Ex oriente - ARANYMASZKOK A ZELNIK-GYŰJTEMÉNYBŐL

 

A különleges persze nem az, hogy az Ázsia-rajongó magyar diplomatából a világ egyik legnagyobb délkelet-ázsiai műkincsgyűjtemény tulajdonosa lett, hanem az, hogy hazahozza és itt kívánja bemutatni féltett kincseit. Zelnik István merész koncepciója - a nevét viselő és az Andrássy út egyik palotájába tervezett Délkelet-ázsiai Arany Múzeum létesítése kutatóintézettel, fiatal orientalistákat ösztönző támogatással, szakkönyvtárral, egyetemi együttműködéssel és utazó részlegekkel - döbbenetesen távol áll a hazai gondolkodási sablonoktól. De Zelniket ez nem érdekli, ő hosszú távra tervez. Tizenhatezer tárgyból álló gyűjteményét a legjobb kutatókkal dolgozza föl és könyvsorozatban foglalja össze, aminek kapcsán a térség egész kultúrája megközelíthetővé válik.

 

A nagyközönségnek pedig azt adja, amit kell: aranyat. A Néprajziban bemutatott huszonnégy arany- és három ezüstmaszk, egy tibeti kőmaszkkal kiegészítve, elegáns entrée, amit méltó keretbe foglalnak a Néprajzi saját anyagából mellékelt, jórészt újabb kori, Óceániából származó, majombőrből, faháncsból, puhafából készült, szellemeket hívó-űző rituális táncmaszkok. Az arany, ezüst, jáde és bronz maszkok között sétálva az az érzésünk támad, hogy Zelnik kollekciójának gyakorlatilag bármelyik egysége hasonlóan nagyszabású élmény lesz: az 1730-as években elsüllyedt kínai hajó porcelánrakománya, a kínai kőszobrok vagy a délkelet-ázsiai fennsík valaha virágzó királyságainak gazdag, de ma szinte teljesen ismeretlen ötvösremekei is csábítóan hangoznak.

 

Egyelőre - a múzeum őszre várható megnyitásáig - maradjunk a maszkoknál. A kiállítás finom, mégis látványos eszközökkel, jó ízléssel tálalja a tárgyakat. Legtöbbjük vékony aranylemezből domborított, fa sablonra kalapált vagy egyedileg formált maszk, koruk - a legrégebbiről már pontosan lehet tudni, hogy 1500 éves, a legfiatalabb az európai reneszánsz idejére datálható - és funkciójuk egyelőre nem teljesen tisztázott. Vannak közöttük halotti maszkok és színpadon használt darabok, rituális kellékek, uralkodói arcmások. A legkülönlegesebb egy pár színarany, harcoló skorpió - egyenként majdnem egyméteres hosszúságúak -, amelynek hátát egy vietnami király és királyné domborított arcképe díszíti.

 

Schliemann mükénéi kincsei óta Európa nemigen látott ilyen volumenű arany együttest. És ahogyan a meggyilkolt Agamemnón vonásait keressük ma is az athéni múzeumban látható álarcon, úgy próbálunk ezekből az arcokból egy ismeretlen történetfolyamba belepillantani. A törékeny lemezeken megjelenő, stilizált vagy egyénített arcvonások emberi és emberfölötti jelleget ötvöznek. A halotti maszkok időtlen fegyelme, a tánchoz használatos darabok eltúlzott karaktere és az uralkodók istenséghez hasonlatos, tiszta szépsége az arany révén felértékelődik. Kikerül a köznapi tárgyi világból, ikonikus jelentést kap, maga a tárgy is hatalmi vagy vallási szimbólum lesz. És noha a kutatók a maszkok funkcióját, a készítés körülményeit keresik, a közönségnek ez igazán nem számít. A leginkább emberi jelleget mutató testrész, az arc, és a legkevésbé emberi szférát jelképező anyag, az arany két szélső pólust hoz közös nevezőre - ez az, ami a kiállításban igazán izgalmas. Nem a tárgyak felbecsülhetetlen értéke, hanem ez a titkos pillantás, amivel e maszkok révén átfogható a távolság ember és emberfölötti között.