Fischer Iván Izraelben vezényel

Egyéb

Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója az Izraeli Filharmonikus Zenekar meghívására január 19-én Izraelbe utazik. Vezényletével a zenekar Tel Avivban, Haifában és Jeruzsálemben ad koncerteket január 22. és 28. között.

A hangversenyek műsorán Saint-Saëns, Debussy, Satie és Ravel művei szerepelnek, csellószólistaként Julian Steckel lép fel. Minden koncert Antonin Dvořák Notturno című darabjával kezdődik majd. A zenekar közleményében így indokolta a mű kiválasztását: „A Notturnót Fischer Iván kérésére vettük fel a programba, aki ezzel a zenével szeretné együttérzését kifejezni a jelenlegi háború összes áldozatával, vigaszt küldve családtagjaiknak, és reményt mindazoknak, akiknek szerettei még veszélyben vannak.”

A karmester tíz napot tölt Izraelben. Üzenetértékű vendégszerepléséről elmondta: „Most segíteni kell, lelki támogatást, erőt adni mindazoknak, akik ennek a szörnyű háborúnak áldozatai.”

Nyitóképen Fischer Iván. Fotó: Stiller Ákos