Munkácsy Mihály füzetéből
Még azt hiszi, hogy édes kedvtelés:
kavicsokat gyűjt zsebébe a gyermek.
Az első titkok bizsergetnek így,
de elárulják az apró nehezékek,
és megtermik a nem várt büntetést.
Zöld posztón terjedő tintafolt.
A gyors munkában feldöntött üveg.
Tejeskávészín, kecses, kerek pipák.
Tintapecsétnél is kékebb verés.
Virtuskodás, szökés, szabályszegés.
Forradás egy későbbi bajusz alá.
Öt részre tört mozaik-árvaság.
A gyermekkor: színfoltok elegye.
Csabán ősz van, s a szürke ég előtt
rejtelmes házak feketéllenek.
Harangzúgás és sár. Alapozás.
Lassan bomlik a bizalom, és lomhán
telnek a súlyos telek.
Az egyre-másra eltűnő anyák
helyén a boldogtalanság űrje.
Langi mester asztalosműhelye
zsánerkép-keltető, ádáz iskola.
Aztán Fischer és Szamossy Elek
rajzórái. Gyorsan múló hetek.
Arad és végre társak, Paál Laci.
Teremtés-munkával az évek.
Könnyű tüdővel légzés ideje.
Innen már látható a skicc:
drámai színek a széles-kurta vásznon,
hevenyészett golgotai vidék.
Ámuló női tekintetek és táguló
tér, majd pompa, dísz és kényelem.
Minden és több, mint ami hiányzott.
Valami teher kell a hátra: rőzse,
fekély vagy kő lehúz majd éjedig.
Az alakok nem zsánerek: ti vagytok.
Testemet őrült betegség eszi.
Kitölti egy kéz apránként a festményt.
Majd értelmetlen besötétedik.
