Ezen a napon történt

Szeptember 10-én történt

Ma ünnepli születésnapját Dragomán György József Attila-díjas író, műfordító. Az erdélyi születésű szerző regényei, elbeszélései és gasztronómiai könyvei is nagy népszerűségnek örvendenek itthon és külföldön egyaránt. A fehér király című regényét 2016-ban nemzetközi koprodukcióban filmesítették meg.

Szeptember 9-én történt

1931-ben ezen a napon született Latinovits Zoltán posztumusz Kossuth-díjas színész, a magyar színművészet kiemelkedő egyénisége, akit sokan úgy emlegetnek: a színészkirály. A feledhetetlen művész mindössze 44 évet élt.

Szeptember 8-án történt

1850-ben ezen a napon született Blaha Lujza színésznő, a „nemzet csalogánya”. Hatévesen lépett először színpadra, 21 éves volt, amikor Szigligeti Ede a Nemzeti Színházba hívta, ahol számtalan cím- és főszerepet játszott. Népszerűségét jelzi, hogy még életében teret neveztek el róla a fővárosban.

Szeptember 7-én történt

Ezen a napon született Fullajtár Andrea, aki 1998-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, de már 1996 óta játszik a Katona József Színházban. A Jászai Mari-díjas színművészt többször elismerték a Színikritikusok díjával, díjazták a filmkritikusok és a POSZT zsűrije is.

Szeptember 6-án történt

„Nem vagyok politikus, zenész vagyok. Az érdekel, hogy olyan helyet biztosítsunk az embereknek, ahol újra élni kezdhetnek. Az embernek oda kell adnod a szellemiséget, a lelket, és amikor odaadtad, mindent megtettél” – vallotta Luciano Pavarotti, aki 2007-ben ezen a napon hunyt el.

Szeptember 5-én történt

„Mosolyogjatok egymásra, férjetekre, feleségetekre, gyermekeitekre, válogatás nélkül minden embertársatokra – s ez segít majd, hogy kibontakoztassátok egymás iránti szereteteteket.” Ma van Kalkuttai Szent Teréz halálának évfordulója, amely egyben a jótékonyság világnapja is.

Szeptember 4-én történt

476-ban ezen a napon Odoaker germán hadvezér elfoglalta az itáliai Ravennát, mely akkor a Nyugatrómai Birodalom fővárosa volt, és ez Romulus Augustulus római császár uralkodásának, valamint az ókornak a végét jelentette.

Szeptember 3-án történt

Ezen a napon született Eötvös József író, költő, államférfi, a magyar realista regényírás első nagy mestere. Politikusként 1848-ban a Batthyány-kormányban vallás- és közoktatásügyi miniszteri posztot töltött be, ahogy 1867-től a gróf Andrássy Gyula vezette kormányban is. Ő volt a Magyar Tudományos Akadémia harmadik elnöke.

Szeptember 2-án történt

1686-ban ezen a napon szabadult fel Buda 145 évnyi török uralom alól. Bár a felszabadító seregben nagy számmal harcoltak magyar katonák is, formailag Magyarország nem volt tagja a Szent Ligának, amely XI. Ince pápa kezdeményezésére a Habsburg Birodalom, Lengyelország és Velence törökellenes szövetségeként jött létre.

Szeptember 1-jén történt

Ma van Pécs napja annak emlékére, hogy V. Orbán pápa 1367. szeptember 1-jei dátummal küldte meg oklevelét, amely egyetem alapítását engedélyezte a városban. Az első hazai egyetem létrehozásának tiszteletére a magyar felsőoktatás napját is ma ünneplik.

Augusztus 31-én történt

1985-ben egy közös amerikai–francia expedíció ezen a napon találta meg az elsüllyedt Titanicot, amely négykilométeres mélységben feküdt az Atlanti-óceánban. A világ egyik leghíresebb hajója 1912. április 14-én este ütközött egy jéghegynek, majd pár órával később elsüllyedt. A hullámok között 1517 ember lelte halálát.

Augusztus 30-án történt

Ezen a napon született Adamis Anna Kossuth-díjas dalszövegíró, költő, az 1970–1980-as évek egyik legjelentősebb szövegírója, aki számtalan előadóval dolgozott együtt. Különösen Presser Gáborral alakított ki gyümölcsöző munkakapcsolatot, akivel közösen az Omega és a korai Locomotiv GT legjelentősebb dalait jegyzik.

Augusztus 29-én történt

1526-ban ezen a napon a mohácsi csatában a törökök döntő vereséget mértek a magyar seregre, a csata után, menekülés közben meghalt II. Lajos király is. A csatavesztés után Magyarország három részre szakadt, és 150 éves török hódoltság következett.

Augusztus 28-án történt

1963-ban ezen a napon mondta el Martin Luther King lelkész, az amerikai feketék polgárjogi mozgalmának vezetője a „Van egy álmom” címmel ismertté vált, a faji megkülönböztetés ellen cselekvésre buzdító beszédét negyedmilliós tömeg előtt Washingtonban. Martin Luther King öt évvel később merénylet áldozata lett.

Augusztus 27-én történt

1955. augusztus 27-én nyílt meg az első önkiszolgáló élelmiszerbolt Magyarországon: Budán, a Bem József utca és a Mártírok útja (ma: Margit körút) sarkán. Az üzlet portálján hirdette a felirat: Önkiszolgálók boltja. 1968-ra már csaknem hatezer önkiszolgáló üzlet várta a vásárlókat az országban.

Augusztus 26-án történt

1959-ben ezen a napon mutatták be Nagy-Britannia kultikussá vált autóját, a Morris Mini-Minort. A legsportosabb kisautók egyike, amely világszerte népszerűvé vált. Különböző modelljeit a mai napig gyártják, a márka jelenleg a BMW cég tulajdonában van.