Kiemelt programokkal készül a Magyarság Háza a 2020-as nemzeti összetartozás évére.

A Magyarság Háza tervei szerint jövőre Magyarországról, a Kárpát-medencéből és a diaszpórából rendszeresen meghívják a kulturális terület különböző képviselőit. Cél, hogy a meghívottak kapcsolatokat tudjanak kialakítani egymással, ami segítheti magyarságtudatuk megerősítését a jövőben – közölte Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója.

Idén körülbelül 400 programot szervezett az intézmény. Kiemelt rendezvények voltak a Rákóczi-emlékév eseményei. Sikeres volt a Magyar Nemzeti Táncegyüttes által bemutatott A Tenkes kapitánya produkció, a Kárpát-medencei turné során a táncosok felléptek többek között Komáromban, Kassán, Lendván és Zentán is. Jövőre folytatódik az Útikalauz magyaroknak című sorozat, az irodalmi szalon és a külhoni értéktárakat bemutató sorozat is – mondta el az igazgató.

Az év végén is folytatódnak az programok, pénteken a Nyelvhatárőrzők program során a kárpátaljai régió mutatkozik be, többek között Csernicskó István nyelvész tart előadást, amiből kiderül, hogy milyen nyelvi és kulturális kezdeményezéseket indítottak el Kárpátalján, a magyarság szempontjából ma leginkább veszélyeztetett területen az identitás megőrzésére. Nyelvészek, irodalmárok, történészek és néprajzosok is érkeznek. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora fogja este megnyitni az eseményt.

Az
intézményben az adventi kulturális rendezvények vasárnap az 1908-ban alakult
Szabadkai Filharmónia koncertjével zárulnak.