Október 1-én mutatták be a Trafóban Fekete Ádám Haloktatás, márványprotézissel című előadását, amely a Színház- és Filmművészeti Egyetem frissen végzett fizikai színházi koreográfus-rendező osztályának vizsgaelőadása.

A saját betegségének történetéből írt darabot maga a szerző állította színre, aki ezúttal játszik is a produkcióban. Repríz október 2-án.

Fekete
Ádám
író,
dramaturg, színész, rendező oxigénhiánnyal született, ennek következtében
mozgássérültként él. A nagyközönség főként a népszerű Tajgetosz Show-ból,
valamint Till Atilla Tiszta szívvel című filmjéből ismerheti, színházi
alkotóként pedig rendszeresen feltűnik a TÁP Színház és más társulatok
produkcióiban. Emellett önálló művekkel is jelen van a független szcénában,
melyek egyik fő ismertetőjegye a szokatlan címadás.

Így volt ez a Trafóban korábban bemutatott darabjainál is: a 2018-as A Jeditanács összeül (ez azóta is repertoáron van a Trafóklubban), valamint a 2015-ös Csoportkép oroszlán nélkül (természetes fényben) esetében is, utóbbira reflektál a mostani ősbemutató. A Haloktatás, márványprotézissel című opusz ugyanis továbbviszi a Fekete Ádámtól megszokott stílusjegyeket: a világ aprólékos megfigyelését, a furcsa időkezelést, az énfeltárást, a fekete humort és az önreflexiót.

Ebben az előadásban a saját betegségének és gyógyulásának történetét dolgozta fel. A fizikai rehabilitációs klinikán játszódó történet személyes élményekből táplálkozik, abszurd víziójában azonban keveredik – paral(ell)izálódik – valóság és fikció, múlt és jövő, önirónia és filozófia, közélet és metafizikai dimenziók.

A Staféta Program segítségével megvalósult produkciót az SZFE 2020-ban Horváth Csaba osztályaként végzett fizikai színházi koreográfus-rendezői játsszák: Barna Lilla, Gyulai-Zékány István, Hojsza Henrietta, Kotormán Ábel, Molnár G. Nóra, Ténai Petra, Vadász Krisztina Viktória, továbbá Fekete Ádám, Fekete Gábor és Laboda Kornél. Látványtervezője: Molnár Anna, a rendező segítője: Garádi Gréti, írta és rendezte: Fekete Ádám.

Fotók: Éder Vera