A fesztiválon 27 hajdú-bihari hagyományőrzővel és 20, az ország különböző helyeiről érkezett fazekassal találkozhatnak az érdeklődők, akiket népi kézműves bemutatók, vásár, kiállítások és interaktív programok is várnak.

Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere a nemzetközi fazekas fesztivál pályázati kiállításának pénteki megnyitóján a város egyik legfontosabb hagyományának nevezte a kézművesipart, a kézművességet, amely „a cívis polgárok mentalitásából máig nem törlődött ki”.

A szervezők a tavalyi évben elhunyt Les Gábor, a népművészet mestere emlékére szentelték az idei pályázati felhívást. A pályázó művészek szavazatai alapján egy zilahi kerámiával pályázó, Nagyné Török Zsóka tiszafüredi keramikus vehette át a győzelemmel járó díjat, a Les család által felajánlott kerámiatálat.

Az idei fazekas és népi kézműves fesztivál színes programsorozata vasárnap délután fejeződik be Debrecen belvárosában.

Fotó: Molnár Péter / Haon