A gőzerő jelentősége szinte a kerék feltalálásával vetekedik. Vele jutott először a világ hordozható nagy erejű energiaforráshoz, s általa változott meg az emberek tér és idő fogalma a XIX. században. A termelés és a fogyasztás helye a minden addiginál gyorsabb szállítási lehetőséggel és a gyárak tömegtermelésével elvált egymástól. Új fogyasztási kultúra alakult ki, átalakult a városok és a vidék képe, megjelentek az acélvázas nagy üvegpaloták, a mai plázák előképei, vasúti sínek csíkjai fonták be a tájat.
Gőzerővel indult meg a faluból városba áramlás, földművelők tömegei váltak gyári munkásokká és ismerték meg a gőz erejét, állították elő az új világ életéhez szükséges vas-és acélelemeket, vonatkerekeket, mozdonyalkatrészeket. A polgári otthonokban megjelent az első gőzvasaló, majd a század végétől a napjainkban is uralkodó gőzturbina termelte villanyáram.
A gőz energiájának felhasználása ma is sokrétű, az eltelt bő évszázad sem tudta kiiktatni életünkből. A háztartási gőztisztító-gépektől az atomerőművekig mindenütt jelen van. A paksi atomerőmű négy blokkjában dolgozó gőzturbinák termelik a magyarországi villamosenergia-szükséglet több mint egyharmadát, de manapság már léteznek gőzerővel működő autómosók is, ahol alig több mint fél euróért egy gömbakváriumnyi víz termelte gőzzel tisztává varázsolható a féltett jármű. A minden időben intenzíven változó haditechnika sem tudott a mai napig lemondani róla, éppúgy gőz hajtja az atom-tengeralattjárók turbináit, mint a legmodernebb repülőgép-anyahajók katapultjait.
Ennek a régi-új erőnek állít most emléket az a Gőzerő című kiállítássorozat, amely az Országos Műszaki és Közlekedési Múzeum vállalkozásaként működő gőzgépekkel, látványos modellekkel szeptember 1-től november 14-ig látható a szolnoki Damjanich János Múzeumban hétfő kivételével minden nap 9-17 óra között.
