F1 Film AFP.jpg

Brad Pitt Forma–1-es pilótának áll

2025-ben mutatják be az F1 című filmet, melyben Brad Pitt egy veterán autóversenyzőt, a fiktív APXGP csapat pilótáját alakítja. Világbajnok akar lenni, ám ahogy a most érkezett teaserből kiderül, ehhez a vetélytársaknak is lesz néhány szavuk. Minden idők egyik legdrágább filmjét készítette el az Apple – ami már ezzel is bekerült a rekorderek közé.

„A Red Bullnak, a Ferrarinak, az Aston Martinnak és a McLarennek is megvan a sebessége az egyenesekben. A mi esélyünk az, hogy a kanyarokban verjük meg őket. Olyan autót kell építenünk, ami harcra termett” – mondja az előzetesben a Brad Pitt által alakított, egyszer már visszavonult, ám újra rajtsorba álló versenyző. A pergő képsorok alatt a Queen We Will Rock You dala szól.

A képkockákon feltűnik Javier Bardem, aki egy csapatfőnököt alakít, valamint egy fiatal versenyző szerepében Damson Idris is fontos szerepet játszik a filmben. A rendező Joseph Kosinski (Feledés, Top Gun: Maverick), az ő neve garanciát jelent arra, hogy szédítő versenyjeleneteket láthatunk majd. A film zenéjét Hans Zimmer szerezte.

A Telex beszámol arról, hogy az Apple által finanszírozott F1-produkció 300 millió dolláros előirányzott költségvetése tovább nőtt a hollywoodi színészek és írók sztrájkja miatt.

Ezzel bekerült minden idők legdrágábban készített filmjei közé.

A gyártásba a Warner is beszállt, így a mozinézők is láthatják majd 2025 nyarán az alkotást.

A rendező, Joseph Kosinski elmondta, hogy 11. csapatként forgathattak a Formula–1-es versenyeken, és szabad bejárásuk volt szinte mindenhova. A jelenetek zömét igazi versenypályákon, így Silverstone-ban és a Hungaroringen vették fel. A filmben igazi pilóták fognak szerepelni, de Brad Pitt és Damson Idris is ott ül a kormány mögött az autós jelenetekben.

A Deadline ír arról, hogy a film elkészítésében nagy szerepet vállalt Lewis Hamilton, a hétszeres világbajnok brit autóversenyző, aki tanácsaival a történet alakításában is segítette a produkciót. Emellett a filmben is feltűnik majd, valamint ő az alkotás egyik producere.

Ez is érdekelheti

A magyar az, aki mögötted megy be a forgóajtón, de előtted jön ki

Mit adott a világnak Hollywood? Jót, vagy rosszat, vitatható. Az azonban tény, hogy a magyarok rengeteget adtak az álomgyárnak, hiszen már az alapjait is hazánkból elszármazott honfitársaink tették le.

Hadifogságba esett, börtönben ült és segédmunkásként is dolgozott a finom irónia nagymestere

Száz éve, 1926. január 26-án született Mensáros László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, aki nemcsak feledhetetlen színpadi alakításaival és filmjeivel, hanem versmondásával és önálló estjeivel is beírta magát a magyar színművészet történetébe.

A naivaszerepektől a drámai hősnőkig – Nagy-Kálózy Eszter 60

Január 25-én ünnepli hatvanadik születésnapját Nagy-Kálózy Eszter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, akit jelenleg a Vígszínház és a Pesti Színház darabjaiban láthatunk.

Világsztárokat indított el a pályán Korda Sándor, a brit filmipar megteremtője

Hetven éve, 1956. január 23-án halt meg Korda Sándor, aki egy kis alföldi faluból elindulva hódította meg a világot. Őt tartják a brit filmgyártás megteremtőjének, ő az első filmrendező, akit Nagy-Britanniában lovagi rangra emeltek, és a nagyvilágban Sir Alexander Kordaként ismerik.