A két mű azonos térben látható, ami legalábbis meglepő, hiszen ezeket, keletkezésük tekintetében jó néhány év választja el egymástól. Bár levegőjük hasonlít egymáshoz, mégis szokatlan e gesztus: kivált, hogy az est egészének fénytervezője az ezúttal is izgalmasat adó Kovács Gerzson Péter, az első darab, a Repair pedig először látható Magyarországon. Shick vadonatúj munkája, a második Glimpse mellé formázta, rendelte előbbit.
A Repair a koreográfus és Jodi Melnick előadásában látható. Egy középkorú nő és fiatal társa - lánya, hajdani énje tán - idő- és lélekutazós kettősét véljük belelátni ebbe a puritán, száraz munkába. A főalak a lány: Vicky Shick "alájátszik". Rezonőr, mozgás-kommentátor, eleven lábjegyzet társa mellett. Testéből hajlékot formáz neki, szemléli, követi, segíti. A kettős a Trafóban látható szerkezetben mintha felvezetése, nyitánya volna a Glimpse-nek: szinte lehetetlen szétbogozni, rövidke idő múltán is kisilabizálni memóriánkból, hogy a kis szünettel egymástól elválasztott két munka közül melyikben is észlelhettünk egy-egy gesztust, zene-, zörej-, vagy dallamfoszlányt. Shick az azonos térrel, azonos szecenikával egybefoglalja a kettőt.
A négyszereplős Repair nagy visszatérőt ígér: a táncos-pedagógus Fekete Hedviget sokan pont itt, a Trafó színpadán láttuk utoljára közönség előtt táncolni, mégpedig napra pontosan kilenc éve, saját - mestere, Janek József emlékére ajánlott, Janek művészetére címében is utaló - munkájában, a Vonatban (az azon az esten látható másik műben, Tere O'Connor koreográfiájában a táncosnő ugyancsak fellépett). Az emlékezetes Vonatban Fekete Hedvig partnere az a Bakó Tamás volt, akit - másik magyar művészként - ugyancsak láthatunk a Glimpse-ben. Két, amerikai társuk Christine Elmo és Diane Madden. A Glimpse erényei közt Fekete és Bakó rendkívüli alakját az első helyen kell, hogy említsük, még ha kiemelkedő tudásuk, lényük ragyogása nem is bontakozhatott ki teljes pompájában e munkában.
A Glimpse szétszórt pontokon "csomósodik": terében egy lóca, egy asztal, fény-négyzetek, az est két, leglátványosabb eleme pedig a magasból függesztve lóg. Balra elöl jókora darab, ezüstös kerítésdrót, átlátszó nylonnal gúzsba kötve, hátul, jobbra pedig egy keskeny, magas molinó, melyre az előbbi konstrukcióról készített két, nagyméretű, négyzetes fotót applikáltak - a vászon távol-keleties hatást kelt. A padlón a fémháló és borítása hatalmas árnyéka, illetve a fényhíd rúdjait, reflektorok sziluettjeit a földre vetítő pászma kiadta, izgalmas formák.
A négyek hosszas, olykor kimondottan ingerszegény létezésébe-játékába nem nehéz szimbolikus helyzeteket belelátni. A játék faktúrája, mint a rongypapíré: egymásba préselt, szőtt fragmentumok, cafatok rétegződnek egymásra, helyeztetnek egymás mellé. Magyar népdal (Az a szép...) töredékei, világszerte ismert, amerikai ballada (Oh my Darling, Clementine) a nyitóképben - mindkettőt a táncosok éneklik - és Gertrude Stein. Az 1923-ban keletkezett If I told him: a completed portrait of Picasso című alkotás 1934-35 telén, New Yorkban készült, Stein hangját őrző, legendás felvételről csendül fel. E hangzó kincsre bő két éve már láttunk táncot: a MU Színházban a Nederlands Dans Teater két junior tehetsége adta elő a Shutters Shut című ragyogó Paul Lightfoot-Sol Léon koreográfiát Stein áradó szövegére. Utalások sokasága a játékban, néha egészen direktben: Bakó Tamáson például John F. Kennedyt ábrázoló póló.
Furcsa barangolás a Glimpse (milyen sokféle szépet jelent e szó: futó pillantás, elmosódott kép, sejtelem és így tovább). Feldereng benne valami régi, időtlen, de már mégis, csak nyomokban meglévő. Egymásra kopírozott, bemozdult képek sorát mutatja. Nyugtalanító emlék, élő, változó, eleven emlékmű. Halvány színekkel, laza ecsetvonásokkal felvitt vázlat, utazások sokaságában megkopott emlékek, nézetek, gondolatok csokra. A nagy, széles és szeles tájat idéző, puritán térben azonban kevés jelentős dolog történik. Az érzet átjön, akár gyökeret verni is képes, lekötni viszont egy idő után már egyáltalán nem tud.
