• Az idei Művészetek Völgye színes színházi programokkal várja a közönséget: saját udvara lesz a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek és kitelepül a Nemzeti Színház is.
  • A könnyűzenei Panoráma színpadon fellép Palya Bea, a Budapest Bár, az Erik Sumo Band és a Skye & Ross from Morcheeba.
  • Az új, Filmek nevű helyszínen a Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a Budapest International Documentary Festival filmjeit vetítik.
  • A Hello Wood Falu installációval készül, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói pedig újragondolják a kapolcsi falumalom már nem létező kerekét.
  • A Művészetek Völgye meglepetése a Concerto Budapest szabadtéri koncertje lesz a Nemzeti Szín-Téren.

 


Milyen különlegességekkel, újdonságokkal készültetek az idei Művészetek Völgyére?

Fontos számunkra, hogy megtartsunk olyan alapelemeket, amelyek már évről évre visszatérnek a Völgybe, ilyen például a néptáncnak, népzenének otthont adó Folk udvar. De például ezen a téren is erősítettünk idén, hiszen a Fonó Budai Zeneháznak a múlt évben csak ötnapos programja volt, idén viszont már tíz napig velünk tartanak a Taliándörögdön található Ősök házában.

Ugyanez a színházról is elmondható. A Színház Színpad már évek óta növekedik, idén saját udvart kapott a Színház- és Filmművészeti Egyetem, továbbá egy nagy partner, a Nemzeti Színház is csatlakozott hozzánk. A Nemzeti Szín-Tér helyszínen minden este egy-egy színházi darabot lehet megtekinteni a Kaposvári Egyetem, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a Nemzeti Színház társulatainak jóvoltából. Az előadásokhoz kísérő foglalkozások is kapcsolódnak, például színészbeavató tréningek Vidnyánszky Attilával és diákjaival.

A színházi- és etnovonal erősítése mellett volt még egy nagy álmom: a komolyzenét én hoztam vissza megmaradt hamvaiból pár éve, és most már a kapolcsi és a vigántpetendi katolikus templomokban egyaránt gazdag program várja a látogatókat. Továbbá nagy különlegességgel is készülünk: a Nemzeti Szín-Tér színpadán a Concerto Budapest ad nagyszabású szabadtéri koncertet július 27-én Kolonics Klára szólóénekével és Dinnyés Dániel vezényletével ? véleményem szerint a csillagos ég alatt, abban a környezetben, fantasztikus élmény lesz.

 

Ezek a helyszínek ? a Nemzeti Szín-Tér, a Színház Színpad, a Színház- és Filmművészeti Egyetem udvara, valamint a Fonó udvar ? mind Taliándörögdön találhatóak.

Igen, gyakorlatilag Taliándörögd programmennyiségét növeltük azzal a nem titkolt céllal, hogy a nagy tömegeket bevonzó Kapolcsról áthúzzuk a közönséget oda is, mindegyik helyszín családbarát környezet maradhat. Emellett Kapolcson is erősítettünk picit: az előző évben Blue sPot Majorként bemutatkozott nagyobb könnyűzenei helyszínünk idén már Panoráma Színpad néven klasszikus nagyfesztiváli zenei színpadot jelent, melynek programjai nemcsak megfogják a közönséget, de szinergikus hatást is eredményeznek. Úgy vettük észre, hogy aki kinézett például egy Brains-koncertet estére, Kapolcsra nem egyből arra az időpontra érkezett, hanem reggel, így betévedt egy színházi előadásra, egy komolyzenei koncertre, megnézett egy-egy kiállítást is és utána számos élménnyel gazdagodva ment a kiválasztott koncertre.

 

Milyen könnyűzenei fellépőket tudnál kiemelni?

Ezen az imént említett könnyűzenei színpadon idén fellép többek között az Irie Maffia, a Brains, az Anna and the Barbies és a Budapest Bár, akik most először játszanak a Művészetek Völgyében. A Nagyszínpad tehetségmutatóban felfedezett zenekarok is bemutatkoznak, többek között a győztes Bohemian Betyars, valamint lesz Kiscsillag, Ocho Macho, Magashegyi Underground, Ivan & The Parazol, illetve különlegességként kiemelném a Budapest Voices kórust, Lajkó Félixet és Palya Beát. Jól látható tehát, hogy a könnyűzenei nagyszínpadnak nevezett helyszínünk is azért kicsit ?kapolcsosabb?. Azt még hozzátenném, hogy ezen a helyszínen fogja megkoronázni és zárni a fesztiválunkat idei nagy sztárfellépőnk, a Skye & Ross from Morcheeba, illetve itt lép fel Harcsa Veronika meghívására az Erik Sumo Band, akiket idén nyáron csak nálunk láthat a közönség.

 

Milyen udvarok várják még azokat, akik ellátogatnak a Művészetek Völgyébe?

A Momentán udvar improvizációs színházzal és egyéb előadásokkal, a Hagyományok háza által szervezett Folk udvar kézműveskedéssel, táncházakkal és népdaltanítással várja a fesztiválozókat. A tájegységek, néprajzi kincsek a Muharay Népművészeti Szövetség gondozásában a hagyományőrző Muharay udvarban ismerhetőek meg.

A Gólya udvar helyett két új udvara lett ugyanannak a szervező csapatnak: a Mesence-földe pihenőhely lesz, és vele szemben helyezkedik majd el a zenei programoknak otthont adó Dióda udvar. Lesz Kapolcsi Hobo Klub, Modern Art Orchestra udvar, a Tilos Rádió pedig a taliándörögdi Kocsor házba költözik.

A Design Terminál idén is velünk tart, az ő udvarukban a Cseh Tamás Programban részt vevő zenekarok fognak bemutatkozni ? nekünk rendkívül fontos, hogy a nagyobb húzónevek mellett a kezdőket is bemutassuk és segítsük. A Harcsa Veronika udvar a gyermekprogramok mellett külföldi sztárvendégekkel, jazz zenészekkel és dj-kkel várja a fesztiválra érkezőket, de a Kaláka versudvart is ki kell emelni, ahol minden évben újabb és újabb irodalmi csemegéket mutatnak be, melyek nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is magukkal ragadják.

 

A gyermekekre is nagy figyelmet fordít a Művészetek Völgye. A Kaláka versudvar programjai mellett mivel készültetek még a gyermekeknek?

Tavaly, mikor tudtam, hogy az akkor egyéves körüli kislányom is velünk tart, elkezdtem összeírni, milyen programokra tudnak majd menni. Ekkor jöttem rá, hogy ez tulajdonképpen hasznos funkció. Így született meg a műsorfüzet végén található Gyermekvölgy gyűjtés, mely kapcsán kiderült, hogy korábban a gyermekprogramok összetorlódtak a délelőtti órákban. Most azon dolgozunk, hogy egy kisgyermekekkel érkező család számára is egész napos programsorozatot tudjunk biztosítani. Itt fontos kiemelni, hogy a gyermekeknek 6 éves korig ingyenes a fesztivál, a Gyermekvölgyben szereplő programokhoz pedig kísérőjegyet kínálunk: ha egy szülő csak egy gyerekkoncertre kíséri el a gyermekét, akkor erre adunk egy, a napijegynél olcsóbb opciót.

Azt lehet mondani, hogy minden udvar készül valamivel a gyermekek számára, tehát nemcsak a Kaláka, hanem többek között a Momentán udvar is. A Harcsa Veronika udvarban van a Ringató, amely nagyon népszerű a kicsik körében, emellett a Modern Art Orchestra udvarának van Hajós Andrással a Zenehajó című programja, mely által a kisebb és a nagyobb iskolások úgy tanulnak a zenéről, hogy észre sem veszik.

 

A kezdő zenekarok mellett az utcazenészek is helyet kapnak a fesztiválon. Hogy kell ezt elképzelni?

Az utcazenészeket is szívesen látjuk a Völgyben, idén saját helyet is biztosítunk számunkra Kapolcson, ahol mintegy forgószínpadszerűen váltják majd egymást a jelentkező zenészek. Az utcazenéléshez természetesen hozzátartozik a pénzgyűjtés, ezen a helyszínen ez engedélyezett a számukra.

 

Milyen kiállításokat tekinthetnek meg a Művészetek Völgyébe érkezők?

Kiállítások idén is szép számban lesznek mindhárom településen, Vigántpetenden, Taliándörögdön és Kapolcson. Ingyenes a látogatásuk, hiszen tudjuk, hogy ez támogatandó művészeti ág egy fesztiválon, és értékes elemei a Művészetek Völgyének. Lesznek kisebb és nagyobb léptékű kiállítások is, rögtön kiemelném a Hello Wood Falu installációját, amely Vigántpetenden, Csóromföldén lesz látható. Ez olyan kiállítás, melyet nem bontanak el, hiszen a csoport ott tartja az alkotótáborait is, így ez a hely egész évben a Hello Wood alkotóműhelye. Ezen a helyszínen tehát gyakorlatilag a Hello Wood műhelyébe tekinthetnek be az érdeklődők. Emellett Vigántpetenden a Ravatalozóban lesz látható a Házmesterek című építészeti kiállítás, a Petendi Plébánia Galéria pedig egyházi, kegyeleti tárlattal várja a fesztiválra érkezőket.

Taliándörögdön Simon Zoltán helyi festőművész munkáit nézhetjük meg a Színház Színpad falain a Művelődési házban. Az Iskolában a művészeti csoport állít ki, a Régi iskolában a Nokamu című interaktív és informatív kiállítás, a református templomnál pedig Votin Dóra festőművész tárlata lesz látható.

Kapolcson a Magyar Kézműves Szövetség kávéházi udvart teljesen betöltő kiállítása várja az érdeklődőket. Itt workshopok és bemutatók is lesznek, melyek által az egész kézműves palettát meg lehet ismerni. Természetesen ezen a helyszínen idén is lehet sakkozni Krizsán Edit nemzetközi mesterrel, a Fazekas-műhelyben pedig saját kerámiát készíthetnek a résztvevők. Nagyobb léptékűnek mondható még az Art Moments csapat kiállítása, akik izgalmas tárlatokat ? Cégér best of, Eszköz a stíluson túl, Message in the bottle ? hoznak a kastély három különböző részébe. Amit még szeretnék kiemelni, az a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói által készített MOME Malom, a falumalom ma már nem létező kerekének újragondolása. Nagyon izgalmas lesz például az is, ahogy Tóth György újraértelmezi a falusi tárgyakat, mely által olyan kérdésekre lehet majd választ kapni, mint például, hogy miként is lesz az ekéből ördög.

 

Az irodalom kedvelőit milyen programok várja a Völgy?

A Kaláka versudvarban a költők nagy számban megjelennek, de természetesen a Magyar Írószövetségnek ? mely már évek óta a partnerünk ? is saját udvara van a Lilla Malomban, ahol lesz például Gyereksarok, az Irodalmi szalon keretében bemutatkoznak a Magyar Írószövetség íróiskolájának hallgatói, továbbá Erős Kinga, az Írószövetség vezetője is sok érdekes beszélgetést fog tartani. A Magyar Írószövetség udvarában helyet kapó Írók írókról sorozat beszélgetései is izgalmasnak ígérkeznek.

 

A filmek is helyet kapnak a Völgyben?

Igen, már az eddigi években is voltak filmvetítések egy-egy helyszínen, mint például a Magyar Írószövetségnél, de most végre van egy filmes helyszínünk, mely a Filmek nevet kapta. Ezen a helyszínen két nagyobb szervezet filmjeit tekinthetjük meg kényelmes babzsákokban délutántól éjszakáig. Különböző friss vizsgafilmeket, díjnyertes, a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai által alkotott filmeket láthatunk, valamint a Budapest International Documentary Festival az egész világból összeválogatott, nemzetközi filmjeit, melyeket kétszer vetítünk egymás után, ugyanis viszonylag kicsi a terem. Természetesen választhattuk volna helyszínnek a Művelődési házat is, viszont az volt a célunk, hogy otthonosabb érzést teremtsünk a filmnézéshez. A vetítések között az alkotókkal és a filmkritikusokkal tartunk majd beszélgetéseket.

 

Zöld programokkal is készültetek. Milyen eseményeket takar a Művészetek Zöldje megnevezés?

A fenntarthatóság, a környezettudatosság most divatosnak számító fogalmak, de ezek a témák már a kilencvenes években jelen voltak a Művészetek Völgyében. Elmondhatom, hogy mi nem az aktuális trendeket követjük, ugyanis olyan csapatok és civil szervezetek kapcsolódnak a zöld programokhoz, amelyekkel már tíz vagy húsz éve dolgoznak együtt a fesztivál szervezői. Mindig is volt egy Zöld Zugoly nevű csapat, amely oktató célzatú programokat szervez, főleg gyermekeknek. Elég központi helyen, Kapolcson, a Faluházban a Zöld Zugoly, a Bakony-Balaton Geopark és a különböző zöld civil szervezetek mutatkoznak be előadásokkal, kiállításokkal, illetve a Herman Ottó Intézetnek is lesz kitelepülése. Emellett meg kell említeni még az Éltető Völgyet, amely nem klasszikus zöld program, de ide sorolható, hiszen a helyi értékeket és termelőket mutatja be.

A Művészetek Zöldje kapcsán azt is fontos megjegyezni, hogy a Művészetek Völgyéhez kapcsolódnak túrák is, melyek a műsorfüzetben is megtalálhatóak. Pár órás túrákon lehet részt venni, melyeken gyönyörű kilátás és számos természeti érdekesség várja a korán kelőket.

 

Előzetesen milyen részvételre számítotok az idei fesztiválon?

A jegyelővételekből úgy látjuk, hogy valamivel nagyobb az érdeklődés, mint a 2015-ös évben. Azáltal, hogy Taliándörögdöt is megerősítettük, lesz élettér, ahol mindenki elfér és természetesen szeretnénk, hogy az ottani programok is sikeresek és látogatottak legyenek.

 

Van olyan program, amelyen mindenképpen szeretnél részt venni?

A Concerto Budapest koncertjét mindenképpen, de természetesen még ezernyi van, hiszen nyilván valamennyire az én ízlésemet is tükrözi a programkínálat. Elmondhatom magamról, hogy nagyon szerencsés vagyok, amiért ennél az összművészeti fesztiválnál dolgozom, hiszen gyakorlatilag a munkám a hobbim és fordítva. Ha nem dolgoznék itt, akkor is eljönnék, hogy ezt a programot én is átélhessem.

 

Tóth Eszter

Fotók: muveszetekvolgye.hu/Művészetek Völgye Facebook-oldala