Amikor a Pécs és a zománc szavak egy mondatban szerepelnek, szinte ösztönösen a Zsolnayak jutnak eszünkbe. A pécsi Modern Magyar Képtár Variációk a Színes városhoz – Zománcművészeti kísérletek Bonyhádon (1967–1972) című kiállításának megtekintése után biztosan módosulni fog ez a prekoncepcióink.
A tárlat a Pécsi Műhely alkotóinak zománcműveit mutatja be. Az időszaki kiállítással párhuzamosan négy nagy méretű zománckép is az intézmény tulajdonába került, amelyeket akár naplemente után, megvilágítva is megcsodálhatunk a múzeum üvegfalán keresztül.
Az 1960-as, 70-es évek fordulóján Lantos Ferenc, a Pécsi Műhely tagjai és a hozzájuk alkalmanként csatlakozó művészek egy új technikával, a zománccal kísérleteztek. A zománc előnye, hogy nem fényérzékeny, ellenáll az időjárás viszontagságainak, és tartós, így épületdekorációként is alkalmazható.
„A 70-es években egy absztrakt, geometrikus mű képzőművészeti alkotásként nem igazán volt legitim. Ezek a művek úgy készülhettek el, hogy iparművészetként, ipari dizájnként értelmezték őket, és arra rábólintott a rendszer” – mutat rá Nagy András, a Janus Pannonius Múzeum Képző- és Iparművészeti Osztályának vezetője, főmuzeológusa.
Az acb Galéria és a Modern Magyar Képtár együttműködésében megvalósult időszaki kiállításon a bonyhádi zománcgyárban készített alkotásokat láthatjuk. A Victor Vasarely által megálmodott, könyvalakban is megjelentetett Színes város koncepció szerint
az ideális város geometrikus, sokszínű és napfényes lenne, az építészet és a művészet pedig integrálódna benne, hogy minél emberibb életterek születhessenek.
Lantos Ferenc és a Pécsi Műhely alkotói ennek az elképzelésnek a szellemében alkották meg zománcműveiket. Vannak köztük olyanok, amelyek kifejezetten a Vasarely-művekre utalnak, geometrikusak, de olyanok is, amelyek különböző zománcgyári eszközök, például elhasználódott merítőkanalak, lavórok felhasználásával készültek, és néhány pop-art stílusú mű is helyett kapott a tárlaton.
Az időszaki kiállításon Bak Imre, Fajó János, Ficzek Ferenc, Gyarmathy Tihamér, Hopp-Halász Károly, Jegenyés János, Kismányoky Károly, Lantos Ferenc, Major Kamill, Pauer Gyula, Pinczehelyi Sándor, Szelényi Lajos, Szijártó Kálmán és Victor Vasarely alkotásai láthatók.
A művészek maguk vitték fel a felületre a zománcfestéket sablonok segítségével, majd különböző fázisokban kiégették őket.
„A Pécsi Műhely ma már nemzetközileg is elismert művészcsoport. A világon sehol nem készítettek zománcra geometrikus műveket, csak itt. Ez a stílus jellegzetesen pécsi, sehol máshol nincs ilyen. A művek közül néhány külföldre került, és igen komoly összegekért cserélnek gazdát, akár tíz-húsz millió forintot is fizetnek értük a műgyűjtők” – emeli ki a zománcképek jelentőségét Nagy András.
Korábban korántsem voltak ennyire megbecsültek ezek az alkotások. Lantos Ferenc zománcfrízét például, amely a pécsi áramszolgáltató, a DÉDÁSZ épületén futott körbe,
egy idő után állagmegóvás címén lefestették pirosra.
A restaurálást követően hatelemű, bekeretezett műben éledt újjá.
Az acb Galéria vezetője, Pados Gábor számos másik értékes zománcképet is megmentett az enyészettől; néhányat a művészektől vásárolt, másokat lomtalanításokon talált, kukákból halászott ki.
Bár a Baranya Megyei Fiúnevelő Intézetbe került négy, nagy méretű zománcképnek nem volt ennyire mostoha sorsa, csak igen kevesen láthatták őket. Ficzek Ferenc, Kismányoky Károly, Szijártó Kálmán és Pinczehelyi Sándor alkotásai most átkerültek a Modern Magyar Képtárba, és már az állandó kiállítás részei. Így egyszerre funkcionálnak épületdekorációként és autonóm képzőművészeti alkotásokként.
„Ezek a zománcképek az intézmény megrendelésére, 1972-ben készültek. Nagyon el voltak dugva; az egyiket bútorok takarták el, emiatt úgy gondoltam, hogy jobb helyen lennének a múzeumban. Az már szerencsés véletlen volt, hogy pont az üvegablakok mögé fértek el ezek a nagyméretű képek, ezért kívülről is megtekinthetők” – tudjuk meg.
Egy
alkonykapcsolóval azt is megoldották, hogy akár naplemente után, megvilágítva is
megcsodálható legyen a négy zománckép. Ez kifejezetten előnyös volt a
járványidőszakban, amikor a múzeum hosszú hónapokig zárva tartott.
Kismányoky Károly Zománckép (1972) című munkája a legnagyobb méretű mű, 3,15-ször 7,2 méteres. A téglalapokból álló alkotás ismételhető, folytatható, variábilis motívumai zenei lejegyzésre emlékeztetnek, ezért Király Csaba zongoraművész improvizációt írt rá:
És hogy milyen volt a képek fogadtatása volt a pécsiek körében?
„Akik már látták a kiállítást, azoknak nagyon tetszett. Valami olyasmit mutat meg a városnak, ami a városé volt, de nem vigyáztak rá” – summázza véleményét Nagy András.
Úgy tűnik, hogy bár évtizedek kellettek hozzá, a zománcképek mára megtalálták a méltó helyüket.
A Variációk a Színes városhoz – Zománcművészeti kísérletek Bonyhádon (1967–1972) időszaki kiállítás 2021. szeptember 30-ig tekinthető meg a Modern Magyar Képtárban.
Nyitókép: Pinczehelyi Sándor zománcképe a pécsi Modern Magyar Képtárban. Fotó: Kultúra.hu/Beliczay László
Megosztás a Facebookon
Küldés messengeren
link
másolása
