Fischer_Ivan_@Stiller_Akos.jpg

Európai Zenekari Akadémia alakult Fischer Iván kezdeményezésére

Az Európai Unió Ifjúsági Zenekara (European Union Youth Orchestra, EUYO) bejelentette, hogy Fischer Ivánt nevezik ki a zenekar zeneigazgatójává. A pozícióban Vaszilij Petrenkót váltja, aki tíz sikeres éven át volt a társulat vezető karmestere. Fischer Iván kezdeményezésére az EUYO és a Budapesti Fesztiválzenekar új zenekari akadémiát alapított, a budapesti közönség már szeptemberben, az Európai Hidak fesztiválon hallhatja a tehetséges fiatal muzsikusokat.

A bejelentést jegyző Marshall Marcus, az EUYO ügyvezető és művészeti igazgatója azokat a kilátásokat méltatta, amelyeket az új vezető, „Fischer Iván tehetségével, kreativitásával és emberségével” nyit meg a kontinens fiatal muzsikusai előtt. Zeneigazgatói szerepkörében Fischer Iván részt vesz a zenekar meghallgatásainak, művészi képzésének és fellépéseinek tervezésében, szoros együttműködésben az ügyvezető és művészeti igazgatóval. Az EUYO első koncertjeit Fischer Iván vezetésével a zenekar koncertotthonában és rendszeres nyári vendégszerepléseinek helyszínén, Grafeneggben adja majd 2024 augusztusában, majd turné következik, amelynek során fellépnek New Yorkban a Carnegie Hall WOW! fesztiválján és a bolzanói Bozen fesztiválon, ahol a zenekar évente vendégeskedik.

Az EUYO egy évtizede alakított ki közös ösztöndíjprogramot a Budapesti Fesztiválzenekarral (BFZ). Fischer Iván és a két zenekar most abban állapodtak meg, hogy közösen létrehozzák az Európai Zenekari Akadémiát (European Orchestra Academy, EOA). Az akadémia a jövő vezető zenekari személyiségeit képzi majd nemcsak a nagyzenekari és kamarazenekari játékban, hanem a koncertek népszerűsítésében is, és hangsúlyosan azokban a széles körű tevékenységekben, amelyeket a zenészek a közösségekben végeznek. A képzés része lesz egy minden EU-tagállamot átfogó fellépéssorozat is.

Az akadémia hallgatóit érintő első projekt a BFZ és az EUYO zenészeinek közös szeptemberi koncertje lesz az Európai Hidak fesztivál 2024-es programsorozatában Brüsszelben és Budapesten, az Európai Unió Tanácsának 2024-es elnökségét betöltő két ország, Belgium és Magyarország fővárosában.

„Bízom az új generációban, meg fogják változtatni a világot. Az első lépés, hogy jelentkezzenek az EUYO-ba. A következő lépésekkel augusztusban indulunk”

– mondta Fischer Iván az akadémia ambícióiról.

Fischer Iván továbbra is zeneigazgatója marad az általa alapított Budapesti Fesztiválzenekarnak, és változatlanul ellátja tiszteletbeli vendégkarmesteri feladatait az amszterdami Concertgebouw Zenekaránál és a Berlini Konzerthausorchesternél.

Ez is érdekelheti

A BFZ a világ tíz legjobb zenekara közé került egy nemzetközi listán

A Budapesti Fesztiválzenekar bekerült a világ tíz legjobb szimfonikus zenekara közé, Fischer Iván pedig karmesterek között a hatodik helyen végzett a Bachtrack klasszikus zenei szakportál listáján.

Fischer Iván Izraelben vezényel

Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója az Izraeli Filharmonikus Zenekar meghívására január 19-én Izraelbe utazik. Vezényletével a zenekar Tel Avivban, Haifában és Jeruzsálemben ad koncerteket január 22. és 28. között.

A zeneszerző, aki már a film előtt feltalálta a filmzenét

Áradó romantika és nagy orosz lélek – ez volt terítéken a Budapesti Fesztiválzenekar legutóbbi éjjeli, babzsákos koncertjén. Kiderült, Fischer Iván milyen muzsikát ajánl szerelmi bánat esetére, milyen film pereg a karmester fejében a második szimfónia alatt, és hogy mitől olvadnak el a kínaiak.