Csütörtöktől vasárnapig tart a Zeneakadémia őszi kamarazenei programsorozata, a kamara.hu. A művészeti vezetők, a Simon Izabella és Várjon Dénes zongoraművész házaspár Az eltűnt idő nyomában című Proust-regényfolyam első kötetének motívumai köré építették a műsort, megidézve a múlt századforduló Párizsának szalonjait.

„Ha a zene a pillanat és a múlt művészete, akkor az előadóművészet az emlékezésé, ahogy felidéz egy kompozíciót, egy korszakot vagy stílust, valamint magát a komponistát” – hangsúlyozta Simon Izabella zongoraművész, aki férjével, Várjon Dénes Kossuth-díjas zongoraművésszel együtt idén az emlékezés legikonikusabb irodalmi alkotásának témái köré álmodta a kamara.hu-t. A művészetekben rendkívül tájékozott Proust rajongott Gabriel Fauré és César Franck, illetve Beethoven zenéiért, ezért többek közt az ő műveik is megjelennek a programban.

Várjon Dénes úgy fogalmazott: az író életrajzából, a mű zenei vonatkozásaiból és vezérfonalaiból, valamint a korszakból, azaz a múlt századforduló Párizsának légköréből indultak ki. Példaként az első, november 18-i koncertet emelte ki:

az emlékezést és a fiatalságot Janaček Ifjúság című kompozíciója és Mendelssohn tizenöt éves korában komponált D-dúr szextettje jeleníti meg, köztük pedig Fauré-művek ábrázolják az álom és az ébrenlét motívumait.

Az emlékezés kapcsán november 20-án gálaestet is tartanak Mozart-zongoraversenyekkel, a száz éve született Anda Géza előtt tisztelegve, egyúttal felidézve, hogy Várjon Dénes volt az Anda Géza Fesztiválok művészeti vezetője. 

Ősbemutató is lesz a programban: a november 21-i, délelőtti koncerten Mozart, Beethoven és Franck művei között először hangzik el közönség előtt Kurtág Györgytől a Devich Sándor emlékezete, Perényi Miklós csellóművésztől pedig a Zongoraötös című kompozíció. Emellett szerepel a műsoron olyan különlegesség is, mint a Kvartett az idők végezetére Messiaentől.

A
hangversenyeken közreműködő muzsikusok között van a művészeti vezetők mellett
Baráti Kristóf és Giovanni Guzzo hegedűművész, Klenyán Csaba klarinétművész,
Bársony Péter és Szűcs Máté brácsaművész, Schöck Atala mezzoszoprán, Karasszon
Eszter csellóművész és Palojtay János zongoraművész.

Ahogy immár hagyomány, gyermekeknek szóló program is várja a legkisebbeket Varázshang címmel, a társművészeteket bemutató Hatszemközt idei vendége pedig Nádas Péter Kossuth-díjas író lesz, akivel Simon Izabella és Várjon Dénes beszélget.

A fesztivál részletes programja a közreműködő művészekkel, valamint a jegyvásárlás a kamara.hu portálon érhető el.

Nyitókép: Simon Izabella és Várjon Dénes. Fotó: Zeneakadémia/Posztós János