbanizációs központjaink manapság hangosabbak decibelben mérve, mint akár száz évvel ezelőtt. Sokkal inkább abból, hogy a zaj mindenhol utolér bennünket, a városlakók füléhez eljutó zajszint szinte sosem csökken. Ezért, hogy a csendes órák arányának fontosságát bemutassák, a használaton kívüli belvárosi moziban csendzónát hoztak létre, és november 21-én csatlakoznak Bill Drummond kezdeményézéhez, a No Music Day-hez, amelynek célja, hogy a zenére a szüneten, a csenden keresztül hívja fel a figyelmet.
