Nyolc előadást, köztük egy határon túli produkciót láthat a közönség a VII. Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) versenyprogramjában, amelyet november 4. és 7. között tartanak a baranyai városban.

November 4-én a bajai Rábl Színpad Janne Teller Semmi című regényének színpadi adaptációját adja elő, másnap a komlói Súgólyuk Színház Galgóczi Erzsébet Tizenegy több, mint három című novellájából készült darabot és Gene Stone−Ray Cooney: Miért nem marad reggelire? című vígjátékát mutatja be.

November 6-án a Rábl Színpad a Jonathan Safran Foer írása nyomán készült Rém hangosan és irtó közel című kamaradrámával lép színpadra, Háy János A lány, aki hozott lélekből dolgozott című darabját pedig a székesfehérvári Szabad Színház előadásában láthatják a nézők.

A Körmendi Kastélyszínház Társulat Az illusztráció, az Erdélyből érkező érmihályfalvai Móka Színjátszó Kör Rejtő Jenő–Nádassy László: Az admirális című előadással vendégeskedik Komlón, a fesztivál utolsó napján pedig Csengey Dénes A Tejút lovasa című darabját mutatja be a Vasvári Játékszín.

A produkciókat a Pataki András Jászai-díjas rendező, Németh Ákos József Attila-díjas drámaíró, Regős János rendező, a Magyar Szín-Játékos szövetség elnöke, Molnár Anikó és Papp Attila, a Soproni Petőfi Színház színművészei alkotta szakmai zsűri értékeli.

Az off programok között szerepel a Silentio transeo A XX. század elhallgatott irodalma pódiumest, a Kövek című tanjáték, a Varga Gábor Jazz Trió fellépése, Szulák Andrea és a Stúdió 11 Ensemble sportcsarnokbeli koncertje, az Ördögölő Józsiás zenés tündérjáték díszelőadása és a Soproni Petőfi Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház koprodukciója.

A program összeállítása rendhagyó volt, mert a világjárvány okozta korlátozások miatt a társulatok többsége nem dolgozhatott intenzíven, nem készült annyi új előadás, illetve azokat nem tudják utaztatni, mozdítani. Pataki András rendező szerint ugyanakkor így is meg tudták őrizni azt a szakmai színvonalat, sokszínűséget, minőségi irányvonalat, amely eddig is jellemezte a találkozót.

A fesztivál programjai ingyenesek.

Nyitókép: a Rábl Színpad Semmi című előadásának szereplői. Forrás: a Rábl Színpad Facebook-oldala