A britek a gengszterfilm műfajában az utóbbi évtizedekben több kiváló munkát készítettek Mike Hodges mesterműveitől a Guy Ritchie-féle tempósabb, barokkosan bonyolult opusokig. Ezek a filmek maximálisan kihasználják a városi környezet jellegzetességeit, és emlékezetes alvilági alakok tucatját vonultatják fel - írta áprilisban a 14. Titanic Filmfesztivál szervezőgárdája. A Londonból Brightonba az angol filmnek ehhez a vonalához kapcsolódik, ugyanakkor méltó versenytársa az elődöknek.
"Két nő menekül. Egyikük középkorú, bőrén az ütésnyomok elárulják, hogy nemrég megverték. Másikuk egy tágra nyílt szemű, riadt kamaszlány. Kelly prostituált, aki nemrég vette pártfogásba a koldulásból élő lányt. A prostituáltat Derek futtatja, egy kispályás strici, akit megkörnyékez egy gazdag, fiatal lányokat kedvelő ügyfél. Derek, hogy a kérésnek eleget tehessen, Kelly segítségét kéri. A nő bemutatja a tizenegy éves Joanne-t a stricinek, aki a lányt alkalmasnak találja a munkára. Ezzel egyre különösebb találkozások sorozata veszi kezdetét. Paul Andrew Williams végig ura a filmjének. Egy jelenet sem túl hosszú, és a film sokat profitál abból, hogy a rendező ügyesen vázolja fel a szereplők karakterét. Annak ellenére, hogy komor világba vezet, a Londonból Brightonba élvezetes film. Ez sokban a színészeknek köszönhető, akik magabiztosan adják át magukat a szerepüknek" ? idézte öt hónappal ezelőtt Piers Handling, a Torontói Nemzetközi Fesztivál igazgatójának szavait a Titanic.
Mint arról a Port.hu is beszámolt, a nagyszerű debütálás után Williams második nagyjátékfilmjét készítette el nemrég, az eredetileg a Londonból Brightonba előtt tervezett The Cottage-t, mely a rövid szinopszis szerint két műfajt kever majd, a horrort és a komédiát. A Gollam arcot lassan-lassan levedlő és a King Kong mozgást elfelejtő Andy Serkis főszereplésével forgott mű egy félresikerült emberrablást mutat be a nézőknek, mely során két balfék - ahelyett, hogy biztonságos helyre cipelné a gengszterfőnök kocsiba tuszkolt lányát - egy elhagyatott tanyára téved. Itt aztán hamar megtapasztalják, hogy van rosszabb is a főnök bosszújánál. Jelenleg az utómunkálatoknál tartó film bemutatója 2008 tavaszán várható.
Arról, hogy hogyan született a Londonból Brightonba, hogy szeretné-e Williams az Egyesült Államokban folytatni rendezői pályafutását az Empire újságírójának, Dan Jolin-nak beszélt a művész.
-Kérem, meséljen arról, honnan jött a Londonból Brightonba című mozijának az ötlete?
-A The Cottage című produkciót próbáltuk meg valahogy elindítani, de sehogy sem akart összejönni a dolog. A pénzügyi hátteret sem tudtuk biztosítani és a szerepekre kinézett színészeket sem sikerült kordában tartanunk. Innen-onnan ugyan csurrant-csöppent valami, de az édes kevés volt a produkcióhoz. Ráadásul még a szkript sem tűnt egyszerű falatnak. Az igazat megvallva tele lett a hócipőm az egésszel és belemenekültem egy másik projektbe. Pénteken úgy döntöttem, hogy hagyom a The Cottage-t a fenébe, szombaton leültem a számítógépem mögé és vasárnapig fel sem álltam onnan. Hétfőn kész volt a Londonból Brightonba forgatókönyve, kedden pedig már az executive producerrel tárgyaltam. Négy hónapra rá az előmunkálatok is megkezdődtek.
-Jelen pillanatban az előbb emlegetett The Cottage utómunkálatait végzi, amely, ha jók az értesüléseim, kísérletet tesz a horror és a komédia összeházasítására?!
-Ha mindenképpen valamiféle zsánerekbe kéne gyömöszölni a produkciót, én is valami hasonlót mondanék. Ennek ellenére reménykedem benne, hogy sikerül a többi horrorkomédiától jól megkülönböztethető filmet készítenem. Számomra a The Cottage olyan, mintha a Fargo és A texasi láncfűrészes félúton találkozna. A főszerepekben Andy Serkis, Reece Shearsmith, Jennifer Ellison és Stephen O'Donnell brillírozik majd.
-Mégis hogyan lehetséges az, hogy ennyire két különböző filmet rendez gyors egymásután? Először egy vígjáték-elemeket tartalmazó horrort akar, majd az nem jön össze. Helyette elkészít egy gengszterfilmet, majd ismét visszakanyarodik a The Cottage-hoz?
-Azért van ez, mert én sosem műfajokban gondolkodom. Azt nézem, hogy érdekesnek tartom-e a történetet vagy sem. Beindítanak bennem valamit a karakterek vagy sem. Nagyjából ez a két összetevő az, amiből kiindulok. Az pedig nem igazán foglalkoztat, vagy csak másodlagos, hogy horrorról, netalán egy thrillerről beszélünk. Egyébként kedvelem a változatosságot, ami nem csak a rövidfilmjeimben tükröződik, hanem a zenei ízlésemben is.
-Mi hatott leginkább első nagyjátékfilmjére?
-Ha most azt várja, hogy alkotók, filmek tucatjait soroljam fel, csalódást kell, hogy okozzak. Nem szeretném azt megkapni, hogy a Paul Andrew Williams ilyen és olyan produkcióhoz hasonlót akart leforgatni. Szeretném azt hinni, hogy az ötlet már megvolt mindenféle tudatalatti esetleg befolyásoló minta előtt.
-Azért az nyilvánvaló, és az Ön által az előbbiekben elmondottak alapján nem tévedek nagyot, ha azt mondom, a karakterek rendkívül fontosak.
-Igen, ez teljes mértékben így van. Habár árnyalja a képet, hogy amikor valaki nagyon gyorsan összedob valamit, akkor azért annyira nem töprengi magát halálra. Ilyenkor az illető azon van, hogy minél hamarabb kiírja magából az ötletet. Mindezek mellett azt gondolom, hogy a filmnek kell, hogy legyenek olyan szereplői, akik minden mást "elhomályosítanak". Persze a moziban nagyon sok olyan dolog van, ami vonzó lehet (pl. ilyen a látvány, a zene és tényleg nagyon sok dolog), de ezek csak a karakterek és csupán a szkript mögött "jöhetnek". Magyarul, ha olyan szereplőket sikerül írni a filmhez, akiket szeretni fog a közönség, akikben hihet, akkor nyert ügyed van.
-Sosem aggódott amiatt, hogy ezeket a szereplőket egy olyan terepre engedi be, amely hemzseg a gengszterektől és a számtalan klisétől? Mondogatta már magának, hogy "édes Istenem, csak egy valamit adj meg nekem: ne skatulyázzanak be, mint egy újabb Guy Ritchie "klónt"?!"
-Minden tiszteletem az Ön által említett rendezőé. Kedvelem a munkáit, de csak a vak nem látja, hogy az első egészestés mozim mennyire különbözik Ritchie filmjeitől. Elnézést a kifejezésért, de az ő alkotásai annyira bugyuták. A Londonból Brightonba alapvetően két lányról szól, és csak ő utánuk említeném a többieket, akik semmiképpen sem maffiózók. Sosem gondoltam úgy a filmemre, mintha az valamiféle gengszter mozi lenne. Soha. Manapság egyébként a rendezők hajlamosak azt hinni, hogy attól tartozik egy alkotás ebbe a műfajba, ha van benne valaki, aki stukkert lóbál a kezében. Mi megpróbáltuk a valóságot leképezni és nem olyan filmet forgatni, ahol az alvilági figurák hülyeségeket beszélnek és alapvetően szerethetőek. Guy Ritchie-nél ez így van, de nálunk nem.
-Volt valaha valamilyen érintkezése a londoni alvilággal? Kapott valamilyen visszajelzést, hogy ezt meg azt mennyire a valóságnak megfelelően sikerült elkapni?
-Igen, ismerek néhány embert, akik bejáratosak ebbe a világba. Általában azt mondták, hogy megfogtam a lényeget.
-Filmjének a legtöbb fesztiválon hosszasan tapsoltak, sok helyen az év angol alkotásának titulálták a produkciót. A kritika Nagy-Britannia egyik legnagyobb tehetségeként beszél Önről. Ezek után adja magát a kérdés: valamelyik stúdió megkereste már Önt, hogy rendezzen még egy krimi-thillert?
-Több emberrel beszéltem már ezzel kapcsolatban, de jelen pillanatban csak a The Cottage körül jár az eszem. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem igazán szeretnék egymáshoz nagyon hasonló mozikat forgatni. Ha a The Cottage csak fele annyira lesz sikeres, mint a Londonból Brightonba, az emberek talán elhiszik, hogy tudok én másmilyen típusú filmeket is csinálni. Ha pedig nem jönne össze, még mindig ott lesznek a karakter centrikus mozik.
-Mennyiből jött ki a Londonból Brightonba?
-A forgatás olyan nyolcvanezer font körül mozgott.
-Az ilyen alacsony költségvetés Önnek nagyobb rugalmasságot ad vagy inkább leblokkolja?
Mint mindennek, ennek is van pozitív és negatív oldala. Üres zsebbel könnyebben meggondolja magát az ember és változtat az eredeti elképzeléseken, lévén, hogy egy petákja sincs. Ellenben, ha ott csörög az erszényében a pénz, az is okozhat problémát, hiszen könnyen azon kaphatod magad, hogy túllőttél a célon és elforgattad az egészet, még mielőtt dobozban lenne a végső kópia.
-El tudja magát képzelni abban a kényelmes helyzetben, hogy egy nagy hollywoodi produkció rendezői székében ül?
Kicsit visszakanyarodva az előző kérdéséhez, erre azt tudom felelni, hogy a nagyobb költségvetés inkább szabadságot jelentene számomra, mint hogy megrémítene. Úgy vélem, a rendező kreativitásán dől el minden. Pénz nélkül pedig nem lehet megvalósítani az elképzeléseket. Akkor az ember kénytelen azokat megtartani magának és tovább érlelni. Persze a rendezőnek is szüksége van véleményekre, javaslatokra, mások tanácsaira. A Londonból Brightonba nem lett volna annyira sikeres, ha nem segítenek mások. Még egy megjegyzés ehhez: egy rendezőtől azt várja az ember, hogy olyasvalaki legyen, aki képes határozottan dönteni és elképzeléseinek érvényt szerezni. Azt hiszem számtalan film esetében a direktor "báb". Nem vagyok benne biztos, hogy én az szeretnék lenni.
-Annyit még elárulna, hogy mi volt a legnehezebb az első nagyjátékfilmjének készítése során, és hogyan tudta kezelni azokat a kritikákat, melyek Ken Loach és Mike Hodges filmművészetével állítják párba a Londonból Brightonba című mozit?
-Ami a kérdése első felét illeti, a különféle negatív gondolatokat volt nehéz kiverni a fejemből. Tudja, az olyanokat, minthogy: vacak lesz az egész, meg hogy nem vagyok képes összehozni a dolgot. A kritikákról meg csak annyit, hogy sosem szabad elfelejteni, hogy azok csak egy ember véleményét tükrözik. Természetesen nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy olyan cikkeket olvashatok, melyek dicsérik a munkámat. Kicsit félek attól, hogy a The Cottage esetében a közönség csalódni fog. Azt hiszem, azt kérdezik majd: ezt tényleg ugyanaz az ember csinálta, aki a Londonból Brightonba című filmet. Meglátjuk.
