Az előadás során egy bírósági tárgyalás láthatunk, a színészek egy része bírót, ügyészt, ügyvédet alakít. Milyen kihívás elé állít egy színészt az, hogy magára kell öltenie egy konkrét hivatás minden jellemzőjét? Mennyiben más ez, mint azok a szerepek, amelyeket eddig játszottál?
Nagyon más, mert egy ilyen szerepet nem kitalálni kell, hanem lemodellezni. Ez az előadás nagyon feszes, és többek között attól működik, hogy nagyon pattogóak a párbeszédek. Sokfajta variációt kipróbáltunk az egyes részeknél, és Dömötör András rendezővel végül mindig annál a változatnál maradtunk, amiről úgy gondoltuk, hogy a legjobban fog működni. Szinte lekottázva adjuk elő a szöveget, mert egy rossz hangsúly vagy hosszabb szünet miatt széteshet az egész. Nem volt még olyan előadásom, amiben ennyire fontos lett volna a ritmus, a hangerő, a szünetek.
Végeztél előtanulmányokat a szerephez? Néztél vagy jártál-e esetleg tárgyalásra, hogy elsajátítsd azokat a bírókra jellemző sajátosságokat, amelyeket nagyon hitelesen adsz vissza ebben a darabban?
Amikor elkezdtünk próbálni, jártunk tárgyalásokra, és megnéztük, hogy működik ez a valóságban. Ezt követően sokat beszélgettünk jogi és katonai szakemberekkel. Engem az is érdekelt, hogy például mit csinál a bíró az asztal alatt a lábával tárgyalás közben. Hogyan reagál, amikor az ügyész vagy az ügyvéd beszél? Szükség esetén hogyan avatkozik közbe? Ezeket a praktikákat én is alkalmazom a színpadon. Érdekes volt ezzel a darabbal foglalkozni, hiszen mi általában a lelkünkkel dolgozunk, itt viszont másfajta észjárás szükségeltetik, mert nagyon egzakt a szöveg, sok a terminus technicus. De a szövegek logikai felépítése sokat segített a nehézségek leküzdésében.
Hogyan segítették a munkátokat a jogi szakértők?
Dr. Vasvári Csaba bíró úr a tárgyalásokkal kapcsolatosan volt nagy segítségünkre, őt láthattuk munka közben a bíróságon. Dr. Cserni János szintén bíró, de ügyvédként is dolgozott, ő az olvasó és a visszaolvasó próbát kísérte végig velünk. Vele beszéltem például arról, hogy hogyan kell elmondanom azt a szövegrészt, amelyben felvilágosítom a vádlottat a hamis tanúzás következményeiről. Próbálgattam a hangsúlyokat, és ő segített eltalálni a pontos hangzást: hogy ne legyen unott a hangszín, de ne is kerüljön különösebb hangsúly semmire. Figyelnem kell g arra is, hogy a tanú valóban megértette-e azt, amit mondtam neki. Dr. Tóth Gábor Attila a magyar fordítás és a dramaturgiai munka elkészülte után jogi szempontból nézte át a szövegeket. Mindemellett jártunk a katonai repülőbázison is, Kecskeméten, ahol találkoztunk katonákkal, láthattuk a vadászgépeket, a vadászpilótát alakító Kovács Lehel kollégám be is ülhetett egy repülőbe. A gépeket gyakorlatozás közben láthattuk, illetve szimulátoron azt is lejátszották nekünk, hogy hogyan repül fel egy utasszállító gép mellé a vadászpilóta, mit lát, mit tapasztal ebben a helyzetben. Tehát úgy dolgoztunk a darabbal, hogy láthattuk, mi történhetett egyrészt a repülőgépen, másrészt átélhettük a bírósági tárgyalási szituációkat is. A pilótáknak elolvastuk a darabot, és utána az előadásra is eljöttek.
Ahhoz, hogy ezt az előadást ennyire hitelesen lehessen játszani, tisztában kell lenni a büntetőeljárás logikájával, a tárgyalás főbb lépéseivel, a bizonyítás felvételének módjával is. Ilyen szempontból is felkészítettek benneteket?
Igen, dr. Cserni János elmondta nekünk, hogyan zajlik egy ilyen per. A mű szerzője, a szintén jogász Ferdinand von Schirach pontosan beleszőtte a darabba a vádlott hátteréről, személyes életéről szóló információkat is. Elkerülhetetlen például a pilóta kiborulása, amikor a kihallgatása során felteszem neki azt a kérdést, hogy akkor is lelőtte volna-e a gépet, ha azon ott ül a felesége és a gyermeke is. Bár fegyelmezett katona, ekkor már hét hónapja vizsgálati fogságban van, természetes, hogy kitörnek belőle az indulatok.
A bíróság tagjai nem viselnek talárt az előadásban. Ennek mi az oka?
Kálmán Eszter jelmeztervező teljesen nyitottan állt a dologhoz, rengeteg jelmezt kipróbáltunk. Volt talár-verzió is, de az nem enged annyi színészi játékot, inkább gátolja a különböző színészi eszközöket. Nagyon idegennek is éreztük. Az első monológnál, amikor még a tárgyalás előtt bejövök, zajlik egy nagyon közvetlen, kulissza előtti játékom a nézőkkel, ezt a jelenetet is hátráltatta volna egy taláros megjelenés.
Az előadáson a nézőknek aktív figyelemmel kell részt venniük, hiszen a végén ők döntenek, felmentés vagy elítélés legyen-e az ügy kimenetele. Hogyan veszik a nézők ezt a helyzetet?
Nagyon izgalmas, hogy az előbb említett időt az előadás elején, ami körülbelül öt perc, hogyan töltöm el a nézőkkel. Ez egyébként egy rémálom. A szemükbe kell néznem, és mivel világos van a nézőtéren, jól is látom őket. Színészként ez nekem új és nagyon nehéz szituáció. A próbán hiába ültek ott olyanok, akiket ismertem, és így treníroztam magam erre a helyzetre, élesben mégis nagyon nehéz volt. Nem reagálhatok azokra az emberekre, akiknek belenézek a szemébe, nem szabad, hogy hassanak rám. Egy extra nehéz színészi feladat, hogy mindent azonnal elfelejtsek, ami érzelmileg hathat rám. Embert próbáló volt, amikor egy előadás alkalmával egy tíz éve nem látott barátomat fedeztem fel a közönségben. A nézőknek is egy szokatlan helyzet ez, a nézőtéren végig világos van, és a darab egésze alatt érezhetik, hogy a mondataink és az egész játékunk közvetlenül nekik szólnak, az ő döntésükre kívánunk hatást gyakorolni.
A darab közben figyeled-e őket, vannak-e olyan részek, ahol esetleg különösen fontos látni, hogy milyen a reakciójuk?
Igen, és volt már olyan is, hogy a darab közben rendre kellett utasítanom egy olyan nézőt, aki hangosan beszélt a mellette ülővel. Vagy előfordult olyan, hogy mobiltelefon szólalt meg, annak ellenére, hogy az elején mindig kérem, hogy kapcsolják ki. Megkérdeztük a segítő bíróktól, hogy ilyenkor mi a teendő, és elmondták azokat a paneleket, amelyek ezekben a helyzetekben használatosak. Én nem küldhetem ki a nézőt, mint ahogyan a bíró megteheti, ha valaki a telefonjával megzavarja a tárgyalás menetét. De rendreutasítom és megkérem, hogy azonnal kapcsolja ki a telefont. A jegyzőkönyvbe is bevesszük, ha ilyesmi történik, ugyanúgy, mint ahogyan a valós tárgyalásokon szokás.
Nagyon empatikus, ugyanakkor tárgyilagos is a bíró, akit megformálsz. Színészként mennyire nehéz megvalósítanod azt, hogy ebben a szerepben - és ez a valós, éles helyzetekre is igaz -, nem ajánlatos, ugyanakkor rendkívül bonyolult lelkileg nem bevonódni az adott ügybe?
A bírók elmondták nekünk, hogy a pókerarc az ő esetükben nagyon fontos, és muszáj elfogulatlannak lenni. A kritikákban nagy örömmel olvastam, amikor azt írták rólam, hogy úgy játszom a szerepet, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva, mert nagyon pontos. Színészileg ez óriási eredmény, mert a civil életemben nagyon szenvedek attól, hogy minden az arcomra van írva. Nagyon kellett koncentrálnom, hogy semmi olyan ne látszódjon rajtam, ami a bármelyik oldallal való egyetértést vagy elutasítást jelentené. A nézők sem olvashatnak le semmit az arcomról. Minden előadáson megemelkedik a vérnyomásom, amikor a pilóta világossá teszi a kihallgatása során, hogy teljes mértékben tudatában volt annak, hogy a cselekedetével kioltja a gépen ülő 164 ember életét. Számomra vérlázító, hogy számára ez ennyire természetes. Ezzel a helyzettel minden előadáson játszom, mégpedig úgy, hogy különböző módokon tartok szünetet a következő kérdésig. Töredék másodpercekről van szó, és közben minden gesztusommal üzenek valamit.
Van-e szerinted helyes megoldása a darab által felvetett dilemmának, miszerint feláldozható-e egy terrorista által eltérített repülőgépen ülő 164 utas annak a 70.000-nek a megmenekítéséért, akik egy olyan stadionban ülnek, amelybe ez a repülőgép becsapódást tervez?
Voltak már előadás után szervezett viták, egyszer másfél óráig beszéltünk róla, de nem jutottunk sehová. Annyira sűrű és komplex az egész, és ráadásul zseniálisan van megírva. Európai jogász és túsztárgyaló is volt már a nézők között, de senkivel sem jutottunk el a helyes megoldásig.
Ha az elítélés és felmentés arányát nézzük, mi a jellemző az előadásokra? Általában hogyan dönt a közönség?
A felmentés a jellemzőbb, ezért is vontuk be a mellékvádlót a darabba, és sokat gondolkodtunk, hogy a vádlott elítélését szorgalmazó ügyész álláspontját hogyan lehetne az esküdtek részéről megtámogatni. Ezért is mondom el a nézőknek a döntés előtt azt, hogy ha az elítélés mellett döntenek, a bíróság attól még csökkentheti a büntetés mértékét, sőt teljesen el is engedheti azt. Ez mindig hoz néhány szavazatot az elítélés mellett.
Ha nem az esküdtszék döntésére lenne bízva a tárgyalás kimenetele, hanem a bírónak kellene a döntést meghoznia, szerinted hogyan döntene az általad játszott bíró?
A darab szövegkönyve titkos volt, az olvasópróbán szembesültünk vele először. Amikor a rendező kérte a szavazatainkat, akkor a felmentésre szavaztam. Viszont a vissszaolvasó próbán, amikor már én olvastam a szerepemet, és megint szavaztunk, megváltoztattam a döntésemet. Másképp döntünk, amikor úgy gondoljuk, hogy ismerjük a tényeket. Nem véletlen, hogy vannak olyan nézők, akik többedszer nézik meg az előadást.
Ilyenkor már más szemmel nézik.
Igen, pont úgy, mint az ókori görögök, akik nem az elmesélt történet miatt jártak színházba, mert azt ismerték. Arra voltak kíváncsiak, hogy hogyan meséli el egy adott szerző az ismert sztorit, hogyan bonyolítja, mit emel ki benne, hova helyezi a történet súlypontjait. Azért szeretem ezt az előadást, mert visszamutat a gyökerekre. El is mondom az elején, hogy régen a bírák és a civilek a tingen találkoztak, hogy megbeszéljenek egy adott ügyet. Innen jön egyébként az angol "thing" szó, vagyis a dolog, az ügy, a valami. Ezen a szentnek tartott helyen a rossz szellemeket űzték el, épp azzal, hogy kimondták és átbeszélték a problémát. Ezzel adom a nézők tudtára, hogy ez egy fontos és klassz játék, ami sok ezer évre nyúlik vissza. Arra ösztönöz, hogy ne a hatásokra figyeljünk, hanem gondolkozzunk. Ez a darab egy régi nézői attitűdöt kíván.
Nehéz dolga van a nézőnek a döntésnél, én például az utolsó pillanatig vívódtam. A felmentés mellett döntöttem, de maradt bennem rossz érzés, hiszen ezzel precedenst teremtünk arra, hogy a katonai szervezetben a parancs ellenében való cselekvés következmények nélkül marad. Erről mit gondolsz?
Igen, többen mondták már, hogy az lenne a helyes döntés, hogy a vádlottat elítélnék, de minimális büntetést szabnának ki rá. Elég nagy büntetés a számára, hogy örök lelkiismeret furdalással kell élnie. Nagy eredménynek tartom, hogy több alkalommal láttunk apácákat a nézőtéren. Ők is szavaztak természetesen. Mi ennek borzasztóan örültünk. Az is fantasztikus öröm, amikor gyerekek, fiatalok jönnek el, tizenhárom éves kortól már meg lehet nézni a darabot.
Elhangzik egy olyan mondat, hogy a jogalkotás nem rendelkezik olyan eszközzel, ami az erkölcsi kérdések megoldását szolgálja. Illetve az is, hogy vannak helyzetek, amelyek megkérdőjelezik a törvényt. Szerinted Lars Koch tettének megítélése esetében jogi vagy inkább erkölcsi kérdés eldöntéséről van szó?
Egyértelműen erkölcsi kérdésről. A darab arról szól, hogy egy rossz szituációban, ahol csak rossz megoldások léteznek, hogyan lehet a kisebbik rosszat választani. Ez egy nagyon fontos erkölcsi, etikai kérdés. Ezért is mondom el a végén a jogi értékelésben, hogy nincs olyan megnyugtató jogi válasz, amely egy etikai kérdésre egyértelműen tudna válaszolni. A darab erkölcsi kérdéseket feszeget: jogunk van-e megölni, illetve elítélni embereket azért, amit tettek?
Nagyon rég voltam olyan színházi előadáson, ami ennyire megmozgatta volna a nézőket, kifelé menet a színház előterében is mindenki a darabról és a döntéséről beszélt, vitatkozott. Mitől tud szerinted ez az előadás ennyire elgondolkodtató, beszélgetésekre sarkalló lenni?
A színház egyik varázsa az, hogy megérkezünk a nézőtérre egy olyan erkölcsi-etikai kódexszel, ami a neveltetésünkből fakad. Azzal foglalkozunk előadás alatt, hogy mi mit tennénk a darabbéli szituációban. A néző bevonása miatt itt erősebb a hatás. Egy más jellegű színházi előadásnál általában másnapra csapódik le bennünk mindaz, amit az előző este láttunk. Ebben az esetben viszont azonnal dolgozunk az élménnyel. Igazi lélekedzés ez, ahol saját érzelmeikkel, indulataikkal is meg kell küzdeniük a nézőknek.
A színházi szezon véget ért. Milyen terveid vannak a nyárra?
Mióta a lányom megszületett, az egész nyarat együtt töltjük, hacsak nem kell a Katonával nyári fesztiválon fellépnem. Idén az úti céljaink Rodosz, Párizs és az Amerikai Egyesült Államok. Egy hónapig utazni fogunk.
Fotók: Dömölky Dániel
