Azt gondolhatnánk, hogy a vírus és a zeneipar nehéz helyzetbe kerülése a nyári zenei termésre is rányomta a bélyegét, de szerencsére korántsem mennyiségben és minőségben. Ez az év nem a felhőtlen slágerek éve, sokkal inkább a merengősebb, lélekkel teli daloké. A tavaszi elszigeteltség ettől függetlenül nem lett a mélabú táptalaja, hanem teret és időt adott az elmélyült alkotásra és tervezgetésre.
Platon Karataev – Atoms
A befelé zuhanás csendes katarzisát csomagolta 11 dalt tartalmazó második lemezébe a Platon Karataev. A KERET blog Kikeltetőjén feltűnt csapatot az Elevator című dal a hazai és a külföldi közönség fülébe is beköltöztette. Az Orange Nights kislemez és a For Her című debütáló album keserédes, mégis reményteli „élet-soundtrackjei” az angolszász indie-folk lágyabb, akusztikus vonalát kínálták. A júniusban megjelent Atoms viszont a teltebb, grandiózusabb hangzás szellemében készült el – olykor szinte ünnepi emelkedettséggel, hála a hangszerelés mellett a vokáloknak és a szövegnek. Ezt az érzést már a korong legelső beharangozója, az Ocean is elhozta, mely egy ifj. Vidnyánszky Attila főszereplésével készült klippel érkezett. Összességében olyan érzése támad az embernek, mint mikor egy tehetséges, karakteres festő a védjegyének számító stílust megtartja, viszont rátalál egy még ütősebb festékfajtára.
Péterfy Bori & Love Band – Szikra
Legyen szó a negatív, bezártság vagy csalódás okozta feszültségről, vagy épp a pozitív, vágy, izgalom csiholta belső szikrákról, a szívverésünk szapora táncba kezd. Ugyanilyen pulzusemelő lüktetéssel lobbantja lángra hallójáratainkat Péterfy Boriék hetedik lemeze, a Szikra, ami rendhagyó, de annál produktívabb körülmények között, a karantén alatt született. A zenekar elmondása szerint a bezártság összes őrületét és dühét sikerült kreatív energiává alakítaniuk, mindeközben ötvözve Bori vagányságát és Tövisházi Ambrus filmszerű hangulatfestését. A sokszínű, mégis koherens végeredményt, mely egyfajta apokaliptikus mámort idéz, tovább színezték az olyan közreműködők, mint Szabó Benedek, Pándi Balázs vagy Saiid.
Puma Danger – Circadian Rhythm
A Puma Danger 2014-es Glass Echoes & Cozy Cabanas című kislemezével egy életre megszerezte magának azokat a zenerajongókat, akik eddig hiányolták a pszichedelikus desert-stoner-garázsrockot a hazai zenei palettáról. 2015-ös Sun Pitcher című nagylemezük után egy időre eltűntek a látómezőnkből, hogy aztán öt évvel később, új dobossal és egy új albummal felszerelkezve visszatérjenek. A test és az élet ciklikusságának tematikájára épülő Circadian Rhythm Niccoló Cina frontember szerint egyben egy korszak lezárása is, noha önmagában is külön szeletet jelöl ki a zenekar eddigi munkásságában. A garázsrockos-torzított feeling változatlan, viszont a gitár mellett a szintetizátor is meghatározóbb szerepbe lépett. A srácok úgy érzik, hogy mostanra érett be igazán a hangzásuk, ez az öntudatosság pedig az egész anyagot jólesően átitatja. Kedvcsinálónak érdemes megnézni a So We Fly című dal klipjét, ami az atmoszférához rendkívül passzolóan egy Kelet-Európából San Franciscóba elkalandozás izgalmát örökíti meg a 80-as évek végéből, VHS-re rögzítve.
Magnetifique – All is well
Egyszerre lágy és lebegős, mégis markáns és erőteljes az a zenei utazás, amire a Magnetifique első nagylemeze csábít. A finom ambient és az impulzív elektronika szerelemgyereke, átszőve Tóth Dóri igéző énekhangjával, amit a Nunki Bay Starshipből ismerhetünk. A duó másik fele Konsiczky Dávid, aki pedig a Csaknekedkislánnyal, ACHLS nevezetű szólóprojektjével és a FOMO filmzenéjével tehette fel magát a zenei radarunkra. Az általuk digital ambient sadnessként körülírt stílus tökéletes egyvelege kettőjük zenei tapasztalatainak és sokszínűségének, megfűszerezve a közös munka kísérletezésével, és beletöltve egy intim hangulatbuborékba.
Mayberian Sanskülotts – Rekult I.
A legősibb Mayberian Sanskülotts-rajongók számára a zenekar fennállásának tizedik évfordulója igazán jól alakul, hiszen kultikus első slágereik dupla lemez formájában születnek újjá. Ugyan a járványhelyzet miatt a második, teljes zenekaros korong csak év végén érkezik, de az alapduóként újrajátszott Rekult I. már júniusban napvilágot látott. Csordás Zita és Balog Gallusz annak idején lo-fi hálószobapop-projektként vágtak bele a zenélésbe, és ez a korai anyagok minőségén is érződik – személy szerint úgy gondolom, hogy az „igazi” fanok ezt sosem bánták, mert így volt teljes a Mayberian-életérzés.
Az évek múlásával és az új tagok érkezésével aztán természetes formálódásnak indult a projekt. Ennek izgalmas gyümölcse a tavaly megjelent Neverending Sorry is, ami a zenekar negyedik nagylemeze. Ezek mellett azonban van abban valami nosztalgikusan otthonos, ahogy a régi szövegek és hangzásvilág leporolva és újrafestve visszagombolyodnak az ölünkbe. A 10 dal nagy része az első, aloneinkápmegyer című lemezről tér vissza, de újra lett rögzítve például a Summer Inn című szerzemény is.
God & Monkey – Everybody’s Gonna Make It This Time
A merész stíluskombók nagyurának tekinthető God & Monkey zenekar nagylemeze egy hároméves alkotói periódus lezárása és egy trilógia befejező akkordja is egyben. Elektro-punk és szörfölhető pszichedélia, megkapóan kaotikus eklektikusság, ami végül mégis egy komplett egésszé tud összeolvadni. Teszi mindezt egyfajta hanyag lazasággal, mintha nem is hosszas csiszolgatáson átesett dalokról, hanem egy energikus jammelés végtermékéről lenne szó. Eddig úgy gondoltam, hogy 2017-es, Pure 21st century című EP-jüket semmi sem taszíthatja a trónról, de ez az elszállós záróakkord valóban jól sikerült.
Cataflamingo – #C1AD1E
Az eddigi megjelenésekkel ellentétben a Cataflamingo nem egy albummal, hanem egy EP-vel szerepel a listán. Abban is különbözik, hogy valóban nyári életérzéssel operál, legalábbis háromból egy dalban. A Ködvirág című bemutatkozó lemezt követő kiadvány szintén a karantén, illetve egy elmaradt akusztikus koncert gyümölcse, és egy DIY lemezsorozat első része. A széria lényege, hogy a srácok a még nem, vagy már megjelent dalaikat gondolják újra, az eredeti szerzeményektől eltérő stílusban. A melodikus végeredmény hol jazzes, hol indie-sebb körítéssel teleportál egy képzeletbeli kávézó teraszának koncerthangulatába. A miliő koronája pedig az alteresen fülbemászó dalszöveg.
AGAVOID – STRATUM SESSION – LIVE
Kakukktojásnak számít az AGAVOID videója is, hiszen nem egy kiadványról van szó, hanem egy live session felvételről. Mivel azonban két új dalt és egy régebbi track, a Moldavite átdolgozását tartalmazza, így megérdemelten foglal helyet a sorban. A trió a friss szerzeményekkel sem töri meg CĀSUS album kísérletező, trip-hoppal átszőtt dreampopos hagyományát, viszont egyértelműen érezhető, hogy a novemberben érkező új nagylemez egy feszesebb, még lüktetőbb és táncoltatóbb éra gyermeke lesz. Ebből ad kóstolót a hipnotikus session videó, amit a naplemente fényhatásainak változásai foglalnak keretbe.
Kiemelt fotó: Platon Karataev Facebook
