Ezen a napon történt

December 13-án történt

Ma ünnepli születésnapját Balsai Móni színésznő, aki saját bevallása szerint nem versenyző alkat, hanem csapatjátékos, és aki színházi szerepei mellett olyan sorozatokban játszott, mint az Alvilág, a Mellékhatás vagy a Tündérkert, és olyan filmek épültek rá, mint a Liza, a rókatündér vagy az X – A rendszerből törölve.

December 12-én történt

1863. december 12-én született Edvard Munch világhírű norvég expresszionista festő. Művészetét szorongás, elvágyódás és pesszimizmus jellemzi. Leghíresebb festménye, A sikoly a világ legismertebb műalkotásainak egyike. Képeinek legnagyobb gyűjteménye a nevét viselő Munch Múzeumban látható Oslóban.

December 11-én történt

2020. december 11-én a kelet-kínai Csiangszu tartományban átadták a Vufengsan–Jangce-hidat, a világ leghosszabb, szupergyors vonatok közlekedésére tervezett függőhídját. A 6409 méter hosszú, kétszintes híd a Jangce folyó felett ível át. Alsó szintjén négy vágány található, ezek közül kettőt óránkénti 250 kilométeres, kettőt pedig óránkénti 200 kilométeres haladási sebesség elbírására terveztek.

December 10-én történt

A szakma sem igazán tartotta számon az irodalmi Nobel-díj előtt Kertész Imrét, aki azóta is egyetlen magyarként vette át 2002-ben ezen a napon az elismerést. A Sorstalanság sajátos holokausztregény; direkt roncsolt nyelve sejteti, hogy a leírt szörnyűségekhez a régi szavak már nem elégségesek.

December 9-én történt

„Mi úgy büntetjük meg a rendezőket, hogy megcsináljuk azt, amit kérnek” – vallotta Garas Dezső. 1934-ben ezen a napon született a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, mindannyiunk Kőnig tanár ura.

December 8-án történt

1938-ban ezen a napon született Tandori Dezső író, költő, műfordító és grafikus, a verebek, a lóverseny, a medvék és a gombfoci megszállottja. Az övé volt az első magyarországi posztmodern verseskötet, Nat Roid álnéven krimit, Hc. G. S. Solenard néven pedig fantasztikus regényt írt.

December 7-én történt

1913. december 7-én született Szántó Piroska Kossuth-díjas festőművész. Kötődött a szentendrei művészélethez, ott alkotott nyaranta. Képzőművészi tevékenységének fontos és érdekes kiegészítői irodalmi értékű önéletrajzi könyvei, amelyekben életének fordulópontjairól vall és kortársainak állít emléket.

December 6-án történt

Az UNESCO Világörökség Bizottsága 1995. december 6-án Berlinben megtartott ülésén elfogadta Magyarország és Szlovákia 1994-ben benyújtott közös előterjesztését, és az országhatárral két részre osztott, ám földrajzilag és hidrológiailag összefüggő egységet alkotó Aggteleki- és Szlovák Karszt barlangjait felvette a világörökségi listára.

December 5-én történt

1957. december 5-én bocsátották vízre Leningrádban (ma Szentpétervár) a világ első atommeghajtású jégtörő hajóját, a Lenin jégtörőt. A hajó hossza 134 méter, legnagyobb szélessége 27,6 méter, merülése 9,2 méter, hajtóműveinek teljesítménye 44 ezer lóerő volt. A két méter vastag jeget is áttörni képes jármű jelenleg Murmanszkban van kiállítva.

December 4-én történt

1997. december 4-ére virradó éjjel gyújtogatás következtében teljesen leégett a miskolci Deszkatemplom. A tűzvészt követően azonnal közadakozás indult meg a templom újjáépítése céljából. Az új, jelenleg is működő Deszkatemplomot 1999. május 2-án szentelték fel.

December 3-án történt

A francia új hullám vezéralakjaként az 1930-ban ezen a napon született Jean-Luc Godard azon nagy hatású rendezők közé tartozik, akik hozzájárultak a modern film születéséhez. Emblematikus filmjei a médium szabályainak jótékony felrúgásáról és az alkotói szabadság tudatos kijátszásáról árulkodnak.

December 2-án történt

Szokatlan, érthetetlen, olvashatatlan: ilyen és hasonló jelzőkkel illették értő irodalomkritikusok is a 2015. december 2-án elhunyt Juhász Ferenc költő líráját. Rendkívüli tehetségét – amelyről többek között Kossuth- és József Attila-díja tanúskodik – azonban kevesen vitatták.

December 1-jén történt

Ezen a napon született Vörösmarty Mihály 1800-ban, és mutatta be 1879-ben a Nemzeti Színház Csongor és Tünde című, egyszerre mesei és filozófiai drámai költeményét. A mű már 1830-ban elkészült, de kiadását a cenzúra nem engedélyezte. A premiert az 1855-ben elhunyt szerző már nem élhette meg.

November 30-án történt

Huszonöt évvel ezelőtt, 1999. november 30-án Marrákesben, az UNESCO Világörökség Bizottságának ülésén a Hortobágyi Nemzeti Parkot felvették a Világ Kulturális és Természeti Örökségének listájára. A Hortobágyi Nemzeti Park hazánk első, 82 ezer hektáros nemzeti parkja, melyet 1973. január 1-jén hozott létre az Országos Természetvédelmi Hivatal.

November 29-én történt

Ma ünnepli születésnapját Keserü Ilona festőművész, a neoavantgárd világhírű képviselője. „Maga az, aki ezeket festi?” – kérdezte Kassák Lajos egy 1966-os kiállításán a megilletődött Keserütől. – „Jó, tiszta színeket használ, csak fessen ilyeneket” – biztatta.

November 28-án történt

Ezen a napon született 1933-ban a magyar mozgókép mestere, Sára Sándor. A Kossuth-díjas filmrendező és operatőr számára főiskolai évei legfontosabb tanulsága a következő volt: „hogyha nincs más, akkor három szöggel és egy dróttal is tudunk filmet csinálni”.