Egon Erwin Kisch az Osztrák-Magyar Monarchia Prágájában, 1885. április 29-én látta meg a világot szövetkereskedéssel foglalkozó apja sokadik gyermekeként. Németnyelvű zsidócsalád fiaként tanulmányait a prágai Német Egyetemen (a mai Károly Egyetemen) folytatta, akárcsak Franz Kafka. Kisch 1904-ben a Prager Pressében kezdett publikálni, 1906-tól a Bohemia című újság tudósítója, itt írja első hosszabb riportjait. A fiatal Kisch a prágai szegénynegyedek utcáit járja: korai munkáit a bűncselekmények és bűnelkövetők iránti érdeklődés, a prágai társadalom alsóbb rétegei felé való fordulás jellemzi. A legnagyobb port azonban Alfred Redl osztrák ezredesnek, a prágai hadtest vezérkari főnökének kémügyéről szóló, leleplező, tényfeltáró riportsorozatával kavarta: megalkuvást nem tűrő kitartással és a korabeli cenzúra kijátszásával göngyölítette fel a szálakat, a médiában kiszivárogtatott eset pedig európai méretű botránnyá nőtte ki magát.
Az első világháború kitörésekor maga is bevonult. A háború történéseit, a keleti és déli fronton megélt harcokat, későbbi megsebesülését utóbb Ezt írd fel, Kisch! (?Schreib das auf, Kisch!?) című könyvében dolgozta fel. A háború hatására a radikálisabb irányzatok felé forduló Kischt 1918 már Bécsben találta, ahol részt vett az Osztrák Köztársaság kikiáltásában, majd belépett a kommunista pártba, melynek élete végéig tagja maradt. Párttagsága miatt börtönbe került, majd kiutasították az országból. Következő éveit főleg Berlinben töltötte, ahol több újság és napilap munkájában vett részt. Riportjainak kiadott gyűjteményeiben (mint az 1924-ben megjelent A száguldó riporter című kötetben, melynek címe mintegy becenévként Kisch-re ragadt) egy fifikás, talpraesett újságíró képét formálja meg, aki mindenütt jelen van, ahol valami fontos történik, és nem fél kockára tenni semmit egy jó sztoriért, míg tucatszám szívja a cigarettát, dönti magába a kávét, hogy valamiről le ne maradjon. Riportútjai során járt Kínában, az Egyesült Államokban, beutazta Japánt, Észak-Afrikát és a Szovjetuniót, de eljutott Magyarországra is.
1933-ban, a berlini Reichstag felgyújtását követően a nemzetiszocialista hatalom többek között Kischt is letartóztatta: bár rövid időt eltöltött a spandaui börtönben, mivel csehszlovák állampolgár volt, Németországból kiutasították. A nácizmus időszaka alatt műveit betiltották, könyvei, akárcsak a ?tiszta német gondolkodás? felsőbb koncepciójába bele nem illőnek minősített más gondolkodók, írók munkái Drezdában és más városokban a könyvégetések célpontjaivá váltak. Kisch azonban tovább folytatta újságírói munkáját cseh és emigráns német lapokban, hogy hírül adja a náci uralom szörnyűségét, amelyet saját bőrén is megtapasztalt. Ez időben tudósítóként jelen volt az 1936 ? 1938-as spanyol polgárháború főbb eseményeinél is, 1938-ban, a cseh területek náci lerohanását követően azonban Prágába már nem tudott hazatérni. Antifasiszta propagandáját Párizsból, majd Mexikóból folytatta. Menekült évei alatt gondolatai újra és újra Prágához fordultak vissza: Prága gyermekei, valamint Prága utcái és éjjelei című műveiben dolgozta fel szülővárosának legendáit. De 1946-ban, amikor a városba visszatérhetett, az emlékeiben élő Prágát már hiába kereste. Két évvel később, 1948. március 31-én, 64 évesen halt meg agyvérzésben. Sírja a prágai Új zsidó temetőben található.
Kisch riportjaival az újságírást szépirodalmi magasságba emelte: tényszerű, hiteles tudósításainak írói kreativitása adott új színt, vegyítve ezzel dokumentatívat és művészit. Örökké kalandokat kereső, nyughatatlan természete a zseni tehetségével párosult: vadászterülete volt az egész világ. Igazságvágya, a nehezebb helyzetben élők és a kirekesztettek felé forduló szimpátiája az újságíró képének idealizált formájában él tovább, ironikus-szatirikus hangvételű történeteinek gyűjteményeit olvasni ma is épp olyan tanulságos, mint jó pár évtizeddel ezelőtt.
Forrás: Múlt-kor történelmi portál, Wikipédia
