DEBRE20240820002.jpg

Ezerötszáz táncos, zenész, mutatványos vonult a Debreceni Virágkarneválon

Több százezer élő- és száraz virággal feldíszített virágkocsi, egy meglepetés kompozíció és köztük mintegy ezerötszáz táncos, zenész, mutatványos vonult végig Debrecenben augusztus 20-án az ötvennyolcadik alkalommal megrendezett virágkarneválon.

 A hagyományos Nagytemplom előtti kenyérszentelés, az élményfutás és az oldtimerek felvonulása után a karneváli menet élén ezúttal is a Szent Koronát ábrázoló kompozíció haladt, majd sorra vonultak el a hét lelátó közönsége és az utcákat megtöltő közönség előtt a virágkocsik, köztük a művészeti csoportokkal. Debrecen és japán testvérvárosa, Tojama Lélektől lélekig című kocsija a két város erős kapcsolatára, Nagyvárad és Debrecen különleges tavirózsát formázó közös kompozíciója a két régió jótékony hatású termálvizére utalt. A Richter Gedeon gyógyszercég A négy testőr nevű kompozíciója a gyár tevékenységének négy fő pillérére épült, a Magyar Posta a Sok a virág, de egy kert című kompozízióját a mesevilág ihlette, a Fórum Debrecen kocsija a virágzó divatvilágba kalauzolta a nézőket, a BMW Group Gyár Debrecen virágai pedig a fenntarthatóságot szimbolizálták. Utóbbit jelenítették meg a Catl akkumulátorgyár virág pandamacijai is: a fenntarthatóság jegyében szárazvirágokkal és 30 százalékban cserepes növényekkel díszítették a kompozíciót, amelyeket a karnevál után közintézményeknek ajánlanak fel. A Teva gyógyszergyár színes virágokból készített mosolymolekulákkal kápráztatta el a közönséget, a Cívis kosárlabdaklub kocsiján a 3x3-as sportesemények elevenedtek meg, a Debreceni Szakképzési Centrum kompozíciójának virágból készített űrhajósa pedig a jövőkép, a tudás és az innováció hármasára hívta fel a figyelmet. A virágkocsik menetét a nizzai Compagnie Planete Vapeur meglepetés kompozíciója, A sárkány zárta.

A virágkocsikat hazai és külföldi művészeti csoportok kísérték. Ott volt a menetben többek között a Tamba Taya (Spanyolország), a Balett Ópera (Spanyolország), a Compagnie Planete Vapeur (Franciaország), a Bandierai Degli Uffizi di Firenze (Olaszország), a Bafofim Ballet Folklorico Fiesta Mexicana (Mexikó), a Stelzen Art (Németország), az Ensamble Iberioni (Georgia), valamint a több mint 250 dobossal érkező brazil Batala International.

Az augusztus 20-ai felvonulást egy teljes karneváli hét előzte meg. A Kossuth téren minden este ingyenes nagykoncerteket tartottak, augusztus 20-án este pedig a Bagossy Brothersszel ünnepelhet együtt a Debreceni Virágkarnevál közönsége. Idén visszatér a korábban hagyományos, de több éve elmaradt éjszakai felvonulás: a Szent Anna utcától a Kossuth térig haladnak majd a művészeti csoportok és virágkocsik esti kivilágításban.

Ez is érdekelheti

Vincze Máté: Szent István tudta, hogy csak erős identitású, önazonos, öntudatos népnek lehet jövője

Szent István tudta, hogy csak erős identitású, önazonos, öntudatos népnek lehet jövője – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára augusztus 20-án, kedden Debrecenben, az államalapító szobrának koszorúzási ünnepségén.

Krausz Ferenc kapta a Magyar Szent István-rendet

Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vette át kedden a Magyar Szent István-rendet az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában. Sulyok Tamás a díjátadó ünnepségen kiemelte: Krausz Ferenc fizikusra Magyarországon mindannyian büszkén tekintünk, a hosszú évek kutatómunkájának eredményeit a fizikai Nobel-díj igazolta.

Éljen augusztus 20., a kenyér és a Sport szelet ünnepe!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a szocialista alkotmány. Senki nem szerette, mert hát mi az. Valami papír, amit senki nem olvas el.

Tűzijáték és egyedülálló drónshow ünnepli a Szent István-napot

Ezerháromszáz drón összehangolt repülése teszi még látványosabbá az idei Szent István-napi tűzijátékot, a szervezők több mint egy éve készülnek a produkcióra, amely Magyarország történelme és kulturális öröksége előtt tiszteleg.