Jövőre már olyan országokból is lehet szavazni az Eurovíziós Dalfesztivál versenyzőire, amelyek nem vesznek részt a versenyben.

A szervezők keddi közleménye szerint a világ többi része által leadott szavazatok erősítik a közönség befolyását a verseny eredményére, és egyúttal abban is segítenek, hogy globálisabbá tegyék a műsort, amelynek tavalyi nézettsége több mint 160 milliós volt.

A nézők egy biztonságos online platformon adhatják majd le szavazataikat. Azoknak az országoknak a listáját, ahonnan ezt meg lehet tenni, májusban, a verseny előtt hozzák nyilvánosságra. A nem versenyző országokból érkező szavazatokat összevonják, hogy az elődöntőben, valamint a döntőben is olyan súlyú pontokat lehessen szerezni velük, mint egy részt vevő országból.

A 2023-as Eurovíziós Dalfesztivált Liverpoolban rendezik meg az idei győztes, Ukrajna képviseletében. A szabályzat szerint a győztes országnak jár a következő verseny rendezésének joga, de az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) az ukrajnai háború miatt biztonsági okokból átengedte a házigazda jogát a második helyezett Nagy-Britanniának.

A szervezők egyúttal azt is bejelentették, hogy a szavazás az elődöntőkben is változik: az országok továbbjutásáról kizárólag a nézők döntenek majd. Eddig a nézők és a nemzeti szakértői zsűrik kombinált szavazata döntött ebben a fázisban. A döntőben a globális közönség és a zsűrik összesített szavazata dönt a győztesről.

Az EBU szerint a szabályok megváltoztatásával a verseny intergritását is védik, mivel a 2022-es versenyben hat ország eredményei szabálytalanul alakultak ki.

Nyitókép: a 2022-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese, az ukrán Kalush Orchestra. Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP/Jens Buttner