Szubjektív listánk 2019 filmjeiből.

Íme saját 10+1-es listánk.

Fájdalom és dicsőség

Pedro Almodóvar megannyi kín és dicsőség után karrierje egyfajta összegzéséhez érkezett: a Fájdalom és dicsőség főhőse egy filmrendező, aki visszatekint életére, hogy alkotásai és szerelmei kereszttüzében próbálja értelmezni a jelenkor válságát. A spanyol kultrendező ehhez olyan világsztárokkal dolgozik együtt ismét, mint Penelopé Cruz és Antonio Banderas, akik már első filmjei sikerénél is mellette álltak. A Fájdalom és dicsőség az alkotásról szól, hogy milyen nehéz is elválasztani azt a magánélettől s a szenvedélyről, amely értelmet ad az életnek és reményt. 

Echo

Az idei Titanic fesztiválon volt szerencsénk megnézni Rúnar Rúnarsson filmjét, mely Izlandra repített minket, mégpedig karácsony idején. Az ünnepekre készülődve különös hangulat szállja meg Izland lakosait, melybe izgalom és szorongás is vegyül. Vidéken tűz üt ki egy elhagyatott tanyán. Az iskolában a gyermekkórus karácsonyi dalokat énekel. A vágóhídon sorban masíroznak a csirkék. A múzeumban egy anya vitatkozik volt férjével a telefonon. A nappaliban egy fiatal lány rábeszéli nagymamáját, hogy próbálja ki ő is a VR-szemüveget. Az Echo 56 sajátos hangulatú jeleneten keresztül fest hol gunyoros, hol gyengéd portrét a modern társadalomról.

Ragadozók

Az Olasz Filmfesztivál egyik legjobban várt alkotása volt Claudio Giovannesi filmje, az amatőr színészek főszereplésével készült Ragadozók. Hat tizenöt éves fiatal pénzt akar szerezni, hogy márkás ruhákat és új motorokat vegyenek. Fegyverekkel „játszadoznak” és robogókon száguldoznak a városban, hogy megszerezzék a hatalmat a Sanità negyedben. Jóra törekszenek, de ehhez rossz utat választanak. Olyanok, mint a testvérek, nem félnek sem a börtöntől, sem a haláltól. Tudják, hogy az egyetlen lehetőség számukra az, ha mindent, azonnal, egy lapra tesznek fel. Életkorukból adódó vakmerőségükből fakadóan nem tudják, hogy egy háború részesei, és a bűnözés világa visszafordíthatatlan választás elé állítja őket: fel kell áldozniuk a szerelmet és a barátságot.

Valan – Az angyalok völgye

Bagota Béla első nagyjátékfilmje, a Valan – az angyalok völgye novembertől látható a magyar mozikban. A történet főszereplője Péter (Krisztik Csaba), a nagyvárosi nyomozó, akit múltbéli trauma gyötör. 22 évvel ezelőtt szülővárosában, Valanban eltűnt a húga, és most újra megpróbálja kideríteni, mi történhetett akkor. A Valan atmoszférája feszült, viszi magával a nézőt. A havas bányavárosban játszódó izgalmas krimi az idei év egyik legjobb hozadéka volt: mind a történet, mind a látvány és a szereplők miatt is érdemes volt beülnünk rá, és jó szívvel ajánljuk ezt mindazoknak, akik esetleg még nem tették.

Volt egyszer egy... Hollywood

Tarantino 9. filmjét óriási várakozás övezte. A rendező nem hazudtolta meg magát, a Volt egyszer egy... Hollywood alaposan meglepi a nézőt, mégpedig „tarantinósan”, véresen és viccesen, miközben különböző szegmensekből összeállva repül el a hárómórás játékidő szinte észrevétlenül. A fantasztikusan felépített filmes atmoszféra a hatvanas évek hollywoodi mindennapjaiba kalauzol, a filmkészítés ikonikus korának kulisszái mögé. Az egykori szomorú események sajátos bemutatása egyszerre merész és megindító alkotói szándékot sejtet.

Élősködők

A dél-koreai rendező, Bong Joon-ho tízévnyi nemzetközi kitérő után tért vissza hazájába, hogy ismét kompromisszummentesen dolgozhasson. Ennek eredménye ez a tőle megszokott hangvételű, semmihez sem hasonlítható, éjsötét „vígjáték”, az Élősködők. A film antihőse Ki-taek, akinek családja igazi semmirekellőkből áll. Ők mindig a könnyebbik utat választják – bármit megtesznek, csak dolgozni ne kelljen. Irigykedve nézik a Park család fényűző életmódját, és ördögi tervet eszelnek ki, hogy a közelükbe férkőzzenek. Természetesen semmi sem terveik szerint alakul.

Árva Brooklyn

A Titanic Filmfesztivál zárófilmje volt ez az alkotás, amely egy brooklyni árva történetét meséli el az ’50-es években. Lionel Essrogot egy magándetektív fogadta be és nevelte fel gyermekkorában. Amikor az apát rejtélyes módon megölik, Lionel megpróbálja kideríteni, mi történhetett. Számos akadályt sodor elé nyomozása során az élet, nem beszélve arról, hogy Tourette-szindrómás. Lionelt Edward Norton játssza, aki emellett a film rendezéséért is felelt. Az Árva Brooklyn egy különleges és szellemes thriller/ noir egy szokatlan főhőssel, fantasztikus szereposztással.

A létezés eufóriája

Fahidi Éva 20 évesen egyedül jött haza Auschwitz-Birkenauból, ahol 49 családtagját ölték meg, köztük anyját, apját és kishúgát. 90 évesen felkérést kapott, hogy életében először lépjen színpadra, és szerepeljen egy róla szóló táncszínházi előadásban. Szabó Réka, a rendező egy duettet képzelt el egy fiatal, nemzetközileg elismert táncosnővel, Cuhorka Emesével. A darabban Éva és Emese életét, kettejük testét szeretné párbeszédbe hozni. Három nő, három hónap – határátlépések sorozata. Éva életének kulcspillanatai színházi jelenetekké sűrűsödnek, miközben a három nő között váratlan erejű kapcsolat szövődik. A létezés eufóriája gyönyörű, magával ragadó dokumentumfilm, amely bemutatása óta több fontos elismerést is bezsebelt.

Szívek királynője

Anne briliáns és elismert ügyvéd, akinek szakterülete a gyermekek és fiatal felnőttek védelme. A középkorú nő élete látszólag tökéletes, ám mindent kockára tesz, amikor elcsábítja mostohafiát, Gustavot. A fiatal fiú és a nála több mint negyven évvel idősebb nő kapcsolata veszélybe sodor mindent, ami fontos volt Anne számára, ugyanakkor képtelen ellenállni a csábításnak. May el-Toukhy alkotása a jogrendszer, az igazságszolgáltatás és az objektív igazság egymáshoz való viszonyát is taglalja egy lassú folyású, mégis érdekfeszítő történetben.

A világítótorony

Egy tengerbe nyúló kis sziklán lévő világítótoronyba hosszú gyalogút után érkezik szolgálatra két, nem túl bizalomgerjesztő fickó: a tapasztalt öreg (Willem Dafoe), és a korábban favágóként dolgozó újonc segédje (Robert Pattinson). A vágyaik, a félelmeik, a szuggesztív környezet és persze a magány egyre nagyobb hatással lesz az elméjükre, mely katartikus módon határozza meg a két férfi viszonyát. Robert Eggers filmje megnyerte az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját, a Zukor Adolf-díjat.

+1: Climate Change: The Facts

A filmben David Attenborough figyelmeztet rá, hogy nemsokára elérkezünk ahhoz a ponthoz, ahonnan már nincs visszaút. Ha nem sikerül visszafogni a szén-dioxid kibocsátást és továbbra is pusztítjuk az erdőket, amik ezt kordában tarthatnák, akkor az üvegházhatás révén még tovább emelkedik majd az átlaghőmérséklet, ami beláthatatlan változásokat idéz elő a klímában. Az időjárási szélsőségek nehezítik az élelmiszerermelést, egyre gyakoribbak lesznek az erdőtüzek, a jégsapkák olvadásától emelkedik majd a tengervízszint, a part menti területek lakhatatlanná válnak. Fajok halnak ki, amiket nem hozhatunk vissza. Előbb vagy utóbb, de mindenkit elér valamilyen formában a környezettel szembeni közönyünk és visszaélésünk.