Joana Amendoeira énekstílusa alapvetően a klasszikus zenéhez közelít, kivételes szépségű hangja által a fado sajátos ragyogással cseng. Rendkívüli személyisége, hangja, karizmája, kontaktusteremtő képessége és az őt kísérő hangszerek (portugál gitár, klasszikus gitár, nagybőgő) igazi szenvedélyt és erőt sugároznak.
Az énekesnő alig 13 évesen lett a női előadó kategória első helyezettje a portói Grande Noite do Fado tehetségkutató versenyen és már igen fiatalon együtt lépett fel a legendás fadoénekessel, Carlos do Carmo-val. Komoly nemzetközi karriert futott be, rendszeresen fellép Európa legjelentősebb koncerttermeiben, varázslatos hangja rabul ejti a közönséget Amerikában, Japánban, Dél-Amerikában egyaránt.
Első lemezét Olhos Garotos címmel (Játékos szemek) 1998-ban adta ki, a 2000-ben megjelent Aquela Rua (Az az utca) és a 2003-ban megjelent Joana Amendoeira című albumai mind a szakma, mind a közönség körében hatalmas elismerést arattak. Az énekesnő 2004-ben, az év felfedezettjeként elnyerte a portugál sajtó fiatal tehetségeknek járó díját. 2005-ben megjelent negyedik lemeze, az Ao vivo em Lisboa (Élőben Lisszabonban) a 2004 novemberében a lisszaboni S. Luiz színházban adott szólókoncertjéről készült. A Mar Ensemble együttessel készített CD-je elnyerte az Amália Rodrigues Alapítvány 2008 Legjobb Fadolemezének járó díját. 2010-ben látott napvilágot a Sétimo Fado (Hetedik fado) címet viselő album. Legújabb lemeze a 2012-ben megjelent Amor Mais Perfeito (Legtökéletesebb szerelem)
Magyarországon többször is járt: 16 évesen Kecskeméten lépett fel, de énekelt magyarul a Zorán pályafutásának 40. évfordulója alkalmából rendezett koncerten. 2010-ben Budapesten egy különleges ?magyar fadot? is előadott, amelynek zenéjét Presser Gábor szerezte.
A fado (ejtsd: fádu, az elnevezés a latin fatum, azaz sors, végzet szóból származik) a portugálok világszerte ismert és kedvelt melankolikus zenei műfaja. Általában egy énekes (fadista) adja elő egy portugál gitár (guitarra) és egy spanyol gitár (viol?o) kíséretével. A XIX. század közepére a kávéházi muzsikaként jelentkező fado gyakorlatilag Lisszabon legdivatosabb zenei műfaja lett. Az édes-keserű dalok témája a szerelem, a féltékenység, a szenvedély, a fájdalom, a nosztalgia, magány, tenger, az öröm és a bánat. Meghatározója a saudade, az a sajátos portugál életérzés, mely magában hordoz vágyódást, honvágyat, hiányérzetet, szomorúságot, fájdalmat, a szerelem és a boldogság keresését. A fado az 1960-as években vált világhírűvé, elsősorban Amália Rodriguesnek köszönhetően. 2011-ben a fado felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökségeket tartalmazó listájára.
