Két fiatalember, történetesen egy tizennyolc éves fiú, meg egy kissé fiatalabb lány pár napos ismeretség után találkozik, és elvonulnak egy elhagyatott gyárépületbe, hogy kettesben legyenek. Az intim szféra nagyjából azonnal megteremtődik köztük azzal, hogy ki tudja miért, de beszállnak egy üzemi liftbe és bennragadnak. A kétségbeesés, az életben maradási ösztön, a beletörődés és a szeretet stációit láthatjuk a képeken. Az összezártságból eredő agresszió természetrajza, a kisstílűség, a szégyen, a férfi-nő szerep hiábavalósága és a bajban való együttműködési képesség a tiszta párbeszédekben is szépen kiviláglik. Egyetlen rés van, egy furcsa lefolyó, semmi nem nyitható, a levegő áporodott, se ételt, se vizet nem vittek magukkal a kiruccanásra, és még
térerő sincsen, nem működik a mobiltelefon. Hat nap telik el így, nézni is kínos a klausztrofób mozit, a közeli felvételeket az arcokról, amikor a szükségletek már nem hagyják elfojtani magukat. Nehezen viselik, aztán megszokják a másik szagát és magukat az állati helyzetben. Időnként beugranak nekik emlékek arról a napról, amikor találkoztak, a szabadság immár szimbolikus képei. Alszanak, álmodnak, beszélgetnek, szomjasak, éhesek és aztán hallucinálnak. A nézők is egyre érzik, hogy nincs szabadulás, de mégis, kitágul a liftben a világ, élhetővé válik az élet arra a pár napra is. Hogy ne erőtlenedjenek el, időnként táncolnak, simogatják egymást, beszélnek, töredékesen, szinte telepatikusan. A lány a vizeletével itatja a fiút, amikor az elájul, ahogy azt Frank Herbert zseniális sci-fi filmjében, a Dűnében látták. A sivataglakó fremenek különös ruhái ott visszaforgatják a testnedveket tiszta vízzé, és egy csövön át szívják az életadó nedűt. A liftben rekedtek a víz nélküli bolygó lakói lesznek maguk is, az elviselhetővé tevő drog, a fűszer pedig maga az agy, amely úgy segít a nagy bajban, hogy látomásokkal ajándékoz meg.
Az autodidakta rendező filmjén két ember egy lehetetlen helyen mikrovilágot teremt és ilyen módon értelmetlen már a kérdés is, amely sokszor elhangzik a szájukból, hogy "vajon miért történt ez velünk." Egymásnak lettek teremtve, ez kiderült. Leéltek ketten egy kerek életet, alig egy hét alatt. Az utolsó jelenet egy korábbi beszélgetésük a szexről, a lány kikérdezi a fiút, mert tudni szeretné, milyen. Ez a párbeszéd elhangzott a liftben is, félszavakkal, érthetetlenül. Nem merül fel a kérdés, hogy túlélték-e mégis. A képzeletbeli palackposta nem is arról szól, hogy ne kövessen el senki ekkora hibát, hanem arról, hogyan csinálja végig, hogyan éljen teljes életet, akár egy liftben, hat napig.
