Tóth Dóri az a típusú énekes, aki mihelyst kiénekli az első hangot a színpadon, az egész közönség libabőrös lesz. Az énekes-hegedűs a Nunki Bay Starship frontembere, Bródy zenekarában és a Ricsárdgírben hegedül és vokálozik, Magnetifique nevű formációjával pedig épp most jelenik meg nagylemeze. És ha mindez nem lenne elég, saját énektanítási módszert dolgozott ki, szeptembertől holistic coach-ként várja a tanulni vágyókat.

Bár én még énekes és hegedűművész minőségben ismertelek meg, nemrég elkészült az oldalad, amin már ’holistic vocal coach’-ként szerepelsz. Mit jelent ez?

Először is semmiképpen nem azt, hogy abbahagytam volna a másik két említett tevékenységet, sőt, szenvedélyesen szeretek koncertezni, de azt hiszem, nagyon fontos, hogy nem minden áron. A lehető legkompromisszummentesebb koncertezős életforma felé törekszem éppen, emellett viszont be kellett vállalni egy rahedli olyan melót az elmúlt években, amihez közöm nem volt: kicsit beletanultam ebbe-abba, de hosszú távon sehol nem találtam a helyem, több mint 20 év zenélés után minden idegen. Magánórákat már korábban is adtam, de különösebben sosem foglalkoztam vele „zsebpénz” szint fölött, aztán amikor egy nagyon mély gödörből kellett elkezdeni kivánszorogni másfél évvel ezelőtt, akkor jött az ötlet, hogy ezt csinálhatnám komolyan is, mert szeretek emberekkel törődni.

Fotó: Sinco

Miben tér el a holisztikus éneklés a hagyományos értelembe vett énekléstől?

Megsúgok egy titkot: szinte semmiben. Nagyon hangzatos szó a holisztikus, de nem azt jelenti, amire a legtöbben gondolnak. Pont pár napja összefutottam vidéken egy ismerősömmel, aki megkérdezte, hogy „látta a Facebookon, hogy most akkor ezoterikus énekoktatást csinálok?”. Nevettem. A holisztikus azt jelenti, hogy rendszerszinten vizsgáljuk az egészet. Ebben az esetben az egyént. Hogy nem mindegy, hogy egy másfél hetes balatoni láblógatásról esel be az énekórára, vagy éppen szakításig veszel össze a pasiddal előtte a kilences buszon. Hogy nem mindegy, hogy ki vagy, honnan jössz, mi van a „csomagodban”, hogy mi a célod, és hogyan tudunk úgy együtt dolgozni, hogy el tudd érni a vágyott önmagadat.

Hogy hogyan tudok segíteni, hogy ne csak álmodozz arról, hogy „de jó lenne, ha ilyen meg ilyen lennék”. Lehetsz. Bárki lehet bármilyen.

Csak bele kell fektetni az energiát, az időt, a pénzt. Én például most éppen azt gyakorlom hetek óta, hogy hogyan lehet két hangon egyszerre énekelni. Mert amúgy lehet. Iszonyú melós, de nem lehetetlen.  
Egyébként ugyanazt az énektechnikát tanítom, amit egy énekórán manapság bármelyik jó énektanárnál meg lehet tanulni. Közben viszont arra is odafigyelek, hogy hogyan tudom máshogy segíteni a tanítványaimat, hogy az életük minden területére pozitívan hasson a közös munka. Tulajdonképpen egy énekléssel átitatott mentorprogram ez inkább.

Fotó: Mészáros Gábor

Hogy kell elképzelni egy órádat? 

Jó kérdés – szeptembertől indítom a Holistic Vocal Traininget, szóval még én is csak képzelgek róla…
Viccet félretéve, az egész, nyolc hónapos képzés gerincét egy heti 1×90 perces óra adja. Egy óra ének, amiben a technika mellett olyan dolgokat is átveszünk, hogy például melyik szervünk mire való, hogyan használjuk, miért használjuk, hogyan tudunk vigyázni rá, vagy hogy hogyan nyúlunk hozzá egy dalhoz, amit szeretnénk megtanulni, hogyan építjük fel a gyakorlásunkat. Ezekről nagyon sok esetben egyáltalán nem esik szó egy énekes életében. A további 30 perc fókusz technikákról, személyes kihívásokról, mindfulness meditációról szól, ahol kapcsolódni tudunk a saját belső önmagunkkal.  

Mi volt az az út, ami az énekléstől az oktatáshoz vezetett?

Mint sok mindenki másnak, nekem is a karantén alatti időszak hozta a legnagyobb változásokat, röpködtek a magas labdák az életembe az elmúlt fél évben. Négy év telt el, lassan öt is már, amióta a Nunki Bay Starship megalakult, azóta folyamatosan hajtjuk, nyomjuk, gyűrjük, csak előre, egyik feladat után a másik még nehezebb, főleg úgy, hogy a nemzetközi szcéna a cél. Ez a fő zenekarom, ez a legfontosabb projekt az életemben, és ez nyilván azt jelenti, hogy nem csak próbálás és koncertezés van: szövegírás, dalszerzés, szervezés, social media, minden egyes zenekarral kapcsolatos infó átfut rajtam, ami iszonyú energiát és odafigyelést igényel. Emellett másik három színpadi produkció és tizenegy tanítvány, lássuk be, rengeteg. Van, aki beleáll persze, vagy még ennél is többe, én nem ez a típus vagyok. A karantén alatt rájöttem, hogy nem az tesz boldoggá, hogy tele van a naptár. Hogy egyik turnébuszból a másikba lehet ugrani heti három-négyszer egy-egy alvásszünettel. Hogy benzinkúton eszünk. Hogy azt se tudom már, éppen kivel és milyen koncertre megyek. Valahol két turnébusz között elveszítettem magam.

Sokkal jobban tölt, amikor segíteni tudok az embereknek, a tanítványaimnak, bárkinek. Amikor azt látom valakin, hogy igen, most megértett valamit, szakmailag, vagy akár a saját működésével kapcsolatban.

Hogy minden nap egy kicsit jobban elfogadja magát, hogy végre megtalálta a saját magával való kapcsolódást és élvezi, szereti, tölti őt is. Engem is. A színpad is, a közönség is tölt, teljesen máshogyan, mint ez. Nem hagytam abba, és sosem fogom, imádom. De belehalni nem kell.

Nunki Bay Starship-koncert
Fotó: Sinco

Pedig négy zenekar azért már majdnem a „belehalás”. A párhuzamos projektek segítik egymást, vagy pont, hogy elvonják az energiát egymástól?

Igen, azt én is érzem, hogy még csak a folyamat elején vagyok ezzel. Például van most olyan ezekből a zenekarokból, ami hivatalosan “parkolópályán” van, a Magnetifique-el – annak ellenére, hogy jövő héten jelenik meg végre a nagylemezünk – aktívan nem dolgoztunk a projekten év eleje óta. Azt gondolom erről valahol, hogy egyrészt minél kevesebb projektre kell az energiát elosztani, annál hatékonyabb lesz az előrehaladás, hiszen ott tud lenni a figyelem és nem pedig közben még 8 másik dolgon. Másrészt a Nunki a szívem közepe, abban van mindenem, a többi zenekarral pedig csinálom, ameddig bírom. De csak addig, nem pedig azután is valahogy mégis csinálok mindent egyszerre, ugyanazzal az intenzitással, és megszakadok – ez sokáig nem volt benne az értelmező szótáramban, akartam mindent. Mindent is. 

Fotó: Sinco

Van olyan műfaj, ami még ismeretlen, de nagyon szívesen kipróbálnád magad benne?

Fú. Zenélésben? Jelenleg az a prioritásom, hogy az eddigi tudásomat próbálom elmélyíteni, amennyire csak lehet. De érdekelnek a különböző világzenék, jó lenne beleásni magamat egyszer abba a vonalba is. Meg megtanulni még vagy három hangszeren, mondjuk dobolni meg hárfázni meg gitározni. Jó, meg… 

Mire vagy a legbüszkébb a munkásságod során?

Arra, hogy azzal foglalkozhatok, ami 23 éve az életem és a mindennapjaim része, és amit imádok csinálni. Annyira sok mindent tudnék kiemelni amiatt, hogy ez az érzés folyamatosan jelen van az életemben, hogy inkább ki se emelek semmit.

Melyik zenekarral láthatunk legközelebb?

21-én a Budapest Parkban sajnos még nem, de augusztus 7-én Körmenden már mindenféleképpen ott leszek a Ricsárdgírrel.

Kedvenc film: a Gyűrűk Ura trilógia, bármikor  
Egy hely, ahova egyszer szeretnél elutazni: Izland. 
Egy titkos szupererő, amit senki sem tud rólad: Nem fog rajtam a szonda (nyugi, csak biciklivel szondáztattak még fiatalabb koromban többször is, sose ülnék ittasan volán mögé!)
Egy énekes, akivel szívesen duetteznél egyszer: Jacob Collier, bár nemrég azt álmodtam, hogy egymásba szerettünk, szóval félek, hogy kínos lenne.
Egy könyv, amit jó szívvel ajánlasz: Mark Manson: The Subtle Art of Not Giving a Fuck

Kiemelt fotó: Komróczki Diána